Szép nyári nap

Viszonylag kevésbé volt szép és főleg nem nyári az a nap,amikor két felhőszakadás között elrohantam az Operettszínházig, de persze minden csepp esőt megért. A Szép nyári napra igyekeztem, a Neoton musicalre, ami eddig mindig kimaradt a szórásból, de talán a nyári meleg bolondított éppen arra, hogy ez legyen a következő. Óriási hatás alá kerültem, ezt talán mondanom sem kell, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem a történet az, ami a fő húzóereje a musicalnek.

A szereposztás egyébként fantasztikus:végre egy olyan darab,ahol kicsit többet kapunk a színház fiatal nemzedékétől, kicsit több labdába rúgási lehetőséget kapnak és kicsit jobban előtérbe kerülnek a Musical Együttes fiatal művészei is.

A történet egyszerű: a rendezők a legismertebb Neoton dalok köré egy elvtársakkal teli paradicsom feldolgozó üzemben táborozó osztály kalandjait fűzték, ahol persze az ifjúság ármánykodása, szerelmek és életbe vágó problémák között igazi buli kerekedik. Az én személyes kedvencem Szabó Dávid, aki az egyetemre készülő fiút játsza, aki 24 órás megfigyelés alatt áll rendszerellenes nézetei és ’56 után disszidált apja miatt. Hogy miért is rázott ki a hideg? Nézzétek meg itt.

Mellette a többi művész is jelentősen hozzátett az önfeledt szórakozáshoz, köztük a feldolgozóüzem vezetőjét alakító Faragó András, aki hastáncosokat megszégyenítő csípőmozgással rázta a Pago-pago című számra. Peller Anna, mint mindig, most is a tökéletes formáját hozta. A kövérkés, butuska, de végtelenül kedves Margó szerepében óriási rekeszizomlázat okozott nekem, gyakran Kerényi Miklós Mátéval “súlyosbítva”.

Talán maga a történet nem olyan magasröptű, mint mondjuk Mozart vagy Sziszi élete, de a lehetőségekhez képest 110%-os, emellett egy igazi örömünnepbe csöppen a kedves néző nettó 3 órában. A darabban jó arányban vannak a torkot szorító pillanatok és a székről leeső vihogások. Az idősebbek felidézhetik azt a korszakot, amikor még elvtársak voltak és Neoton koncertre jártak, a fiatalok pedig újabb szeletet kapnak abból a korból és kultúrából, amelyet már csak a szülők mesélnek, mikor a régi, sztrasszos rucis fényképek előkerülnek.

Azt est koronája pedig Anna barátnőm vicces mondata volt haza induláskor: vajon 10 év múlva Fluor Tomi “munkásságáról” is készül majd musical?

Mindannyiunk érdekében remélem, hogy nem, viszont ezt a musicalt szívből ajánlom:)

P.S.: óriási respekt a srácoknak azokért a látványelemekért, amiket a színpadon csinálnak, például ebben a videóban :)

coming soon,

Agent “V”

fotók:zene.hu,szinhazkolonia.hu

Szépség és a szörnyeteg: a 300.

Valószínűleg soha többé nem leszek képes elfogulatlanul írni a Budapesti Operettszínház produkcióiról,főleg a Szépség és a szörnyeteg 300. előadása után. Biztos voltam benne, hogy ott a helyem,hiszen az ilyen kerek fordulók mindig fontosak és persze mások, mint a többi előadás.

Azt hiszem pont ezen apropó miatt felesleges belekezdenem a történet taglalásába és inkább rögtön rátérek arra, ami az álló vastaps után történt.

A szörnyeteg Homonnay Zsolttá válása után a direktor, Kerényi Miklós Gábor lépett a művészek közé és elmesélte miként lett a Disney rajzfilmből musical Magyarországon. A történet maga is felér egy Disney rajzfilmmel: a magyar színházigazgató repülőre ül, és elmegy a Walt Disney stúdiójába és előadja ötletét, ám a háromtagú, kissé vaskalapos tárgyalófél nemet mond. Egy messze földön híres Disney rajzfilmet mégse adhatnak egy picike ország színházának átdolgozására. 3 hónap elteltével fax érkezik a Nagymező utcába: a Disney képviselője titokban két Operettszínházi előadást, például a Mozartot, ami lássuk be világszinten az egyik legjobban sikerült változata Michael Kunze musicaljének, és láss csodát, miénk jog, az Operettszínház világelsőként dolgozhatja át a Disney-klasszikust.

Ezek után óriási munka kezdődött az Operettben: fordítási munkák, a team összeállítása, közös gondolkodás, tervezés. Így jöhetett létre egy olyan magával ragadó, érzelmes és vicces színházi előadás, ahol az elvarázsolt tányérok és tálak a híres Herendi porcelánok textilmásai.

 

Mi sem jelenthet valódibb visszaigazolást a csapat számára, hogy a Disneytől 300 előadásra szóló kizárólagos jogot kapott meg az Operettszínház, hogy német nyelven, német nyelvterületen turnézzon a Szépség és a szörnyeteg.

A hab a 300. előadás tortáján egy nagy meglepetés és kedveskedés volt. A legfontosabb, parádésabb vagy legérzelmesebb dalok erejéig színpadra léptek a 2. szereposztások szereplői, valamint visszatértek korábbi szereplők és higgyétek el, nagyon vicces dolgok kerekednek abból, ha a legszebb szerelmes dalt két szörnyeteg énekli sajátos felfogásban, vagy ha három Lángőr próbálja megnyerni a szép Belle kegyeit.

coming soon,

Agent “V”

Abigél musical

Én a magam részéről imáááádooom a színházat. Nem is értem azokat, akik azt mondják, hogy a színház nem köti le őket, nem érdekli, lusta elmenni és hasonló kifogásokat vonultatnak fel. Persze sok esetben valószínű, hogy egyszer láttak egy darabot, ami nem jött be és később meg sem próbálkoztak, és persze színház sincs minden faluban, nemhogy jó színház, elfogadható áron.

Ha tehetném, persze én is gyakrabban mennék, viszont ha musicalről van szó, akkor mindig kapható vagyok. Jelenleg a listám 1. helyezettje a Budapesti Operettszínház Abigélje. Szabó Magda klasszikusát talán kevés embernek kell bemutatni és bizony KERO és csapata musicalként is felejthetetlent alkotott.

A Somogyi Szilárd által rendezett darab bizony jócskán túl van már a 100. előadáson, mondanom sem kell, hogy teltházas előadásokon. Jómagam eddig kétszer láttam, de tervezek minden egyes barátnőmmel külön-külön elmenni, ami valószínűleg sokaknak érthetetlen és idegen, de ha valami tetszik, azt limit nélkül vagyok képes megtekinteni, lásd Titanic, 1998 nyara, több mint 100 alkalommal tekertem vissza a videót azon a nyáron.

Visszatérve a gondolatmenethez: a két alkalomból kétszer teltházas volt a darab, emellett ahogy az online jegyvásárlói portál és a jegyszedővel való beszélgetésem is mutatja, szinten minden előadás teltházas volt. Rengeteg fiatalt láttam, ahogy körbenéztem: ez nyilvánvaló, hiszen a mai gyerekek rendkívül keveset olvasnak, így sokaknak az Abigél is kimarad a repertoárból, azonban a szülők és tanárok a látottak alapján fontosnak tartják, hogy a gyerekek ismerjék és szeressék. Nem szeretek olyan darabra menni, amelyekre sok gyerek jár, mert óhatatlan, hogy a magát hamar elunó gyerek bosszantóan hangos és érdektelen lesz, így engem is zavarni fog, de szerencsére itt pisszenés nélkül ülték végig mind a 3 órát és láthatóan tetszett nekik, illetve hallhatóan, bár itt jegyezném meg, hogy a színházban még mindig nem illik fütyülni, mert ez nem koncert.

A lényeg tehát, hogy felnőtt és gyerek egyaránt élvezte az előadást, ez nem is lehetne másképp, hiszen a könyv is végtelenül szerethető, és Somogyi megtalálta a módját, hogy a musical is az legyen: egy az egyben éreztem a torokszorítást, hogy legszívesebben sírnék az elejétől a végéig, mégis csak egy apa búcsúzik a lányától, ám ugyanabban a pillanatban mosolyogtam és nevettem, olyannyira, hogy elzsibbadt az arcom a végére. Tökéletes harmóniában áll együtt a szomorú alaptörténet, de minden egyes pillanatban könnyed is, vicces, az évtized poénjait hallottam elsütni, amit a nagyszerű szereposztás is felerősít. Részemről a kedvenc a Torma Piroskát alakító Peller Anna, aki hihetetlen iróniával tárjak elénk az árva, vaskalapos nagybátyjával élő lány életét, akinek gyakorlatilag még nem volt öröme az életben. De persze nem mehetek el szó nélkül Udvaros Dorottya mellett sem, aki Horn Mici szerepében engem is majdnem táncra perdített a Hadnagy úr című dalnál.

A zeneszerzést ugyancsak dicsérni tudom, bizonyos pillanatokban úgy éreztem, hogy az a hegedű az én szívemben szól, máskor a nagybőgő voltam én, egy dühös, kitörni készülő vulkán.

A darab, a színház, a díszlet, a színeszek, a jelmezek mindegyikéről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, viszont azt még kiemelném, hogy az Operettszínház büszke lehet Musical Együttesére és növendékeire: a jövő nagy tehetségei álltak ott a Matula egyenruhájában, hibátlanul vitték végig a darabot és igazi pajkos fiatal lányok voltak valós, szívszorító problémákkal, nagy nevetésekkel és a saját fiatalságomból is megtaláltam köztük minden egyes karaktert.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a musicalt, amit a nyári szünet előtt még 2 hónapig láthatunk az Operettben, és persze addig is vegyétek le a polcról a könyvet is, hiszen a tökéletes alapanyagot mégiscsak Szabó Magda adta.

 

coming soon,

Agent „V”

/fotók:Budapesti Operettszínház/

 

Blog ajánló: Lebegő Lány* és az a bizonyos félmosoly

Minden gyerek elábrándozik azon, hogy milyen lenne repülni. Milyen lenne elemelkedni a földtől, lebegni, suhanni, megdöbbenést kelteni, könnyűnek érezni magunkat? Minden gyerek röpke reményében meg is próbálja “bontogatni a szárnyait”: például leugrik az utolsó előtti lépcsőfokról. Majd, ha mersze van, az utolsó előtti előttiről… Teszteli saját bátorságát és ha csak egy másodpercre is, de megtapasztalja a repülés érzését.

Natsumi Hayashi is valami hasonlót tesz. A fiatal tokiói lány már “repült” minden helyzetben: telefonálva, metrón, várost nézve, macskával, tornacipőben, bakancsban, télen is, nyáron is.

Az ő repülése azonban nem ér véget, kimerevített képként örökre megmarad az utókor és a lebegni vágyók számára.

A fotóblogot böngészve az embert akaratlanul is valami kellemes érzés fogja el, ismeretlen félmosoly húzódik a szájra. Ilyen az amikor komoly profizmust, elszántságot és kreativitást fedezünk fel a gyermeki könnyedség ábrándos köntösébe bújtatva!

Natsumi nem csaló, vagy tör photoshop-királynői babérokra. Nem is modell, aki megjátszva magát a számunkra (és retus nélkül számára is) elérhetetlen tökéletességet közvetíti unott arccal.

A tokiói lány bizony maga ugrál a kamera előtt és próbálja megcsípni a múló tökéletes pillanatot, ha kell százszor is. Teszi ezt mindezt valami olyan bűbájjal és enyhe humorral, hogy a blog-látogató érzi, valami megváltozott benne is: a napi szürkületben, a BKV-n, a munkahelyen, a TV előtt, az ágyban, a gondolatokban, a nagybetűs Életben elnyomott Gyermek halkan elkezd motoszkálni.

Hallgass rá kicsit, ne némítsd el szegényt újra!

Tudom, sok minden vagy, leszel az életben: a Nő, jó bartánő, business woman, gondoskodó anya, szerető feleség… de mikor voltál Gyerek utoljára?

Natsumi fotó-naplóját itt találod: yowayowa camera woman diary

*A Lebegő Lány kifejezést a Keletportálon találtam, köszönöm a cikk írójának amiért bemutatott Natsuminak. (A linkre kattintva megtekintheted a cikket.)

Múzeum körkép – Mit lesz érdemes nézni 2012-ben?

Az itthoni gazdasági helyzet szerencsére nem tud határt szabni a művészetnek, így akárcsak tavaly, idén is számtalan ígéretes kiállítással kedveskednek nekünk a magyar múzeumok és galériák.  Íme néhány, amiket mindenképp érdemes lesz megtekinteni:

  Elsőként említeném a Szépművészeti Múzeumot, ők  a Múzeum+  estékkel folytatják, amik keretében havi egy alkalommal hosszított nyitva tartást, alkalmi programokat és workshopokat, és borkóstolást élvezhetünk egy adott téma köré szervezve.  Legelőször Honoré Daumier és kortársai rajzaival ismerkedhetünk meg a St. Gallen-i kalandok c. kiállításon. Júniusban Pieter Bruegel jóvoltából csöppenünk korának Németalföldjére,  augusztusban pedig Kína kortárs művészetét tanulmányozhatjuk. A nagy durranás pedig októberre várható, amikor is megérkezik kis hazánkba Cézanne.
Erre mindenképp érdemes lesz októberig várni, a kiváló francia festő műveit más 16-19. századi festők műveivel együtt állítják ki, mintegy párhuzamba állítva őket Cézanne műveivel.

A Műcsarnok sem lesz rest, január végén érkezik Bernar Vanet, utána pedig több remek kortárs tárlatot láthatunk majd. További újdonság a 2011 végén megnyílt ‘Mélycsarnok‘, az épület alagsorában elhelyezett kiállítótér ami idén Seres Szilvia és Maria Abramovic mellett a méltán világhírű street art művész,  Banksy műveinek fog otthont adni.
Sajnos a Banksy tárlatra várnunk kell ugyanis a Műcsarnok idei programja vele fog zárulni. Ezzel szemben akárcsak Cézanne-ra, erre is érdemes lesz várni, a brit művész ugyanis a laikusokkal is könnyen megérteti magát. Az házfalakra alkotott graffitijei ugyanolyan könnyen érthető üzeneteket hordoznak mint szobrai. Én azt hiszem őt már nem is lehet beszorítani a ‘kortárs’ vagy ‘modern’ skatulyába , vele valami egészen új kezdődik.

 

Március 9-től Megyik János szobrász életmű-kiállítását láthatjuk a Ludwig Múzeumban. Továbbá láthatjuk majd Robert Mapplethorpe, Lakner Antal és John Cage műveit is. A múzeum továbbá közszemlére teszi kortárs gyűjteményét. Ahogyan a múzeum honlapján említik: “A kollekció magját a Ludwig házaspár 1989-es adománya képezi, amely megalapozta a múzeum nemzetközi anyagát. A jelenlegi intézmény 1996-os megalapításával létrejött az a szakmailag és gazdaságilag önálló, állami gyűjtemény, amely a hatvanas évektől napjainkig keletkezett műalkotásokat gyűjti, őrzi és mutatja be. A gyűjtemény különlegessége közép-kelet-európai karaktere, az, hogy hangsúlyosan jelenik meg benne egy sajátos történelmi, kulturális kontextussal rendelkező térség művészi teljesítménye az elmúlt fél évszázadból.”

Számtalan más remek kiállítással készülnek Budapest más múzeumai is, az érdeklődőknek nagyon ajánlom az Iparművészeti és a Petőfi Irodalmi Múzeumot is, valamint akiket inkább a fotográfia érdekel azok bátran látogassanak el a Mai Manó Házba is.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.