Suzanne Collins: Az éhezők viadala

2012/02/17 Szerző: Vélemény?

“Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal…”

Nos…nemsokára, egész pontosan március végén jön a film is, ezért is gondoltam, hogy még előtte írok róla valamit. A poénokat nem lőném le, azokat olvassátok el, vagy nézzétek meg, egyiket sem fogjátok megbánni.
Suzanne Collins trilógiájának az első része az Éhezők Viadala. Nem mondom, nagyon tud írni. Olvasgattam már a többiről is pár dolgot, állítólag nagyon jó, én meg majd elolvasom és kiderül. Mindenesetre én bízom benne, hogy nem fogok csalódni és nem laposodik el a további kötetekben. Sok író követi el ezt a hibát. Meglepően fordulatos. Igazából előre sejthető mindig, hogy mi fog történni. Eleinte, amíg még nem volt csavar, még gondolkoztam is, hogy most komolyan ezt dicsérik halálra? Hát, mint kiderült, az olvasóközönségnek van oka dicsérni, mert bár sejthető, hogy mikor mi lesz, mégis csavarosan történik meg, olyan módon, amire holtbiztos, hogy nem számítunk. No meg van olyan is, amire tényleg nem számítunk egyáltalán.
Kedvenc, imádott főhősnőnk, Katniss Everdeen-aki az előzetesből ítélve nagyon jól lett megválasztva a vászonra is-a Tizenkettedik Körzetben lakó vagány, kissé pasis, de mégis szerethető leányzó. Mindene a kishúga, a legjobb barát és pasi állapot között ingadozó Gale és az apja emléke. Ezért is jelentkezik a Viadalra. Mindössze 12 éves kishúgát sorsolják, azonban a viadalon 24 emberből 23 mindig meghal, s a szende kislánynak nem sok esélye lenne a túlélésre. Szóval így potyog be az arénába Peeta Mellarkkal egyetemben (ugyanis minden körzetből egy fiú és egy lány megy). Nem csalódtam a Viadal ideje alatt sem (leginkább erről szól a könyv, hogy mi megy az arénában) Katnissban. Talpraesett és kemény volt, de cseppet sem szívtelen. Ez adja leginkább a realitását a könyvnek, ugyanis még a legérzéketlenebbnek tűnő embernek is vannak érzései(én aztán már csak tudom, én is ilyen vagyok).
Peeta pedig…nos, annyit leszögezhetek, hogy akár olvassátok, akár nézitek, ő lesz az, akibe mindenki belezúg, legalábbis nekem sikerült. Ő az a helyes srác, akivel az előzetesben beszélget Katniss az ablakban. Ebben a sziszifuszi versenyben ő a másodlagos főszereplőnk, aki pont olyan, mint a mesebeli herceg(mint mindig). Iszonyat helyes, érzékeny és mindeközben még sikerül neki férfiasnak is lenni, bár időnként ezutóbbit elvéti. Mégis csak mosolyogni lehet ezen.
Nem véletlenül magasztalom Suzanne Collinst. Azokat a könyveket szeretem, amik érzelmeket váltanak ki belőlem. Hát ez kiváltott. Sikerült könnyeket csalnia a szememben, gyakran mosolyogtam és még időnként fel is kiáltottam széles vigyorral, vagy épp meglepetten, hogy „Hoppá!”. A sztori egyszerre szörnyű és szerethető. Maga a tény, hogy a kormány ráerőszakolja a 12 és 18 év közötti gyerekekre minden évben ezt a halálos kimenetű viadalt és még közben direkt szívatják is őket, az valami szörnyű. Az még szörnyűbb, hogy egyes versenyzők még élvezik is. Katniss szemszögét megiserve, valamint az ő szerepét és történetét ebben a dologban mégis imádni KELL!
Ja és megnyugtatásul, Peetán kívül még akadnak olyan csávók, akikre folyni fog a nyálunk ;)

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , , ,

Cesar Millan – Hogyan neveljünk tökéletes kutyát

2012/02/16 Szerző: 1 hozzászólás

Egy kutyám volt eddig, egy bullmasztiff. A maga 70 kilójával nem különösebben volt mozgékony fajta, az egész napi mozgása nyáron az árnyék – télen a napfény követésére korlátozódott. Nem lehetett vele játszani és mi sem tartottuk különösebben fontosnak, hogy tudjon trükköket; nem harapta le a vendégek kezét-lábát, ez már elég volt.

Miután pedig idén szeptemberben saját lakásba költöztem, eldöntöttem, hogy én bizony kutyát szeretnék, akit lehet dögönyözni, sétáltatni, tanítgatni. De hogyan is kezdjek hozzá? – gondoltam magamban.

Akkor történt, hogy az egyik nagy netes könyváruház aktuális ajánlatában megláttam ezt a könyvet. Sosem hallottam még Cesar Millan nevét azelőtt, nem tudtam milyen csapatban focizik, de olyan szép fehér fogsora volt, és a könyv címe is szíven talált: „Hogyan neveljünk tökéletes kutyát”. Pont erre volt szükségem, rögvest meg is rendeltem.

Az első benyomásom a könyvről teljesen pozitív. Keményborítós kiadás, a borítót védő lap tapintása kellemes, a lapjai mintha újrahasznosított papírból lennének (ám erre semmiféle utalást nem találtam). Amerikában 2009-ben jelent meg, a magyar változat viszont két évvel később, 2011-ben látott napvilágot Kós Judit fordításában. Tíz jól megírt fejezetből áll, amelyekben Cesar minden apróságra kitér, és elolvasván gyerekjátéknak tűnik az egész kutyanevelősdi. (Pedig nem az.) Számára persze, hogy könnyű, hiszen ő a suttogó, aki „ért a kutyák nyelvén”, és szinte bármilyen problémás eben képes segíteni. Saját tv-műsora a NatGeon fut péntek esténként „A csodálatos kutyadoki” címen.

A könyv nagyon jó stílussal rendelkezik, szinte lehetetlen volt letenni, mintha egy regényt olvastam volna. Volt ugyan egy szájbarágós vonal is, hogy mindig nagyon figyeljünk, milyen „energiával” közelítjük meg a kölyköt, de ez is teljesen belefért.

Már a kiskutya kiválasztásánál is sokat segít, majd felkészít arra, hogy mi várható, ha hazavisszük a legújabb családtagot. Leírja, hogy elviekben milyen úton-módon lehet kiküszöbölni, nehogy a szemünk fénye egy idegbeteg, agresszív állat legyen felnőtt korában, és mindezt gyakorlati példával is alátámasztja. Pár lépésben leírja a szobatisztaságot, szót ejt az oltásokról, a fogzásról, mindenről, ami felmerülhet egy kutyababa nevelése kapcsán.

Miután befejeztem a könyvet, már 100%-osan meg voltam győződve affelől, hogy kiskutyát szeretnék. Sok utánajárás, szakkönyv elolvasása után októberben végre megérkezett Pedro, a mopsz. Nagyon cuki volt, olyan kicsi, hogy gond nélkül elfért egy cipős dobozban. És akkor elkezdődtek a megpróbáltatások, kiderült, hogy egy bébimopsz képébe bújt ördögöt vettünk. A Marley&én c. történet süti hozzánk képest. Pedro magasról kakilt (szó szerint) a csodálatos elképzeléseimre, minden különösebb lelkifurka nélkül végezte el a dolgát a lakás különböző pontjain, harapott a tűhegyes kis fogaival és halvány lila jelét nem mutatta annak, hogy tökéletes kutya szeretne lenni. Néhány apróbb kivétellel betartottam a szakirodalomban olvasottakat, csittegtem mikor nem tetszett valami, megpróbáltam rendszerezni a szétcsúszott, egyetemista életemet, mindezt hiába. Ma Pedro öt hónapos múlt, és ő a legnagyobb fenegyerek az utcában, mindenki messziről felismeri, ám hiába a sok erőfeszítésem, nem hajlandó jó kutya lenni: felugrál, bekakil és a nagy barna szemeivel kunyerál kaját a gyengébb természetű rokonoktól, ismerősöktől.

Végszóként: ez a könyv nagyon jó olvasmány, szórakoztató, és lelkiekben megpróbál felkészíteni mindarra, ami majd rád vár, ha eldöntöd, hogy kutyamamivá válsz. Ugyanakkor, szinte lehetetlen egy könyvből begyűjteni azt a sok év tapasztalatot, amelyből Cesar Millan beszél, ezáltal az egész könyv egy tündérmesévé válik. És mi történik akkor, ha a kutya egyszer csak betart valamit, amit a könyvben olvastál? Suttogónak érzed magad, pedig az még nagyon-nagyon messze van.

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , ,

Salinger Richárd: A szerelem könyvei

2012/02/12 Szerző: Vélemény?

A bájos, pici vasútállomáson Viktorra vár az egész család: a szerelemkutatás professzora és vonzó felesége, valamint két lányuk, az egyetemista Vivien és húga, Laura, a gimi legjobb csaja. Viktor betoppanásával szenvedélyes és mulatságos történések színhelye lesz a tóparti családi nyaraló, pontosabban annak stégje. A szerelem ugyanis nem elméleti kérdés, azt gyakorolni kell, és a fiatal költő és jogász mindenki számára váratlan edzőpartnerré válik. Feltűnik még egy csinos média-szociológia szakos hallgató, valamint egy krimibe illően titokzatos akt is. A tévedések sorozatos vígjátéka során Viktor többször össze-, majd kicsomagol, mígnem minden a helyére kerül. Vagy mégsem? A nagy sikerű Apám beájulna című regény szerzőjének új műve egy fülledt nyári hétvége és egy szerelmi hatszög izgalmas és kacagtató története, könnyed stílusú, mégis elgondolkodtató könyv.

Hát mit mondjak. A borítója megfogott. Sőt, valahogy biztatónak éreztem, hogy Salinger Richárd műve. Ő írta az Apám beájulna! című film forgatókönyvét(bár úgy rémlik, könyv is volt belőle). Én ezt garanciának éreztem, mert nagyon szeretem ezt a filmet. Óriásit tévedtem!
Maga a sztori nem egy rossz ötlet. Bejövős. Igazából a lényege annyi, hogy van egy család. Ebből az egyik lánynak van egy barátja(baráti barátja), akit meghív nyaralni. És aztán ehhez képest minden nőnemű családtag lefekszik vele. Ő Viktor, a palimadár. Talán úgy tűnhet, ő használta ki a család hölgytagjait, de ez téves gondolat. Épp hogy a tüneményes, önmagukat kereső és nem találó nők használták ki őt.
Itt van először is Vivien. Tipikusan az a fajta hisztérika, aki maga sem tudja, miért hisztizik éppen. Elkényeztetett, ő a nagy testvér. Mi a baja Viktorral? Fogalma sincs, de azért milyen jó őt meggyötörni. Szadizmus a köbön!
Viviennek van egy húga is. Ő Laura. 17 éves, kis idegbeteg leányzó. Az ő élete logikusan még a fiúk körül forog, meg a romantikus regények körül. Ezzel semmi baj nincs is, oda van Viktorért, el van tőle ájulva. A módszerei azonban nem kicsit kikészítenek. Egyezségek a nővérével, szüzesség elveszítése a stégen és mindezt ráadásul egy regény alapján kivitelezve. Te jó ég.
A harmadik hölgytag a kedves mama. Ingrid. Szeretné a tökjófej és tökéletes anya szerepét játszani, csak elég rosszul megy. A férjével már egymásra sem néznek. Nem igazán érdekli, hogy az ő drága jó Robertje mit is csinál. Inkább aktképet festet magáról és lefekszik a lánya pasijával. És a tetejébe még ő is hisztériázik, valamint nagyon hülyének próbál tűnni.
Aki mindezt rajtam kívül összegezni tudta: Robert. Tökéletesen ismeri a családját és tudja jól, hogy mire képes ez a három nő. Képesek kirobbantani a harmadik világháborút. Az egész könyv alatt úgy tűnik, ő a rossz fej, pedig nem. Pont ő próbálja kihúzni a csávából Viktort, aki mindezt támadásnak fogja fel.
Na és hát Viktor! Hát ez egy pancser. Nagyon kemény csávónak érzi magát. Végigkeféli a házat és azt hajtogatja, hogy ő mennyire szerelmes Vivienbe. Most akkor szerelmes, vagy nem? És hogy még ennyire be is palizható. Hát öcsém….

Az i-re a pontot az abszolút érzéketlenség tette fel. Néhol meglehetősen el van sietve a sztori, mintha csak lusta lett volna az író megírni, mi történt. Máshol meg elfelejtette, hogy a szereplőinek kéne, hogy legyenek érzelmeik. Pedig vannak. Ők is emberek. Képtelenség volt beleélni magam úgy, hogy szinte semmit nem tudtam meg. Forgatókönyvnek egész jó lett volna. Regénynek kevésbé. Legfeljebb hosszabb utazások közbeni időelütésre alkalmas, bár bevallom, én, ahogy olvastam, még arra se használnám. Sem mosolyt, sem homlokráncolást, sem könnyet nem csalt ki belőlem. Pedig kellett volna. Legalább egy fél mosoly minden könyvből jár. Azt mondom: ne ebből induljunk neki a romantikus irodalomnak, mert nem sok romantikát és szerelmet látott.

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , , , ,

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt

2012/02/08 Szerző: Vélemény?

„EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.”

Eddig három része jelent meg a könyvnek, az első a Csitt, csitt. A második része a Crescendo, a harmadik pedig a Silence. Hogy várható e több, azt sajnos nem tudom, mivel még nem olvastam végig, de én kíváncsian várom, hogy mi lesz Folttal és Norával. Vörös pöttyös könyv, így elsőre is jót lehet róla sejteni, hisz nem véletlenül olyan népszerűek tulajdonképpen a legtöbb korosztályban.
Bevallom, úgy álltam neki a könyvnek, hogy semmit nem tudtam róla. Még fülszöveget sem olvastam. Rákaptam mostanság az elektronikus könyvekre és véletlenül belebotlottam. Láttam már persze párszor, hisz mindig belebotlani néhány fiatalba, aki ezt olvasta, úgyhogy letöltöttem, hogy alkalomadtán ezt is elolvassam.
Eljött a nagy pillanat, belekezdtem. És addig alig tettem le, amíg el nem olvastam. Csak addig nem volt a kezemben, amíg suliban voltam. Egy nagyon jól kidolgozott történet. Egy pillanatig sem unatkoztam felette, már az első oldalon is történik valami, nem csak az unalmas és sablonos, táj, előtörténet és egyéb megszokott dolgok. Persze van, akinek nem jön be, az, hogy belecsapunk a közepébe, de az író nem maradt adós a múlttal sem. Beledolgozta szépen a cselekménybe mind a két szereplő múltját, amelyeknek egyébként kulcsszerepe van. Folt a bukott angyal, emberré szeretne válni, ehhez egy nephilim női leszármazottját kell megölnie, aki mily meglepő, a női főhősünk, Nora, a tizenhat éves gimis leányzó. Persze nem lenne ifjúsági regény, ha nem lenne benne szerelem, van benne bőven és nem hiányzik belőle a misztikus légkör és az akció sem. Folt minden lány álma, sötét titokzatos és rettentően dögös, ráadásul ért hozzá, hogy hogy hozza zavarba a nőket, Norát pedig nem is különösebben nehéz. Megszokott sablon ugyan a rosszfiú és az átlagos tinilány, de mégis, feledteti ezt az apróságot a jó sztori és az írónő remek stílusa.
Az összes poént viszont nem szeretném lelőni, de van benne pár meglepetés, amire még én sem számítottam, pedig régebben sok krimit olvastam, így a legtöbb esetben hamar rájövök mindenre. Nekem nagyon bejött, érdemes leülni vele, mert kikapcsol és nehéz lerakni. Egy jó könyvhöz pedig ennyi kell. Nem különösebben hosszú sem, így aki a vaskos könyveket nem preferálja, annak is megfelel.

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , , , ,

Jeannette Walls – Az üvegpalota

2012/01/31 Szerző: Vélemény?

“Egy reggel, három évvel azután, hogy New Yorkba költöztem, épp az órámra készülődtem, s közben rádiót hallgattam. A bemondó iszonyú méretű közlekedési dugóról számolt be a legforgalmasabb autópálya-szakaszon, a New Jersey Turnpike-nál. Lerobbant egy furgon, és az útra szóródott ruhák meg bútorok hatalmas torlódást okoztak. A rendőrség megpróbálta megtisztítani az utat, de a furgonból egy kutya ugrott ki, és le-fel, rohangászott az autópályakapuk között, nyomában jó néhány rendőrrel, akik üldözőbe vették…
Aznap este a pszichológus szólt, hogy telefonom van.
- Kicsi Jeannette-tem! – Anya volt az. – Találd ki, mi van? – kérdezte és hangja tele volt izgalommal. – Apáddal New York-ba költöztünk!”

Ez a könyv nem egy New York-i gazdag, jól öltözött, sikeres nőről szól. Nincs benne fényűzés, sem csillogás, továbbá amiről Jeannette Walls  ír, az megtörtént és nem mással mint vele! A történet az élet kicsit sem fényes oldalát mutatja be reálisan.

Jeannette Walls írónő élete, kicsit sem volt átlagos! A szülei, négy gyerekkel folyamatosan változtatta a lakhelyét. Kis időkre telepedtek csak le, akkor is olyan helyeken, melyeken egy családos ember sem élne szívesen. Az apa (Rex Walls) alkoholfüggő, de tiszta óráiban alkalmi munkákat vállal, továbbá, ő tanítja meg gyerekeit néhány iskolai tantárgyra, például fizikára és földrajzra. Az anya (Rose Mary) pedig… otthon van, mert művész, és hol fest, hogy ír. A családjára odafigyel, de épp csak annyira, hogy mellette legyen ideje kiélnie művész hajlamait. Így éli nomádnak nevezhető életét a Walls család, míg teljesen ki nem fogynak a pénzből. Mikor ez megtörténik, a család visszaköltözik Rex családjához, ahonnan annak idején a férfi minden erejével szabadulni akart. Ennek köszönhetően az apa alkoholproblémái eldurvulnak, és napokra is eltűnik a családfő. A gyerekek így igazán egymásra maradnak, és így egymást segítve kell felnőniük, miközben „otthon” a családi problémák egyre csak szaporodnak. Mikor sikerül a nagyobb gyerekeknek meglelniük a kiutat – hisz felnőttek és már elhagyhatják a “családi fészket” – New Yorkba mennek. Ám Jeannette és testvére “jó” élete a Nagy Almában sem tart sokáig.

Tanúi lehetünk, amint egy apa átadja barátainak a szeretett lányát, akik erőszakoskodnak vele… Kis betekintést nyerünk milyen is volt egy rasszizmus által szétcincált iskolai életet túlélni… Egy elhagyott vonatállomást birtokba venni és lakásnak használni… Egy omladozó lakás, amiből mindenkinek elege van… Milyen volt kikerülni a már ismert körből, és megpróbálni megállni két lábon a világ egyik legmozgalmasabb városában… Továbbá milyen az, amikor múlt visszatér a jelenbe…

A történetet feldolgozni nem annyira könnyű. Elgondolkodtató, szomorú, ám megtalálható benne a humor is. Komoly és reális. Olvasás közben felmerül az olvasóban, hogy ő mit tett volna Jeannette helyében. Túlélte volna? Súlyos károkat szerzett volna? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel.
Ahhoz képest, hogy az írónő élete egyáltalán nem volt könnyű és egy leányálom, mégis nagy szeretettel ír szüleiről, harag nélkül. Ahhoz hogy egy ilyen gyerekkort valaki könyv formájában megfogalmazzon, lélekben már mindent el kellett rendeznie, mindennek tisztázódnia kellett.

„[…] Könyve nem csak annak példázata, hogy minden nehézség ellenére érvényesülni lehet, hanem egyben megindító mese is a feltétlen összetartásról egy olyan családban, amely súlyos hiányosságai ellenére elősegítette azt, hogy a szerző a maga fogalmai szerint tartalmas életet éljen.
Jeannette Walls, a  New Yorkban élő sikeres újságíró két évtizeden keresztül titkolta gyökereit. […]”

Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , , ,

Egy pillanat alatt behálóz

2012/01/20 Szerző: Vélemény?

Kezdjük megint a fülszöveggel:

Egy napon a Hot Hill-i középiskola faliújságjára valaki kifüggeszt egy Mai hírek értesítőt. Rövidesen kiderül, hogy a hírek nem múltbéli, hanem a hamarosan bekövetkező eseményekre vonatkoznak.

Egymás után furcsábbnál furcsább balesetek történnek, öröknek hitt kapcsolatok szakadnak meg, új és rejtélyes barátságok, szerelmek szövődnek.

Ki írja a jövendöléseket és mit akar elérni velük?

Ki lehet a sokat emlegetett, titokzatos JJ?

Ki és miért akarja eltenni láb alól az idős matematika-tanárnőt?

Mi köze a merényletsorozatnak egy különös, régi fényképhez?

 

Na, igen. Ilyen egy jó, figyelemfelkeltő fülszöveg. Ennél a könyvnél ez a néhány mondat alapján döntöttem úgy, hogy el akarom olvasni.

Muszáj vagyok kitérni azonban a borítóra. Pókfóbiámból adódóan nem szimpatizáltam vele túlzottan, bár a címből sejtettem, hogy igencsak sok köze lesz a történethez. Mikor először megfogtam, hogy megbarátkozzak vele, és végighúztam az ujjam a domború, piros pókon, csak azért nem hajítottam a sarokba az egészet, mert nem akartam, hogy baja essen. Aztán elkezdtem olvasni, és eszembe sem jutott a borítón a pók. (A történetben szerencsémre szó sincs igazi pókokról, de nagyon is találó a fedőlap.)

És akkor a történetről. Igyekszem spoiler-mentesen írni, remélem sikerül is, mert nem szeretnék lelőni semmi fontos dolgot.

Csak azért nyitottam ki, hogy belepillantsak, milyen is, mert előbb egy másik könyvet akartam elolvasni, de végül az lett belőle, hogy kevesebb, mint három nap alatt kiolvastam. Már az első oldalak után beszippant a sztori, és szinte tényleg letehetetlen. Kényszerítenem kellett magam, hogy becsukjam, az asztalra tegyem, és megcsináljam a dolgaimat. Közben végig a történeten járt az agyam, hogy vajon ki-kicsoda, és mi miért történik. A feszültség végig benne van a levegőben, együtt izgulsz és nyomozol a főhőssel, hogy aztán, mikor végre fény derül a kirakós egy apró darabjára, felkiálts, hogy: „én erre már rájöttem!”, vagy épp ellenkezőleg: teljesen döbbenten szemléled a fordulatokat, mert erre aztán nem számítottál. Velem egyszer még az is előfordult, hogy legszívesebben a könyvvel csapdostam volna a főhős fejét, hogy „ott van a megoldás előtted, vedd már észre!”, de persze végül észrevette J És ez így megy végig, nem volt egy nyugodt percem sem, míg el nem olvastam az utolsó sorokat.

A főhős szimpatikus, gond nélkül tudtam vele azonosulni, bár ez nem a legjobb szó rá. Inkább azt mondanám, végig olyan érzésem volt, hogy ott állok mellette, és vele együtt veszek részt a történetben én is. Ritka az olyan könyv, amikor nem csak látom magam előtt a cselekményt, hanem a részének érzem magam, márpedig a Jóslatok hálójában ilyen. Beszippant, és ott állsz te is a Hot Hill High aulájában a Mai híreket böngészve. A főhős mellett a többi szereplő is teljesen életszerű, tényleg olyan, mintha köztük éltem volna olvasás közben.

A romantika, a misztika és a krimi tökéletes keveréke – bár, hogy stílszerű legyek, így kéne fogalmaznom: romantikából, misztikumból és nyomozásból szőtt tökéletes háló. Egyik összetevő sem nyomja el a többit, nem rózsaszín, csak kellőképp lányos; a misztikus szál végig jelen van, aztán az utolsó fejezetekben egyre nagyobb hangsúlyt kap, és a végére szerencsére minden a helyére kerül.

De, hogy ne látszódjon túlzottan az elfogultságom, találtam pár „hibát” is benne. Az egyik egy kis logikai baki, ami egyáltalán nem feltűnő, és nem is akaszt meg olvasás közben; valamint volt egy-két elírás benne, de az szerintem mindenkinél előfordul, még úgy is, hogy többen olvassák át a könyvet, mielőtt a nyomdába kerülne. Meg különben is: kinek tűnik fel, hogy a William név az egyik helyen 3 „l” betűvel szerepel, ha egy ennyire magával ragadó történetet olvas? Na, jó, nekem feltűnt, de szerintem csak azért, mert az utóbbi hónapokban az Aranymosáson minden regényrészletet egy kicsit jobban odafigyelve olvasok el, és emiatt észreveszek minden apróságot.

Egyetlen dolgot nem értettem: egy ilyen pici településre minek egy négyszintes középiskola? Bár, lehet, hogy a környező településekről is ide járnak a gyerekek, vagy talán kicsi az alapterülete, és ezért kell a négy emelet. Oké, tudom, emiatt tényleg úgy tűnhet, hogy mindenbe belekötök, de ez volt az egyetlen olyan dolog a történetben, amit nem értettem. És ez jó J

Mindent összevetve a Jóslatok hálójában az egyik kedvenc könyvem lett, örülök neki, hogy itt van a polcomon, és biztos, hogy többször is el fogom még olvasni. Jó érzéssel, elégedetten csuktam be, miután a végére értem, és a tegnapi napomat végigkísérte ez a kellemes hangulat, sőt, még mára is maradt belőle. Bátran ajánlom mindenkinek, mert szórakoztató és lebilincselő olvasmány.

(A könyv klubja a Facebookon: http://www.facebook.com/#!/pages/BM-Grapes-J%C3%B3slatok-h%C3%A1l%C3%B3j%C3%A1ban/133069750106074)

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , , ,

Leiner Laura – Szent Johanna Gimi

2012/01/16 Szerző: Vélemény?

Sokat gondolkodtam rajta, hogy melyik legyen az első könyv, amiről írok nektek, végül egy sorozatra esett a választásom. Mégpedig Leiner Laura Szent Johanna Gimi című sorozatára. Eddig 5 jelent meg a 8 tervezett részből, a következő pedig február végétől lesz elérhető a boltokban.

Próbálom kerülni a spoilert, ezért nagyon a részletekre nem is térnék ki, inkább kifejteném azt, hogy egészen pontosan miért is ajánlom nektek.

A sorozat a főszereplő, Reni naplóján keresztül mutatja be életét, és ezáltal betekintést nyerhetünk egy tipikus osztály tipikus mindennapjaiba, a kamaszok életének összes velejárójával. Mindig szerettem azokat a könyveket (is), amelyek teljesen hétköznapi szituációkat dolgoznak fel úgy, hogy az mégis igazán felkeltse az olvasó érdeklődését.

Ezt a sorozatot bátran ajánlom mindenkinek, hiszen rendkívül szórakoztató, arról nem is beszélve, hogy minden bizonnyal sokan fel fogják magukat ismerni benne, akár egy-egy szituációt, akár egy-egy karaktert tekintve. A karakterek jól kidolgozottak, illetve tényleg olyan stílusban íródott, hogy lehetetlen nem együtt élni a történettel. Bár már olvastam a sorozat szerzőjétől, így tudom, rendkívül egyedi a stílusa, illetve jól dolgozza fel a helyzeteket, sajátos humorral rendelkezik, szóval lényegében ajánlok tőle bármit.

Eddig megjelentek:

1. A kezdet
2. Együtt
3. Egyedül
4. Barátok
5. Remény (Az utolsó az eddig megjelentek közül, ennek a borítóját szúrtam most be az ajánló mellé.)

A sorozatnak van egy hivatalos honlapja is, ahol bővebben elolvashatjátok a könyvekhez tartozó fülszövegeket, illetve arra is lehetőségetek nyílik, hogy néhány oldal keretében beleolvassatok az eddig megjelent részekbe. Szerintem érdemes meglátogatni.

Jó szórakozást!

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , ,

(Nem is annyira) Pokoli báléjszakák

2012/01/13 Szerző: Vélemény?

Fülszöveg:

Áll a bál, de para!
Az öt izgalmas történet középpontjában a bál áll, pontosabban afféle para-bál, ahol aztán pokoli táncot lejtenek mindenféle lények.
Délután, amikor még azon görcsöltél, hogy kétballábas vagy, és leginkább a ruhásszekrényed szegényessége aggasztott, eszedbe sem jutott, hogy maga a Nagy Kaszás visz majd táncba… Márpedig ő nem azért kért fel, hogy a toiletted dicsérje…
Némely estély akciódússá fajul, olykor kivégeznek egy harapós kedvű vámpírt, angyalok csapnak össze démonokkal, szóval valamivel izgalmasabbak, mint egy retro öltönyös DJ szövegelése, és a lakásból sem kell kimozdulnod.
Az ajtóval ne bajlódj, vagy bejönnek, vagy nem…
Szóval, engedd el magad! Rémes estéd lesz!

Ha csak ez alapján döntöttem volna, akkor tuti a könyvtárban hagyom a kötetet. Ráadásul – szerintem – nem is teljesen fedi a valóságot.

De akkor nézzük az öt különálló történetet.

1. történet: Meg Cabot – A pusztító lánya

A szavak, amik eszembe jutottak a történet végén és már közben is: sablonos, unalmas, hiteltelen. A vámpírölő lány természetesen teljesíti feladatát, és közben még a szerelem is rátalál… Nem akarok megbántani senkit, aki szereti az írónőt és a történetet, de számomra csak ennyit jelentett. Nem tudtam átérezni a szereplők helyzetét, nem éreztem kidolgozottnak, semmi hirtelen fordulatot nem tartogatott. Rendben, hogy ez „csak” egy novella, de olvastam ennél sokkal izgalmasabbat is. Nálam az egyszer elolvasható kategóriában van.

2. történet: Lauren Myracle – A virágcsokor

Ez is tele van közhelyekkel. A fiú barát, aki el akarja hívni a bálra, de a lány még bizonytalanabb, mint a srác, és a saját butaságával kergeti bele valamibe, ami elkerülhető lenne. A fura jósnő, aki ezerszer hangsúlyozza: „ne használd a csokrot!”, és a hitetlen – az én szememben teljesen buta hősnő, aki természetesen használni fogja, ráadásul rossz kívánságokra. Értelmetlen szenvedés az egész, egyetlen kívánsággal helyre lehetne hozni mindent, de persze ez nem történik meg.

3. történet: Kim Harrison – Madison Avery és a Nagy Kaszás

Az első kettő után fanyalogva fogtam neki ennek, de pozitív csalódás ért. Igaz, hosszabb, mint az előzőek, de sokkal jobb. Az eleje ennek is sablonosan indul, de szerencsére valami jobb kerekedik ki belőle. A karakterek felkeltették az érdeklődésem, és még a fantáziám is beindult, hogyan lehetne folytatni a történetet, mivel az nincs rendesen lezárva. Megnyugtató, de függőben hagyott vége van, ami beindítja az ember fantáziáját. Olyan lényeket és világot mutat be – egyes részleteket homályban hagyva –, ami különleges és kíváncsivá tesz. Persze, lehet, hogy csak én nem olvastam ehhez hasonlót, de nekem tetszett.

4. történet: Michele Jaffe – Csók és ármány

Na, igen. Végre egy történet, amit teljesen elégedetten fejeztem be. Bár a címe picit „gagyi”, a sztori nagyon jó. Olyan, mint egy regényből kiragadott részlet, de így is kerek egész, viszont simán elé-mögé lehet képzelni a háttértörténetet. Egy-két klisé dolgot felfedeztem benne, de ez elenyésző. (Vagy talán túl sok ilyesmit olvastam mostanában, ezért tűnik fel minden apróság?) A szereplők jók, kedvelhetőek a főhősök, de lehet, azért érzem jobbnak, mert hosszabb, és ezért jobban ki van bontva. Mindent összevetve, eddig ez tetszett a legjobban.

5. történet: Stephenie Meyer – Földi pokol

Talán nem véletlenül ezt hagyták a legvégére… Így, hogy már mindegyik történetet olvastam, egyértelműen 1-es osztályzattal indulunk, és ekkora érünk el 5-ösig (ha már öt történet van benne, ez jutott eszembe). Teljesen kerek, érthető, jó sztori, valósnak érzett karakterekkel, és rövidsége ellenére is teljesen kidolgozott, szóval ez tetszett a legjobban.

 

Mindenesetre egy percig sem féltem, nem is rettegtem, bár lehet, hogy 14-15 éves fejjel elérné a fülszövegben hozott hatást, így csak egy kellemes kis olvasmány volt, és nagyon örülök, hogy nem vettem meg, csak kikölcsönöztem. (Mellékesen jegyzem meg, nem értem az amerikai tinédzsereket, akiknek tényleg az lehet a középiskola legfontosabb döntése, hogy kivel mennek a bálba, és mit vesznek fel…)

Ajánlom, ha még kevés vámpíros-démonos-stb sztorit olvastál, mert úgy talán újdonságként hathat, vagy ha minden egyes ilyen témájú történetet ismerni szeretnél, netán ha egy kis kikapcsolódásra vágysz!

 

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , ,

Lovagregény – kicsit másképp

2012/01/10 Szerző: Vélemény?

Rövid vélemény Elizabeth Chadwick: A legnagyobb lovag című könyvéről. Igyekszem spoiler-mentesen írni, remélem sikerül.

Kezdjük a fülszöveggel:

„William Marshall, a kevés kilátással bíró, nincstelen lovag kilép az ismeretlenség árnyékából, amikor megmenti Aquitániai Eleonóra, II. Henrik király félelmetes feleségének az életét. A királynő hálából kinevezi a trónörökös tanítójává. De a királyi kegy nem csak hírnevet és jutalmat hoz, hanem konfliktusokba sodorja és irigyeket szül. William befolyása a szeszélyes és ingatag Henrik hercegre és ifjú feleségére kiváltja a kevésbé kegyben álló udvaroncok neheztelését, akik szövetkeznek ellen, hogy megbuktassák.”

Ebben csak az a furcsa, hogy a regényben a Marshal név mindig csak egy „l” betűvel szerepel, így nem értem, a könyv hátulján miért kettővel írták. Hogy ez csak elgépelés vagy fordítási hiba, azt nem tudom, mindenesetre érdekes. És mellesleg a királyné egy cseppet sem tűnt félelmetesnek.

A fülszöveg alapján talán nem is álltam volna neki a könyvnek, de kíváncsi voltam a történetre, miről is szól pontosan, és végül egyáltalán nem bántam meg.

Eleinte nem tudtam hova tenni a főhőst, valahogy megszoktam, hogy azonnal megkedvelem a főszereplőt, de itt máshogy volt. Picit olyan bizonytalanságot éreztem, mint maga William a jövőjét illetően. Ahogy haladtak az események jó darabig a Lovagregény című film jeleneteit láttam magam előtt, persze komolyabb kiadásban. Aztán ez elmúlt, és teljes mértékig át tudtam élni az eseményeket, belecsöppentem én is a lovagok korába.

Az írónő mesterien tárja elénk a környezetet, szinte magam előtt láttam a házakat, lovakat, éreztem az illatokat, a hideget és a meleget, a szomorúságot, reményt, kilátástalanságot. Gyönyörű szép hasonlatokat olvastam, amitől még inkább láthatóvá vált minden – bár néha már túlzásnak éreztem őket, de ez fordult elő kevesebbszer. Végül azon kaptam magam, hogy együtt „élek” Williammel, aggódom érte, és szurkolok neki, hogy épen, életben maradjon, és rátaláljon az útjára. A könyv vége felé megjelenik az addig általam hiányolt szerelmi szál is, így a legvégére minden a helyére kerül. Jó kis könyvet olvashattam, és nagyon örülök, hogy belevágtam.

Ami nem tetszett: az angol neveket néhol lefordították (John-János), néhol pedig nem, ez párszor picit megkavart; valamint a szereplők valamikor a vezetéknevükkel, valamikor pedig a származási nevükkel szerepelnek, ez is csöpp nehézséget okoz, hogy akkor most ki kicsoda pontosan. Ja, és mivel a történet 27 évet ölel fel, oda kell figyelni a fejezet elején az évszámokra, különben nem tudjuk, hány éves is William pontosan.

Ajánlanám mindenkinek, aki kicsit komolyabb könyvre vágyik, vagy azoknak, akik épp ezt az időszakot veszik történelemből, hiszen így mégiscsak kellemesebb megismerni az eseményeket, mint száraz évszámokból.

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , ,

A True Blood épphogy üti a mércét

2011/12/31 Szerző: 4 hozzászólás

Elgondolkodtál már azon, hogy egy könyv milyen hosszú valójában? Számtalanszor kapod magad azon olvasás közben, hogy a vaskos és drágán megvásárolt könyved igazából sokkal hamarabb véget ér, mint remélted? Csupán az időérzéked szórakozik veled vagy más áll az optikai csalódás hátterében?

Mikor a saját írásom elemzésébe kezdtem, hogy vajon felveheti e a harcot már kiadott művekkel, döbbenten tapasztaltam, hogy  nemhogy felveszi, de az átlagot jócskán túlszárnyalja mennyiségi szempontból. Elsőként az oldalak számát kezdtem el összehasonlítani. Azt nézegettem a könyvesboltokban, hogy melyik milyen vastag, milyen megfogni és kézbe venni, mennyire nehéz és így tovább. Hamar rájöttem, hogy ez az összehasonlítás elég messze áll attól amit én valójában szeretnék, hisz van ami kisebb, de tömzsibb és van ami szép, esztétikus, nagy, de valahogy mégis kevesebbnek tűnik, ugyanakkor kinyitva eszméletlen szósűrűséggel találod szembe magad. Ez az összehasonlítási paraméterem hamar zsákutcába futott, illetve ez alapján lehetetlen volt belőni a könyv tényleges méretét, hisz utam során számtalan rövid könyvet láttam mesterien vaskossá szerkesztve és láttam ennek az ellenkezőjét is, ahol nem a méretre gyúrt rá a kiadó. Egy kutatás alapján, amit szintén én végeztem, több olvasót kérdeztünk meg olvasói szokásairól és, hogy mi befolyásolja vásárlása során, illetve mi alapján dönt egy könyv elolvasása mellett. Többen azt válaszolták, hogy a könyv mérete nem számottevő. Ugyanakkor, ha belegondolunk a kiadó mégis próbál valamiféle mennyiséget mutatni felénk, hisz önmagát is meg kell védenie, miért akar azért a pár oldalért átlagosan 3000 Ft-ot kérni. Át kellett térjek egy másikfajta elemzési módszerre, ami pontosabb adatokat mutat. Ezt a saját ebook könyvtáramban találtam meg végül, ahol is a Wordot segítségül hívva, megnéztem a közel 3500 darabos könyvtáramban melyik könyv hány szóból áll. Ezt az adatot nem lehet becsapni, ugyanis bárhogyan szerkesztjük, ez attól még annyi marad. Az elemzés végeredménye pedig a következő lett.

DÖBBENET… Egy átlagos piacon futó könyv vegyük elsőként a ma népszerű vámpíros sorozatokat, amik futószalagszerűen hálózzák be a könyvesboltok polcait és az internet rengetegét. Leszögezném, hogy a pontos végeredmény kedvéért szinte az összes fellelhető könyvet megvizsgáltam, amikből párat kiemelnék. Átlagos könyvhossz: 70 000 – 80 000 szó Az össze True Blood könyvek, rengetek romantikus író műve ebbe a kategóriába esik. Ha valami ennél hosszabb, akkor sem éri el a 100 000 szavas határt. Ide tartozik az Éjszaka Háza sorozat és lényegében egy pár kivétellel az összes ismert futó sorozat. Amik kiemelkednek a tömegből. Stephenie Meyer – A Burok kb. 178 000 szó és Laurell K. Hamilton művei a maguk kb 230 000 szavas rengetegével. Nem vámpíros témában is kutakodtam. Dan Brown – Digitáis erőd és Elveszett jelkép kb 120 – 130 000 szó Stieg Larsson – A kártyavár összedől szintén kb 130 000 szó és a szégyenek… Egyszerűen borzalmas volt látnom, hogy bár a 80 000 szó sem óriási mennyiség, mint átlag szó szám, mégis vannak írók, akik még ennél is kevesebbet produkálnak. Az Evernight és az Evermore vagy Darren Shan könyvei olykor még a 60 000 szavas határt sem érik el. Lehetne itt védekezni azzal, hogy jaj ezek tiniregények, de könyörgöm ugyanannyiba kerül, mint a másik.

Sajnos ez a könyvesboltban nem fog kiderülni amikor újabb és újabb siker sorozat vagy bestseller után kutatunk, azért azt gondolom mégis jobb tisztában lenni a tényekkel, hogy valójában mire költjük az adott esetben keservesen megkeresett pénzünk. EZ NEM MÁS, MINT MARKETING.

Filed Under: Könyv, KIKAPCS Tagged With: , , , , , , , , , , , , ,
« Régebbi bejegyzések
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.