Jöttem, láttam, interjúztam

Egy hónap intenzív munkakeresés.

Heti 10-15 jelentkezés (és motivációs levél megírás).

Összesen körülbelül 15 interjú és találkozó különböző cégekkel, HR-esekkel, leendő “főnök jelöltekkel”.

Hosszú, zsúfolt és kalandos út, tele furcsa pillanatokkal.

No de kezdjük inkább a tényekkel!

26 éves vagyok, nagyjából egy éve élek Amszterdamban, folyékonyan beszélek németül és angolul és körülbelül két év – javarészt német nyelvű – ügyfélszolgálatos munkatapasztalatom van. Nem rossz kritériumok, igaz én váltani szerettem volna.

 Ezért aztán rengeteg különböző helyre adtam le a jelentkezésemet, nem csak a “biztosra mentem”.

Bátran kijelenthetem, hogy a leggyorsabban a recepciós munkakörre vonatkozó ambícióim haltak el. Noha neten és személyesen is rengetek önéletrajzot leadtam, sehonnan se hívtak vissza. Hébe-hóba kaptam egy “bocs, de nem” jellegű mailt.  Az indok minden esetben csekélyke holland nyelvtudásom volt, noha volt olyan recepciós, akivel a nagy “CV-magyarázásban” azért nem boldogultam hollandul… mert a kedves “kolléga” nem beszélte a nyelvet. Apropó, az egyik ilyen pozit – ahogy hallottam – a főnök haverjának a fia happolta el, McDonalds-os munkatapasztalattal. (Ezennel eloszlatnám a tévhitet, hogy ez a jelenség csak hungarikum.)

Határozottan sikeresebb voltam az ügyfélszolgálatos, vagy ilyen jellegű hátteret érintő poziciók esetén. A legtöbb interjúm is valami hasonló munkakörért folytatott harc hol vidám, hol keserű színtere volt.

Több alkalommal a biztató kezdet és jó hangulatú interjú után a kezdeti nyílvánvalóság ellenére is végül a “nem anyanyelvi” németemmel indokolták a döntést. Volt olyan is, hogy találtak tapasztaltabb jelöltet.

Megtörtént, hogy bőrig áztam a bicajon, mire megérkeztem az interjúra (az esőnek hála csekély “professzionális” külsővel), volt, hogy már a délelőtt folyamán keresztül-kasul vonatoztam egyedül az országot egy találkozó kedvéért.

A legtöbb helyen tényleg nagyon kedvesek voltak, mégis akadtak kellemetlen jelenetek is:

Egy főként farmerjairól híres ruhamárka találkozójára nagyon készültem. A patinás divatcég és az új kihívásokat jelentő munkakör hatalmas lelkesedéssel párosult. Utána néztem mindennek: a munkafeladatoknak, a cégnek, az interjúztatóknak. Csinibe vágtam magam és saját ép eszemet sutba dobva felvettem a legütősebb, legmagasabb sarkú cipőmet. (Mégiscsak divatcéghez megyek.)

Az interjúztató hölgy talpig farmerban (oké, ez még érthető is) és utcai mamuszban (álá Ugg) fogadott. Miután konstatálta, hogy igen magas sarkakon tipegek, megmászattatott velem két emeletnyi, az amszterdami házakra jellemző keskeny lépcsősort és olyan arccal ülte végig az interjút, mintha citromba harapott volna. Végig úgy éreztem magam, mint az egyetemen a szóbeli vizsgákon, amikor tudtam, hogy a tanár nagyon hallani szeretne egy bizonyos választ, én viszont pont AZT a választ nem tanultam meg.

Visszajelzésként a hölgy nem szégyellt a 40 percnyi együtt szívott légtér alapján egy olyan véleményt adni rólam, ami nem, hogy nem igaz, de én 40 óra után se mernék hasonló következtetésekre jutni a helyében (meg a sajátoméban sem).

Volt viszont olyan találkozó is, ahol többet beszéltünk a hölgy macskáiról, pasijairól és a személyes életútjáról, mint rólam, vagy a betöltendő pozícióról. Éppen csak egy csésze kávé és egy kellemesebb környezet hiányzott a csajos-csevegés mellé. (Persze így is roppantul élveztük.)

Akadt olyan is, amikor a 3 órás találkozó első fél órájában már teljesen világossá vált számomra: én, ide, soha. A cég viszont olyannyira lelkesen állt hozzám, hogy még a végszó előtt biztosítottak róla, hogy másnap mehetek szerződést aláírni. Hát itt bizony – szégyen, nem szégyen – füllentenem kellett. A “Hol látod magad a cégünknél 6 hónapon belül?” kérdésnél csak erre tudtam gondolni: AZ AJTÓN KÍVÜL!

Külön szót érdemelnek a fejvadász és munkaközvetítő cégek alkalmazottai, a legtöbbször természetesen velük tartottam a kapcsolatot. Noha sokan igen felszínesek közülük és csak a “meglegyen a napi kontaktszám” cél vezérli őket, akadnak igen kellemes és lelkiismeretes ellenpéldák!

Van, aki külön felkészítő órát tartott az interjú előtt (hogy pótoljuk a nem létező háttértudásomat), volt akivel együtt dolgoztuk át az önéletrajzomat, akadt, aki saját maga vitt el a céges interjúra és van, akivel a sikertelen együttműködés ellenére továbbra is tartom a kapcsolatot – és aki az elsők közöt gratulált az elhelyezkedésemhez.

A végkövetkeztetés mindebből persze nem az, hogy szobrot szeretnék emeltetni a (néha esetemben is “otthon felejtett”) talpraesettségem tiszteletére, hanem a NYITOTTSÁG. Minden helyzetben, mindenki felé. Sohasem tudhatod, mi sül ki a végén az adott szituációból. A legjobb amit tehetsz, ha ötvözöd a benned megbújó, örök lelkes csitrit a dívával és megfűszerezed némi felkészültséggel.

És mi lesz, ha nem jön össsze, ha nem sikerül?

Nagy levegő, kézlegyintés.

Majd lesz belőle egy jó kis sztori.

Állásinterjúra megyünk csajok!

Mivel itt a tavasz, mindenki kivirul, feltöltődik energiával és remélem a korábbi tippek alapján vérszomjas álláskeresővé (is) változik. Jómagam az utóbbi két hétben hat (azaz 6) állásinterjún vettem részt, rengeteg új tapasztalatot szerezve. Kezdjük azonban az alapokkal; hajrá csajok, állásinterjúra megyünk!

Fontos, kellemetlen és ugyanakkor sajnos elkerülhetetlen előzménye a naptárunkba vésett dátumnak a telefoncsöngés.  A vészes telefoncsöngés.

Órákig bújtuk a különböző portálokat, elküldtünk egy  tucat önéletrajzot és most izgatottan rezzenünk össze minden egyes mobil-szimfóniára. A “rejtett szám” láttán még a gyomrunk is összeugrik: úgy tűnik most nem anyu hív. Talán mondanom se kell, mivel nem tudjuk ki van a vonal túlfelén, első és legfontosabb, hogy illendően bemutatkozunk a telefonba. Az interjú hallatán nem tilos örömünket kifejezni, nem árt már itt azt a benyomást kelteni, hogy minden vágyunk a szóban forgó pozíció betöltése. Persze az indiánhangokat és szökellést őrizzük meg a vonal szétkapcsolásáig. Nem egy esetben a telefonhívás már maga egy mini-interjú, így ha tehetjük vonuljunk valami csendes helyre és a napi eddig bevitt koffeinadaghoz mérten próbáljunk meg értelmes és egybefüggő válaszokat adni.

Több, mint valószínű, hogy kész tényeket, azaz egy előre javasolt időpontot kapunk. Hacsak nem életbevágó, illik rugalmasnak mutatkozni, azaz elfogadni a kapott időpontot. Ha ez azonban végképp nem megy, vagy előre tudjuk, hogy kicsi a valószínűsége, hogy nem késnénk az adott időpontról, inkább javasoljunk mást. Kihangsúlyozom: javasoljunk mást. Így a vonal túlvégén is könnyebb, gyorsabb eldönteni, hogy megfelelő-e a módosítás, vagy sem.

Ha az állásra közvetítőn keresztül jelentkeztünk, több, mint valószínű, hogy először csak az ottani fejvadásszal fogunk találkozni. A későbbiekben, ha a fél management előtt kell szerepelnünk, még kevésbé tanácsos a kapott időpontot nem elfogadni (értsd: tilos).

Bárkivel is “randizunk”, fontos az első benyomás. Ezért aztán  a legnagyobb kérdőjel már az időpont lebeszélésekor megjelenik a fejünk felett: mit vegyek fel?

Noha találkoztam már elképesztő kivétellel, mégis úgy hiszem, az állásinterjún illik egymást kölcsönösen megtisztelni az igényes megjelenéssel. Ezt nem puccparádénak vagy szépségversenynek kell felfogni, a hangsúly nem ezen van. Remélem feleslegesen jegyzem meg, hogy nem is a dekoltázs mélységére kell(ene) alapozni. (Pláne, hogy a fejvadászok és HR-esek nagy többsége nő!)

Én általában egy szolid, fekete, vékonyabb garbóra, meg egy merészebb, de kifinomult ceruzaszoknyára voksolok. (Mivel Amszterdamban élek, ilyenkor nagy dilemmát jelent, hogy a ceruzaszoknyával elbukom a biciklizés lehetőségét…) Ez a ruha nem kihívó, de ha éppen egy infantilis manager is betéved az interjúra, aki testi adottságok szerint dönt, az se marad épp “fantázia-alapanyag” nélkül… Azért fontos mindig szem előtt tartani: általában nőknek öltözünk ki. A lényeg inkább a passzoló kiegészítőkön és az összhatáson van. Mivel nem tudjuk, hogy a kollegina mennyire “fashion”  lady, azaz mennyire ért a divathoz, javaslom e téren is inkább kicsit felkészültnek lenni. Talán most az egyszer nem árt beleinvesztálni egy új ruciba (no nem kell, hogy valami hipermárka legyen), és nem a szekrény aljáról előtúrni azt a darabot, amit tavaly előtt hordtunk a farsangi bulin, amikor titkárnőnek öltöztünk be…

Külön fejezetet lehet(ne) szentelni a lábbelinek. Alapszabály: ha nem tudsz magassarkúban járni, akkor ne tedd! Hidd el, nem jó, ha egy újszülött zsiráfbébi módjára tipegsz be az irodába…

Alapszabály kettő: a balerinacipőt viszont könyörgöm felejtsd el! Lehet, hogy jól passzol a virágmintás tunikáidhoz, de most nem 18 éves csitrinek, hanem érett nőnek szeretnél tűnni (hacsak nem a Mekibe mész interjúra). Rengeteg elegáns, pici sarokkal megáldott cipőcskével találkozhatunk, amely messze kényelmesebb “felhőkarcoló” társainál, ugyanakkor ugyanolyan tiszteletparancsolóan lehet vele végigkopogni egy-egy folyosón.

A napokban jöttem rá, hogy adódhat azonban olyan szituáció, amikor nem feltétlen önyilkosság megkockáztatni a magasabb sarkakat: ha tényleg rendesen tudunk benne járni, egy ilyen darab a merészségünket és határozottságunkat sugallhatja, és remélhetőleg elismerést vált ki az “ellenfélből”. Azt senkinek se kell tudni, hogy az utcasarkon cseréltük át, és előtte napokig ebben “gyakoroltunk” a lakásban…

Ha meg van a ruha, a cipő és a harisnya (ami tutira nincs kiszakadva), jöhet a munka érdemibb – és tapasztalatom szerint kevésbé stresszes – része: a felkészülés. Manapság a Google és a LinkedIn áldásos hatása folytán ez szinte gyerekjáték. Mindenre keressünk rá, ami a pozicióval kapcsolatban fontos lehet (főleg ha nem a fejvadász céggel, hanem már a munkaadóval találkozunk):

- a pozició pontos leírására, napi feladatokra, nehézségekre, tapasztalatokra

- magára a cégre, történetére, fontosabb személyek és a “főhadiszállás” nevére és helyére

- az interjúztató személyére (ha tudjuk esetleg előre a nevét)

- ha nem magyar nyelvű munkára jelentkezünk a feladattal összekapcsolható szavakra, kifejezésekre

Általában ha elsőnek a fejvadásszal találkozunk, tőle is rengeteg segítséget kaphatunk, hiszen neki is érdeke, hogy felvegye a cég a jelöltjét. Illik persze már neki is megcsillantani, hogy “gugliztunk” picit, mert így akarva-akaratlanul is még esélyesebb (és elszántabb) pályázót lát bennünk és még inkább a tökéletes felkészülést próbálja kisajtolni belőlünk. Nem ritka, hogy ha a fejvadász által továbbküldött anyag szerint a cég is szeretne látni minket, a “nagy” interjú előtt a közvetítőnk még egy meetinget kér a komolyabb és pontosabb felkészülés érdekében. Akadhat olyan eset is, hogy ezt a félkészítést telefonon óhajtják egy előre megbeszélt időben lebonyolítani. Akárhogy is, legyünk nyitottak és hálásak a segítségért, hiszen noha adott esetben plussz nyűg a dolog, később busásan megtérülhet. Másrészt nem árt a fejvadászokkal tartósan jó kapcsolatot kialakítani, hiszen lehet, hogy a jövőben még szükség lesz a segítségükre vagy kapcsolataikra.

Ha elérkezik a nagy nap, inkább szánjuk több időd a teljes ráhangolódásra. Fontos, hogy mindenképp együnk egy keveset a “szereplés” előtt, nincs is cikibb egy korgó gyomornál. Készüljünk el időben, induljunk el időben, érjünk oda időben. Egy késést sajnos sehogy sem lehet jól kidumálni.

Az interjú alatt nem felejtsük el, hogy a velünk szemben ülők ránk kiváncsiak. Rólunk és a képességeinkről szeretnének többet hallani, és nem a “mesélőkénket” letesztelni. Nincs értelme füllenteni, mert ha megkapjuk az állást, egy-egy apró dolog is csúnyán visszaüthet.

Legyünk nyitottak, udvariasak és vegyük komolyan még a legelképesztőbb kérdést is.

És a legfontosabb: mosolyogjunk. Örüljünk a lehetőségnek, hogy erősek vagyunk és hogy nem félünk bemutatni magunkat. Történjen bármi, csak mosolyogjunk.

Ahogy mondani szokás a világ meg majd előbb utóbb visszamosolyog ránk….

(Sok szerencsét lányok, további tippek a következő cikkben!)

Karrierépítés női szemmel

Néhány hete írtam már írtam nektek egy cikket karrierépítéssel kapcsolatban. A mostani iromány apropója, hogy megtudtam, másokat is érdekel, a mi feljebb lépésünk.

Képzeljétek, van egy konferencia, ahol csupa, a ranglétrán magasra jutott nő tart előadást arról, hogy hogyan is kell vagy lehet ezt csinálni. Talán pont az ilyen konferenciák hozhatják meg mások sikerét, hiszen élő példákon, megtörtént eseményeken keresztül ismerheted meg a karrierépítés mikéntjeit. Itt nem csak a multik vezető beosztásban dolgozó női alkalmazottjai mondják el neked, ők miként látják a témát, hanem olyan hölgyek is beszélnek veled, akik a legnehezebb végéről fogták meg a dolgot és a semmiből álmokat építettek fel.

Nem csak a téma és a felépítés, de maga a helyszín is impozáns: a belvárosi Gerbaud-ház, amelyet nem csak megcsodálhatsz és élvezhetsz, de vezetőjétől azt is megtudhatod, hogyan érte el mai, szűnni nem akaró fényét.

Ha te is éppen ilyesmin munkálkodsz, akkor nem is kérdés, hogy mi a teendő, jelentkezni hamar.

Talán itt fény derül a sikeres nő titkára!

 

A rendezvényről mindent megtudhatsz honlapjukon: http://noikonferencia.com

 

“Gyengébbik?…nem!”

 

coming soon,

Agent “V”

Motiváció a motivációs levélhez

Egy jó motivációs levél megírása felér egy kissebb életkrízissel: ugyanolyan kötelező “szaga” van, mint egy undokabb beadandónak, annak a fajtának, aminek tegnap reggelre kellett volna kész lennie. Mégis csajok, mint azon a fránya dolgozaton, ezen is sok múlik, ezért nem szabad elviccelni!

Remélem CV-kalauzom segítségével mindenki laptopján ott virít a csilli-villi új önéletrajz. Sajnos mit sem érünk vele a megfelelő motivációs levél nélkül! Rossz hírem van már rögtön az elején: ebből minden egyes jelentkezéshez külön, újat kell írni. Nincs “copy-paste”. Bocs.

Kis engedmény a notórius jelentkezőknek: ha sok hasonló pozira pályázol, a munkatapasztalat, személyes motiváció kifejtése részben lehet ugyanaz. Ugyanakkor kötelező minimum egy bekezdésnyi külön a cég szívéhez szóló szerelmeslevelet írni: miért pont ez a pozi és ez a cég álmaink netovábbja?

De kezdjük ugye az elején. Megszólítás. Hölgyemuram kilőve. A legtöbb hirdetésnél legalább a fejvadász kollegina neve fel van tüntetve, tessék tehát őt megszólítani! Van, hogy utána kell kutakodni kicsit, mire az ember névre bukkan, de megéri. Elhitetjük ugyanis az olvasóval, hogy nem véletlen böktünk a “jelentkezem” gombra és a hirdetést, valamint a céget is nagyon komolyan vesszük.

Egyes javaslatok szerint érdemes a levelet azzal kezdeni, hogy hol bukkantunk az állásra, én ezt azonban mindig az e-mailben vagy kísérő szövegben szoktam ellőni. Ha nemrég költöztünk a városba vagy esetleg az országba, kezdésnek ezt is megemlíthetjük, így a munkakeresésünk okát már az elején “elhintjük”. Persze ha most rúgtak  ki, mert másnapos-részegen flörtöltél az ügyféllel munkaidőben… akkor inkább maradjunk a “xy-on bukkantam az Önök hirdetésére” blablánál.

A “30 éves vagyok, anyámmal élek, babettával járok, macskám van” és társai szintén nem a motivációs levél része. A gyerekkori anamnézisünk majd inkább a céges pszichológust fogja érdekelni. Szorítkozzunk a karrierista énünkre: hol dolgoztunk, mi volt a feladatkörünk, mik a kvalitásaink, miért vagyunk mi a legmegfelelőbbek? Persze nem a CV-hez nagy nehezen összekreált mondatokat másoljuk be ide is, csak teszünk nagybetűt az elejére, pontot a végére. Bukta utca kettő. Amit egyszer megfogalmaztunk szépen, tömören, kreatívan, azt most fogalmazzuk meg még egyszer, szépen, hosszan kreatívan. Pincérnői tapasztalatunknál maradva:

“Az étteremben eltöltött év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem az emberekkel való kommunikáció terén, így képes voltam a vendég igényeinek megfelelő ételt, italt ajánalni és azt az érzést kelteni, hogy itt szívesen látják – itt ő az első – bármikor, ha visszatér.”

“Nyelvtudásomnak szintén nagy hasznát vettem: a német vendégek teljes körű kiszolgálása elsősorban mindig az én feladatkörömbe tartozott.”

“Egyes terméket olykor kiemelten kellett ajánlani, így egy csipetnyi sales-feladat is vegyült a mindennapi teendők közé. Tapasztalatom szerint a vendégek igen jól fogadták, ha az ember indokoltan, kreatív módon ajánlott valamit a figyelmükbe.”

Ugye mennyivel érdekesebben és személyesebben hangzik, mint a jó öreg  ”jó kommunikációs képességgel és kreativitással rendelkezem” sablonduma?

Persze nem kell magunkat agyon ajnározni, nem ez a cél! A motivációs levélből ki kell tűnnie, hogy mi hogyan értelmezzük a megjelölt munkaposztot, milyen tulajdonságokat tartunk fontosnak hozzá, és hogy ezeket a tulajdonságokat mi – megalapozottan – mennyire sajátítottuk el. Lényegében azon keresztül, hogy mi hogy látjuk a megjelölt titulust, ismer meg minket igazán a döntéshozó.

A végén illik a jövőbeni találkozás reményt kifejezni, illetve biztosítani a kedves HR-es kisasszonyt arról, hogy az ő két szép szeméért nyak-törve rohanunk a telefoncsörgésre. Persze ha bizonyos napszakban nem vagyunk elérhetőek, azt is említsük meg, már csak a korrektség kedvéért is.

A levelet tessék kézzel is aláírni és mindig (!) az aktuális dátummal ellátni! Ha mást nem is, a címzett nevét és a dátumot mindig tessék aktualizálni!

Összefoglalva tehát a kísérő levél a következőket kell(ene), hogy tartalmazza:

- korrekt megszólítás

- megjelölt pozíció pontos megnevezése (esetleg hogy hol akadtunk rá)

- jelentkezés megindoklása

- szakmai tapasztalat, személyes tulajdonságok kreatív, egybefüggő megfogalmazása

- bizakodó zárómondat

- esetleg elérhetőséggel kapcsolatos egyéb infók

- aláírás (kézzel is), pontos dátum

Legvégül, de nem utolsó sorban: helyesírás-ellenőrzés. Többször. Sokszor. Word-ellenőrzővel, anyuval, apuval, szomszéddal, mindenkivel. Nincsen cikibb, mint egy hibáktól, elütésektől hemzsegő doksi.

Ha mindezzel kész vagyunk, büszkék lehetünk és egy nagy sóhajjal elégetetten hátradőlhetünk… aztán a következő hirdetésnél kezdhetjük (majdnem) teljesen elölről az egészet!

Izzanak a telefonok, elő a naptárakkal, hajrá az időpont egyeztetésnek! Csajok, nemsokára állásinterjúra megyünk!

Így is lehet…


Azaz hogyan is jussunk 3 éves ‘reménytelen’ álláskeresés után mégis álmaink munkájához…?

Igen, most már több, mint három éve élek itt, Hollandiában… ahová szó szerint ‘kicsöppentem’, hiszen nem tudtam még 2008 nyarán, hogy engem idevezérel a sors… jobban mondva, hogy a párom egy holland emberke lesz… de így lett, és 2008 novemberében kicuccoltam óriási energiával feltöltődve… no meg már kismamaként…

November végén már el is kezdtem egy holland tanfolyamot, hiszen egy szót sem értettem párom anyanyelvén. Németül folyékonyan beszéltem, és ezzel azért el-elboldogultam a hétköznapokban. A párommal is németül kommunikáltunk, és a tanfolyamon is német anyagból tanultam a hollandot. (Magyar anyag nem volt…)

Mivel otthon a suli után szinte azonnal elmentem dolgozni, az volt a gondolatom egyből, hogy itt Hollandiában sem akarok csak úgy lógni a levegőben… Így 2009 januárjában kb. 5 és fél hónapos várandós kismamaként fogtam magam, bementem néhány helyi munkaközvetítőhöz [Hollandiában az esetek 90-95%-ban csak közvetítőn keresztül juthatsz munkához], mert valahol csak el kell kezdeni… Igaz, még akkor sem beszéltem hollandul, de ha akar az ember valamit, akkor csak eléri azt… gondoltam én… eléggé naívan… hehe… nem beszélve arról, hogy pocakosan hogyan is akar egy hollandiai munkatapasztalattal / végzettséggel nem rendelkező, az ország nyelvét nem beszélő nő munkához jutni? Így utólag én is nevetek az egészen… ugyanis, az általam felkeresett 3 közvetítő mindegyike kb. 2 perc leforgása alatt mutatott nekem ajtót… hát… akkor eléggé szívemre vettem ezt a hozzáállásukat…

Aztán ugye a várandósság miatt nem is nagyon volt értelme folytatni a keresgélést… viszont eléggé lehúztak lelkileg az első tapasztalataim, így a nyelvtanulással akaratlanul sem voltam hajlandó foglalkozni. Majd április végén megszületett a kisfiunk, és azután  pedig csakis vele foglalkoztam.

A munkakeresés ettől függetlenül nem váratott sokáig magára. Már augusztusban jelentkeztem pár állásra, hátha összejön… [Hollandiában alapból 16 hét a ‘gyes’, ami 4 héttel a kiírt szülési dátum előtt kezdődik, és kb. a gyermek 12 hetes koráig tart; azután az anyuka visszamegy / visszamehet dolgozni] …és még mindig nem beszéltem, írtam megfelelő szinten hollandul… persze, hogy nem jött össze semmi… ezeket is kudarcként éltem meg, és szintén befordultam, a nyelvet sem firtattam… ami ragadt, ragadt, de nem tudtam leülni foglalkozni vele… tény, az anyaság sokkal fontosabb volt számomra, és elég nehéz volt azzal is azonosulni, hogy itt nem normális dolog 3 évig otthon maradni a gyerekkel… fura volt, még most is az, de most már valahol támogatom is. [ Itt a kicsik 12 hetes kortól mehetnek bölcsibe.]

Aztán 2009 decemberében volt egy kisebb ‘robbanás’ bennem… :) Beelégeltem, de nagyon, hogy hiába próbálkozom, semmi eredménye… ‘persze, ha csak nyafog az ember, a nyelvvel meg nem foglalkozik, ne is várjon csodákat’ – nemde? Így belevetettem magam a tanulásba végre… Volt egy könyvem – a Code 1 – cd-vel… ezt én 3 hét alatt intenzív tanulással végiggyakoroltam, jegyzeteltem, teszteltem… és ez a három hét akkora eredményt hozott, hogy megkaptam a kellő motivációt…  VÉGRE!!! :)

Azóta eltelt jó egy év… Egy A1-es szintről most a B2-s szint közelében vagyok már, és ez nagyon  jó érzéssel tölt el.

De visszatérve 2010-re… pontosabban januárra… ekkor ismét kezdtem a pályázásokat… még mindig sikertelenül… aztán gondoltam egyet… mivel nem akar nekem senki sem munkát adni, akkor talán nekem kellene valamit vállalkozni. Korábbi munkáim során nagyon sok fordítással, tolmácsolással kapcsolatos feladatom volt – német nyelven -, amit nagyon szerettem csinálni is, és van is némi érzékem hozzá… párommal ezt jó párszor megvitattuk, majd úgy döntöttem, hogy belevágok egy fordítóirodába… azaz magánvállalkozó leszek… Mindez április 1-jén vált hivatalossá, azóta fordítóként, tolmácsként vállalkozom.

És persze emellett folyamatosan jelentkeztem normális, alkalmazotti állásokra is. De valahogy csak nem akart összejönni. Jövögettek ugyan a fordítási megbízások, de ebből nem lehet igazán megélni – főleg, ha az embernek nincsen ‘hites’ fordítói minősítése, vagy nem tartozik egy nagyobb fordítóiroda alá. Tervben volt egy tanfolyam a hites fordítói minősítés elérése érdekében, de nem indították el kevés jelentkező miatt, így ez is kizárta a jobb pozíció elérését a fordítói szakmán belül. Tehát nem támaszkodhattam csak erre a munkára.

Majdnem eltelt ismételten egy év… 2011 novemberében járunk… már nagyon sok jelentkezésen vagyok túl… és ekkor jött egy nagy gondolat… volt egy állandó megbízóm, aki folyamatosan küldözgette nekem az e-mailjeit fordításra. Közel fél éve dolgoztam már neki… és fogtam magam, írtam neki egy motivációs levelet, csatoltam hozzá az önéletrajzomat, majd nagy izgatottan vártam, mi is sülhet ki ebből…

Soha nem voltam rámenős, maximum pár pillanatra… :D Aztán eszembe jutott a bátyám egyik megjegyzése: alkalmazd a gerilla marketing elvét egy pályázás során is… aztán pedig ezt olvastam röptében a neten: keresd a rejtett állásokat…

Nos… a megbízóm céges weboldalain szétnézve nem láttam nekem való álláslehetőséget… de úgy voltam ezzel, hogyha nem próbálok rá, akkor egyértelműen nem is lesz állásom… így, nagyon nem volt más választásom… elküldtem a jelentkezésemet, és vártam… vártam…

Pár napon belül jött is a válasz, hogy most sajnos nincsen nyitott pozíciója a számomra, viszont jó lenne egyszer találkozni. Ez a ‘találka’ november végén meg is történt. Akkor még semmi sem volt fix… ami egyértelmű volt, hogy mégis keres valakit, aki a magyar ügyei intézéseben besegít, és kiadója könyveinek felkutatja a magyarországi forgalmazás lehetőségeit. De még mindig nem volt szó alkalmazásról… ugye, én vállalkozó vagyok… Viszont kért tőlem egy piackutatási tervet és egy elképzelést arról, hogyan is képzelem el a vele való együttműködést. Ezeket a kidolgozás után át is küldtem neki… és december végén ismét találkoztunk… ekkor kifejtette, hogy a tervem nagyon tetszik neki, bár még pár dologgal kiegészítettük azt.

…éééés ez év január 9-től heti 2 napban alkalmazottként Amsterdamban dolgozom marketingesként egy kiadónál…

Eltartott ugyan… sőt… nagyon sokáig tartott, amíg eljutottam a sorozatos önsajnálatból egy határozott, már magabiztos lépésig… mert igen, nem a más hibája, hogy csak most… az enyém. Mert, ha nem hagyom el magam minden egyes nemleges válasz után, akkor talán hamarabb beszélek és írok megfelelő szinten hollandul ahhoz, hogy olyan munkám legyen, amit most csinálok…

Én egy örök álmodozó voltam mindig is… ami valahol nem rossz, de ha dolgozni akarsz, jobban teszed, ha ezt félreteszed… de én nem tettem félre…

Van, amikor az álmodozás is meghozza a gyümölcsét… :) igaz, várni kell rá… nekem ez 3 évembe telt…

De… így is lehet munkához jutni… :)

***

 

Ui.: Én novemberig éveken át az Europass önéletrajzi sablont használtam… aztán találkoztam ezzel az irománnyal a neten:

Europass önéletrajz – 5 ok, amiért ne használd! 

Ezután pár szakmabelit is megkérdeztem: valóban nem szeretik a munkaközvetítők és a cégek sem… A fenti állásra már egy másik típusú, sokkal áttekinthetőbb cv-vel  jelentkeztem.

***

Blogomat itt találod: Csigalom… nyugavér… 

A siker kulcsa: a “CV-titok”

Lássuk be csajok, örök elégedetlenek vagyunk… Jobbak akarunk lenni az ágyban, leadni még 3 kilót, megérteni a Pasikat, megérteni a Nőket, sok pénzt   keresni és sikeresek akarunk lenni. A céltábla közepe valahol Angelina Jolie körül van belőve szinte mindenkinek. A valóságban ugyanakkor elégedetlenségünket lazán elintézzük egy “Magyarországon minden szar” legyintéssel és a hétköznapokat a Barátok közt újabb bugyuta epizódjával felejtetjük.

Most komolyan csajok, tegyétek a szívetekre a kezeteket: ki mikor frissített önéletrajzot utoljára? Netán mikor töltött fel frisset a netre? Na és mikor küldtetek el a tipptopp motivációs levéllel egybekötött jelentkezést valamelyik cégnek?

Hiszem, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa. Nem mondom, hogy ezt a “kovácsolást” nem befolyásolják külső tényezők, de a jó Vili bácsi sajnos tuti nem repíti a sült galambot a szánkba.

Tudom, tudom, ma kis hazákban nincs munka. Egyszerűen NINCS MUN-KA!
Értem én! Mégis, úgy gondolom, hogy nem együtt bégetni a báránycsordával nem fog senki kárára válni. Ha mégis, vállalom a kártérítést. Nyavajgás helyett tehát elő egy jó kis Word-doksival és lássunk neki a CV írásnak!

Az első és legfontosabb sajnos nem a betűtípus és a mellékelt fotó kiválasztása (bár tény ez a dolog legélvezetesebb része), hanem a minta megválasztása. Manapság az egybefüggő szövegű önéletrajz elavultnak számít: a HR-esek értékelik, ha az irományra pillantva rögtön ki tudják szűrni a lényeget. Nem szabad ugyanakkor túlzásba sem esni, a túlzottan vázlatos (amerikai típusú) CV sajnos noha átlátható, gyakran nem elég informatív.

Tapasztalatom (és az engem ért kritikák alapján) azt hiszem a megoldás kulcsa   az arany középút: míg a személyes adatainkat, kevésbé releváns tanulmányainkat elég vázlatpontokba szedve megadni, addig a (főleg kapcsolódó) korábbi munkatapasztalatainkat érdemes néhány bővített mondatban is kifejteni. Fontos megadni a cég pontos nevét, a betöltött pozíció helyes nevét, valamint rövid – nem rizsázó – mondatokban leírni a pozícióval együttjáró napi felatadokat, teendőket.

Vegyünk egy egyszerű példát: pincérnői munka. Hol érdekel ez egy multit?

Miért is ne? Egy kis marketing vénával sokat elérhetünk:

Napsugár Étterem

2009 május – 2010 április

Pozíció: felszolgáló

Napi feladatok:

- az étterem atmoszférájának megfelelő diszkrét és elegáns megjelenés biztostása

- vendégek szívélyes fogadása, hellyel kínálása

- rendelésfelvétel, étel-ital ajánlás, a kínálat bemutatása magyar vagy angol nyelven, vendég igényeinek teljes körű felmérése

- italok, ételek szervírozása, a zavartalan étkezés asszisztálása

- fizettetés, számlaadás lebonyolítása

- visszatérő vendégekkel való jó kapcsolat ápolása

- kiemelt termékek ajánlása

-rendezvények, foglalások felvétele, egyeztetése, lebonyolításában való segédkezés

… és még sorolhatnám. Lehet, hogy van, ami a hétköznapi megfogalmazásban gázul hangzik, de a munkakör szép és igényes, “fejvadász-barát” megfogalmazása sokat lendíthet az esélyeinken.

Az olyan szavak, mint “elindít”, “lebonyolít”, “közreműködik”, “vezet”, “irányít” mind-mind egy ideális – felelősségteljes, kezdeményező, önálló – jelölt képét ugrasztják elő az agyból.

A nyelvtudásnál se szűkölködjünk a jelzőkkel, hiszen manapság a fiatalok nagy százaléka rendelkezik mondjuk közép fokú “C”-típusú angol nyelvvizsgával. Kellett a felvételihez, hát nagy nehezen összekapartuk. Munkaadónkat viszont a tényleges tudásunk érdekli: ne szégyelljük hát, ha nyelvismeretünk “folyékony” vagy “társalgási” szintű, esetleg “közel anyanyelvi”. Az alapfokú makogást is lehet a szebb, “alap társalgási szint” jelzővel illetni.

Nem azt mondom persze, hogy hazudjuk le a csillagokat az égről, erről szó sincs, sőt! Csakis olyan tapasztalatokat, kompetenciákat adjunk meg, amikkel ténylegesen is rendelkezünk, különben egy esetleges interjú alkalmával bizony igen magas lóról eshetünk igen nagyot. És az fáj.

Sokan feleslegesnek tartják, mások mégis erősen ajánlják a hobbik megemlítését. Ha a megszokott “olvasás, zenehallgatás, sport” sablonnál valami kreatívabbat is össze tudunk hozni, szerintem nyert ügyünk van! Említsd meg akár a kedvenc szerződet, akár a bikram jógát, máris beszédtéma lehet egy interjún! Ne feledjétek, az első benyomás a CV alapján keletkezik rólunk – a kedves humás erőforrás manager kisasszonyban. Nem a cégvezetőt, hanem őt kell első körben meggyőzni. Az ő tálalásán múlik ugyanis a tényleges döntéshozók első benyomása..

Apropó első benyomás. Ugye a kiscisus96@citromail.hu-t lecseréljük előtte valami komolyabbra? Hallom ahogy zeng az “IGEN”.

Ugye a partifotókat is letöröljük vagy minimum “titkosítjuk” facebookon? Megint hatalmas IGEN!

Talán azt már említenem sem kell, hogy az önéletrajzon igenis kötelező (!) rólunk egy igazolványkép is, nagyjából a jobb felső sarokban. Fotónak persze ne a facebook-ról imént letörölt, másnaposan készült “csodát” válasszuk, de ne is azt, amin úgy nézünk ki, mintha karót nyeltünk volna! Szolid és szerény mosoly a pixelek között szabad fordításban annyit tesz: “lelkes vagyok, pozitív vagyok, örülök, hogy eljuttathattam Hozzád az önéletrajzomat”.

Végezetül pedig ami a legfontosabb: ne adjuk fel! Manapság sajnos nem elég 2 vagy 10 tutinak tűnő munkára jelentkezni. Harmincasával kell küldözgetni a jelentkezéseket, akár olyan munkára is, amit nem érzünk 100% “sicher” befutónak. Sajnos ma nagy a verseny, az agresszívabb, kitartóbb nyer. Nem csak kis hazánkban, hanem külföldön is, higgyétek el. Válság és lelkes munkaerő-jelöltek hada minden országban van! A lényeg viszont a pozitív gondolkodás, hozzáállás, ha nagyon hiszünk benne, előbb-utóbb meglesz az az “álommeló”!

Ehhez persze rendszeresen kell lesni az állásportálokat, hirdetéseket és ezzel párhuzamosan javaslom a CV rendszeres frissítését is. Az embernek mindig beugrik egy jobb mondat, frappánsabb kifejezés! Sőt! Ha több, különböző irányba akarunk jelentkezni, nem árt több, különböző önéletrajzzal büszkélkednünk… Lehet, hogy van, ahol érdemesebb nyomatékosítani a hímzőszakkoron szerzett hatalmas tapasztalatainkat, míg máshol szinte megemlíteni is felesleges…

Az “önfényezés” viszont már nem a CV dolga, azt majd megtesszük a motivációs levélben. Addig is csattogjanak a billentyűk, izzon a Word, kapjuk elő a kreativitásunkat!

“Folytköv” a motivációs levéllel!

Plágium? Elítélve!!

A cikk apropója az, hogy most van éppen a felsőoktatási jelentkezési időszak, így akik most fognak majd belekóstolni az igazi “nagybetűs életbe”, azoknak jó tippként szolgál kezdésként.  A másik oka, hogy írom a cikket, az, hogy nemrégen a híradások beszámoltak arról, hogy hazánk első embere plágium gyanúba keveredett. Akik felsőoktatásban vesznek részt, vagyis Főiskolán, Egyetemen folytatják tanulmányaikat érettségi után, a 3-4-5 év után számot adnak a megszerzett tudásukról, egy Szakdolgozatban összefoglalva. Mivel nem egyszerű feladat a dolgozatot felépíteni, összeállítani, segítségért folyamodunk. Vagy az ismerőseinkhez, rokonainkhoz fordulunk segítségért, vagy előszedünk régi újság cikkeket, amik a témánkhoz kapcsolódnak, vagy könyvtárban töltünk el sok időt, könyveket, szaklapokat, olvasva,  vagy a modern kornak köszönhetően- az internetről próbálunk anyagokat nézegetni, esetleg fel is használni művünkben. Ezzel nincs is gond, de azzal már igencsak nagy a probléma, ha egyszer valaki más szellemi alkotásából merítettünk ihletet, nem tüntetjük fel sem lábjegyzetben hivatkozásként, sem a dolgozat végén lévő Felhasznált irodalom jegyzékbe! Ha nem hivatkozunk, akkor eltulajdonítjuk más szerző alkotását, művét, holott az nem is a miénk.  Nem hivatalos megfogalmazásban ezt jelenti a plágium, plagizálás folyamata. Ha valakinél előfordul a Szakdolgozatot leadva, nem bocsáthatják a  bíráló tanárok Államvizsgára, így ugrott az egész szak, a sok belefektetett idő, energia, tanulás, minden. Szóval nagyon nagyot lehet bukni a szitun, az tuti. Mint minden becsületes hallgató- magamat is beleértve-, sokan ellenzik ezt a fajta cselekedetet. Személy szerint én is ellenzem, bár én tavaly tavasszal adtam be “az életművemet”, mert nyilatkozhatok így. Nagyon sok forrást használtam fel, annak idején, de mindegyikre hivatkoztam! A konzultáció azért is fontos Szakdolgozat írás közben, mert a tanár sok instrukciót ad, kijavítja és elmagyarázza a hibákat, ha a hallgató megfogadja, illetve javítja a hibáit, semmi probléma nem lesz! :) Ha csak egy mondatot, egy szót is szeretnénk valamelyik forrásból (könyv, újság cikk, internet)  kiemelni, hivatkozzunk rá!!!!  Ne csak a saját gondolataimat közvetítsem, mellékelek egy linket, ahol vannak még vélemények a témáról! Remélem, hogy cikkemmel sok hasznos infot adtam!

A link:

http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/az-egyetemistak-is-elitelik-a-plagizalast-video-7845/

Hány éves a norvég király? – egy rendhagyó jobinfó

A csajos életünk szempontjából tökéletesen érdektelen a kérdés, mégis ismerősen cseng. Ja persze, a tudakozó…. “Miaszösz.” Elmosolyodik az ember.. vajon tényleg van, aki ezért felemeli a kagylót és tárcsáz?

Igen, VAN.

Hittük, nem hittük, a legtöbb ügyfélszolgálaton bizony lelkesen csöng a telefon.

Hívtál már akár egyet is valamilyen célból? Csak kicsöng és kicsöng, idegesítő zene jön, géphang köszöngeti meg a türelmünket… agyrém az egész. Közben persze görcsösen jár az agyunk: na, a kolléga biztos WC-n van, biztos az összes az étkezőben kávézgat… öregem ezek se dolgoznak… nekem bezzeg segítség KELL.

Summa summarum: Lusta banda, csürhe banda.

A valóságban a legtöbb cég ügyfélszolgálata eleve nem is biztos, hogy az országban van. Ha például egy Magyarországon is kapható navigációs rendszereket gyártó céget  hívnánk, bizony Lengyelországban lyukadnánk ki. Hasonló módon nálunk és rengeteg olyan ügyfélszolgálat található meg, amely akár az egész európai régiót lefedi. A közhiedelemmel ellentétben igenis sok (főleg fiatal) magyar beszél jól valamilyen idegen nyelvet, számít azonban európai viszonylatban olcsó munkaerőnek. Így már érthető, miért szemelte ki a support fellegvérárának nem egy multi kis hazánkat.

Az ügyfélszolgálaton bizony kemény az élet, egy jó multihoz méltóan számokról és célokról szól a munkaidő. Mérnek mindent ami mérhető: mennyi hívást veszel, azok milyen hosszúak, hányan várnak a vonalban, meddig hallgatják Beethovent, hogyan értékeli az ügyfél később a segítséget… Ha a csoport vagy az egyén nem felel meg a kitűzött mutatóknak, bizony jön az enyje-benyje.

Minden egyes hívást szigorú szabályok szerint regisztrálni kell a rendszerben, hogy később statisztika válhasson belőlük. Hogy a teljes körű segitségnyújtás biztosított legyen, programok hada fut az őskövület számítógépeken… a szerencsések két monitoron követhetik végig a merevlemez nemes csatáját. Ügyfélszolgálatosunk tehát beszél, figyel, gépel, kutat és küzd a jó öreg Windows-pajtással egyazon időben. Közben aggódik, mert szigorúan 3 perc múlva szüneten KELL lennie, ha nem kezdi el időben, az csak újabb káosz. Hogy miért? Mert itt minden a számokról szól: ha véletlen össze csúsznak a szünetek, többen várnak a vonalban, romlanak az értékek és füstölni kezd a főnök füle. Pech.

Ja és persze ott van még az ügyfél, aki ha szerencsétlenségünkre nem a kedvenc számát hallgatta a vonalban 100 FT per percenként, bizony már eléggé “nyuszika b. meg a fűnyíródat” hangulatba került. A problémájára pedig megoldást vár, azonnal és fájdalommentesen. Hiszen egyszerű a képlet: az ügyfélszolgálatos azért van, hogy őt szolgálja. Ilyen alja melót csak a “maradék” végezhet – gondolja.

A support-kolléga meg csak kuncog: az, hogy több nyelvet beszél, magasabb IQ-val áldotta meg a sors és talán többet is keres mint a követelőző delikvens a túloldalon, az ő titka marad. Mint ahogy az is, hogy talán nem is ott csücsül, ahol az ügyfél gondolta és hogy az idő bizony neki is pénz.

Ugyanakkor a szigorú hierarchia rendszer alján áll, ahol nem más ő, mint kommunikációs csatorna az egyén és problémája, valamint a felső vezetőség és a cégprofit között. Nem egy egyszerű libikóka.

Még tovább merészkedek: ügyfélszolgis barátunk még csak nem is egy perverz alak, aki csak azért mondja kajánul, hogy “sajnálom de nem megy” és hallgatja végig a húsz perces anyázásunkat, mert úgy szottyant kedve.

A képlet tehát nem egyszerű, bármennyire szeretne is egy jó ügyfélszolgálatos megfelelni kedvenc ügyfelei sztereotípiáinak, sajnos nincs idő Glamourt olvasgatni, körmöt reszelni vagy facebook chat-csatákat vívni - telefonálgatás helyett. Pedig mindenki boldog lehetne: barátunk ellébecolhatja az egész napot, ügyfele gondolatmenete pedig igazolást nyer. Talán helyreállna az univerzumban is az a bizonyos rend…

Filmcímek az iskolában

Házi feladat készítés, órák hosszán át tartó tanulás,  feleltetés, dolgozatírás, esetleg röpdolgozatírás, véget nem érő 45 percek…… igen, ez az iskola, sok diák rémálma, ha fogalmazhatok így. A hétből a péntek a legjobb nap, amikor az utolsó órának is vége, és kezdődik a hétvége, a lazítás. A szünetek (téli, őszi, tavaszi, nyári) várásáról nem is beszélve. Kicsit színesebben teljenek a szürke iskolás napok, a következő filmcímekkel szeretném feldobni a hangulatot! :)

Jó szórakozást! :)

 

 

Szülői értekezlet- Végső visszaszámlálás

Hétvége- Megint 48 óra

Tanár felgyógyul- Batman visszatér

Első nap az iskolában- Szerelem első látásra

Vizsga- Drágán add, az életed

Pótvizsga- Még drágább az életed

Ideges tanár- Godzilla

Szóbeli feleltetés- A bárányok hallgatnak

Túljutni a vizsgán- Ölve vagy halva

Diáknak súgnak- Ryan közlegény megmentése

Közeleg az érettségi- Terminátor 2 Az ítélet napja

Érettségi után- Túl a csúcson

Ügyeletes tanár- Sentinel, az őrszem

Diák ötöst kap- Elemi ösztön

Tanár a tanárnővel- Irma, te édes

Tanár a tanárral- Van, aki forrón szereti

Diák felel- Dől a lé

A magyar tanár félrebeszél- Szerelmes Shakespeare

A fizika tanár félrebeszél- I.Q. A szerelem relatív

Röpdolgozat- Megint dühbe jövünk

Iskola utáni bunyó- J.A.G. Becsületbeli ügyek

Fogorvosi vizsgálat- Sikoly

Tesi tanár- Kőagy Őrnagy

Lány öltöző- Női vonalak

Diák egyest kap- Ember, aki túl keveset tudott

Tanár ajánlatot tesz- A 22-es csapdája

Fiú és lány szakítanak- Tudom mit tettél tavaly nyáron

Minden órán doga- Rémálom az Elm utcában

Szombat este- Mátrix újratöltve

Gyümölccsel a jó jegyért

A félévi hajrában hiába próbálsz tanulni de az agyad olyan mint a szita. Amit az egyik nap megtanultál a következő napra elfelejted. Én megtaláltam a megoldást. A gyümölcs segít a memóriád felfrissítésében. Ha rendszeresen eszel almát, körtét vagy más gyümölcsöt gyorsabban és könnyebben fog működni az agyad, mert benne lévő vitaminok serkentik annak működését. Nincs időd odafigyelni a helyes táplálkozásra akkor csak kapj be egy almát és már is biztosítottad a szervezetednek megfelelő energiamennyiséget. Én kipróbáltam és működött.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.