Igazság szerint a következő “cikket” akkor ajánlom neked, ha már így a hét végére mindenből eleged van és szeretnél kicsit lazítani, kikapcsolni. Ugyan nem lesznek benne tippek és trükkök és praktikák, nem tudom elárulni, hogy hogyan tehetsz szert egy Gucci táskára fillérekért, sőt azt sem garantálhatom, hogy a szőke herceg rózsaszín pingvinen az ajtód előtt áll majd egy csokor rózsával. Egyszerűen egy rövid történetet tudok neked ajánlani, ami talán pár pillanatra segít elfelejteni a külvilágot. Nem vagyok profi író, de remélem azért tetszeni fog. =)

“Magabiztosan lépkedett a hóban, fekete, bundás csizmái apró lenyomatokat hagytak maguk után az érintetlen fehérségben. Kezével hozzá-hozzáért arcához, hogy leseperje az odahulló, szikrázó hópelyheket, amelyek néha kitértek a kesztyű útjából, hogy fagyos könnycseppekhez hasonlóan gördüljenek végig az arcán, majd lehulljanak világosbarna hajára. Pontosan tudta, hogy amit tett az helytelen volt, mégis annyira jó érzéssel töltötte el, mint kevés más dolog az életében. Nem akart a következményekkel foglalkozni, még csak gondolni sem akart rájuk. A ma estét még teljes valóságában akarta élvezni mindenféle megbánás nélkül.
Ahogy a városközpontba ért a terek egyre világosabbak lettek. Minden villanyoszlopról, minden ház ablakából és az üzletek kirakatából is fehér és színes égősorok szórták fényüket. A tér közepén, a nagy sárga templom előtt pedig ott állt a hatalmas, vörös és arany díszekkel tarkított fa. Emberek százai sétáltak el mellett és ő azon tűnődött, vajon hová mehetnek, mi zajlik le éppen ezeknek az idegeneknek az életében. Talán az a nő éppen azon tűnődik, mi lehetne a legmegfelelőbb ajándék a gyerekei számára. Az a fiú ott a villamossíneknél úgy érzékeli ebben a fagyos hidegben, hogy soha nem telik már le az a pár perc, míg megérkezik a szerelvény. Az az idős hölgy pedig lehet, hogy a régi szép időkre emlékezik, amikor elvesztett kedvesével kézen fogva sétáltak az árusok bódéi között.
És vajon mit látnak rajta ezek az idegenek? Belelátnak-e kívülállóként az életébe? Nem igazán hitte…
A villamos csikorogva megérkezett, ő pedig a többi emberrel együtt felszállt és leült egy még üresen maradt székbe, majd gondolatban visszarepült az időben és újra átélte az aznap este történteket.
A férfinek az arcába lógott egy-egy tincs sötétszőke hajából és valamilyen leírhatatlan, édeskés illat áradt belőle. A szeme pedig… Azok a vakítóan zöld szemek egy pillantással képesek voltak lefegyverezni akárkit.
Régóta ismerték egymást és ezt a különös megmagyarázhatatlan vonzalmat már találkozásuk első pillanatában érzékelték. De mégsem engedhettek neki. A férfi máshoz tartozott. Aztán ezen a bizonyos estén a férfi látni akarta őt, ő pedig habozás nélkül beleegyezett a találkozóba. Hamarabb ért oda a megbeszélt helyre, de így legalább volt ideje egy kis erőt gyűjteni és majdnem minden eshetőségre felkészülni.
Aztán meglátta a férfit, aki határozott léptekben közelített felé. És abban a pillanatban tudta, hogy ő az akire egész életében várt. A férfi odalépett elé, és anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna a karjánál fogva megragadta és arra kényszerítette, hogy belenézzen azokba a smaragdzöld szemekbe. Pillantása fogva tartotta az övét, légzésük felgyorsult és még mielőtt bármit mondhatott volna a férfi megcsókolta. Először csak óvatosan, lágyan, majd ajkaik egyre mohóbban követelték egymást.
Így álltak ott hosszú percekig, majd az egész álomszerű valóság villámcsapásszerűen véget ért. A férfi megígérte, hogy most már minden rendben lesz, majd hosszasan nézte, ahogy ő elsétál, be egyenesen a városba.
Most pedig ott ült a villamoson. Tudta, hogy semmi sem lesz rendben, és hogy a neheze csak ezután jön, viszont nem érdekelte. Az a zöld szempár és az a különleges illat fogva tartotta egy olyan börtönben, amelyből nem akart szabadulni.”