Kedvenc feleségeink, Február 29.-én (most szerdán) visszatérnek a Tv2 képernyőjére. Az utolsó, nyolcadik évaddal búcsúznak tőlünk….
Lisi Harrison: Klikk
2012/02/26 Szerző: Hoszzászólás
„A New York-i gazdag családok mind az Octavianba szeretnék járatni csemetéiket, bár azt egyikük sem sejti, hogy ennek nagy ára van, ami pénzben nem mérhető. Az iskolában ugyanis a hírhedt KLIKK négyes fogata mondja meg mi a kúl és mi a gáz, mi a stílusos és mi az übergagyi, tömören: divatdiktátorok és élet-halál urai ők.
Massie: a KLIKK alapító tagja és egyeduralkodója. Gondoskodik róla, hogy mindenki értesüljön pasi- vagy ruhatára frissítéséről.
Alicia: a megalázóan szép kém. Massie hírhozója és állandó tettestársa. Kavarógép, aki a „cukiság” álarca mögé bújva követi el álnokságait.
Dylan: a „vörös ördög”, aki diétás cuccokon él, bár jól tudja; a gonoszság a legjobb fogyókúra.
Kristen: az okos és bevállalós negyedik, aki címlaplány mosolyával pillanatok alatt lealáz bárkit, aki az útjába áll.
Claire: a betolakodó, a floridai napsütés imádója. Szőke hajánál csupán kék szeme virít jobban. Habár érte a fiúiskola teljes focicsapata levenné a mezét, mégis meggyűlik a baja a KLIKK szívtipróival, akik minden fortélyt bevetnek, hogy kiközösítsék a trónkövetelőt.”
Fülszöveg alapján eredetileg azt gondoltam 16-17 éves lányokról van szó. Megdöbbenés: csupán 13 évesek. Végül belegondoltam a mai helyzetbe, és már kevésbé csodálkoztam. Végülis annak ellenére, hogy valaha sminkesnek készültem, a mostani 13-14 évesek durván lealáznak. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el maga. Szerintem rossz, de ez relatív dolog.
A történet maga valahogy egybevegyíti a Bajos csajokat és a Disney Channelen futó Zsenipalántákat. Szó sincs zsenikről, csupán Claire emlékeztet a szőke kiscsajra, valamint a négy ragadozó pont úgy tapossa el a többieket, mint China Parks-ékat a drukkerek.
Claire és Massie apukáik jó barátok gyerekkoruk óta, s amikor a Lyons család megszorul, akkor a KLIKK vezérének házában kapnak „menedéket” az ínséges időkre. Persze Massie nem lelkesedik érte, pláne, hogy Claire nem elég, hogy szép, de csóró és még csak nem is divatmániás. Eredeti gondolata szerint elég, ha semmibe veszi, de a leányzó nem akar róla leakadni, úgyhogy jól leoltja és ezzel indul el a csatározásuk, ugyanis Claire-t nem kell félteni. Ő nem retteg Massie-től. Teljes lelki nyugalommal hatol be az ellenséges frontvonalak mögé, s mikor az mégsem válik be, megtalálja a módját, hogy újból visszadobja a labdát a kis királylánynak.
Ennek ellenére ők sem tudják igazán, hogy is állnak egymással. Riválisok, mégis időnként egész jól kijönnek, s gyakran gondolkoznak el mindketten, hogy még akár kedvelhetik egymást, ugyanis a különböző stílus és életkörülmények ellenére hasonlóak. Bátrak, belevalóak és nem kell a szomszédba menniük új ötletekért. A többiek a megszokott amerikai sztoris szereplők. Massie követői. Egy helyes srác. Claire egytlen barátnője, aki természetesen egy nagy nulla, ja és ki ne hagyjam a helyes srác „gusztustalanul gyönyörű” barátnőjét (hogy Layne szavaival éljek).
Az alapötlet erősen sablonos, amcsi sztori. A kidolgozása viszont egyedi és szórakoztató. Massie beszólásain az okmányiroda kellős közepén kezdtem el röhögni és csúnya bevallani, én élesben is kipróbáltam őket(mifelénk nincsenek olvasó emberek). Hát ütnek. Bár Magyarországon élünk és bár végzős vagyok a gimiben, mégis a saját sulim jut eszembe az egész történetről. Sznob márka- és divatmániás libák. Egyedi, feltörekvő, vagy rocker egyedek, akik sosem tartozhatnak az elitbe (vagy nem is akarnak). És persze fiúk, akik ezt az egészet nem értik. Na, jó, mostanság már vannak elnőiesedett hímek, akik értik és követik ezt a gondolkodást, de valljuk be: ez inkább női szokás. Mi intrikákkal és a külsőnkkel harcolunk, ők maradjanak a nyers erőnél.
A könyvből 2008-ban készült egy film is. Fogalmam sincs milyen, ne kérdezzétek, de majd mindjárt megnézem, ugyanis megkerestem. A borító ígéretes és egyben kissé humoros. 13 éves fejletlen (bocsánat!!!) kislánykák übermenő márkás cuccokban pózolnak igazi „magas lóról” arckifejezéssel. Nem lehetett egy különösebben népszerű film, ugyanis én egyszer nem hallottam róla, még akkor se, amikor premier volt. Persze egyre kevésbé veszi meg a közönség ezeket a megszokott amerikai cuccokat, amiken már ők maguk is csak röhögnek. No, de hát majd meglátjuk milyen. Egy próbát megér, ha már elolvastam. 
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
2012/02/17 Szerző: Hoszzászólás
“Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal…”
Nos…nemsokára, egész pontosan március végén jön a film is, ezért is gondoltam, hogy még előtte írok róla valamit. A poénokat nem lőném le, azokat olvassátok el, vagy nézzétek meg, egyiket sem fogjátok megbánni.
Suzanne Collins trilógiájának az első része az Éhezők Viadala. Nem mondom, nagyon tud írni. Olvasgattam már a többiről is pár dolgot, állítólag nagyon jó, én meg majd elolvasom és kiderül. Mindenesetre én bízom benne, hogy nem fogok csalódni és nem laposodik el a további kötetekben. Sok író követi el ezt a hibát. Meglepően fordulatos. Igazából előre sejthető mindig, hogy mi fog történni. Eleinte, amíg még nem volt csavar, még gondolkoztam is, hogy most komolyan ezt dicsérik halálra? Hát, mint kiderült, az olvasóközönségnek van oka dicsérni, mert bár sejthető, hogy mikor mi lesz, mégis csavarosan történik meg, olyan módon, amire holtbiztos, hogy nem számítunk. No meg van olyan is, amire tényleg nem számítunk egyáltalán.
Kedvenc, imádott főhősnőnk, Katniss Everdeen-aki az előzetesből ítélve nagyon jól lett megválasztva a vászonra is-a Tizenkettedik Körzetben lakó vagány, kissé pasis, de mégis szerethető leányzó. Mindene a kishúga, a legjobb barát és pasi állapot között ingadozó Gale és az apja emléke. Ezért is jelentkezik a Viadalra. Mindössze 12 éves kishúgát sorsolják, azonban a viadalon 24 emberből 23 mindig meghal, s a szende kislánynak nem sok esélye lenne a túlélésre. Szóval így potyog be az arénába Peeta Mellarkkal egyetemben (ugyanis minden körzetből egy fiú és egy lány megy). Nem csalódtam a Viadal ideje alatt sem (leginkább erről szól a könyv, hogy mi megy az arénában) Katnissban. Talpraesett és kemény volt, de cseppet sem szívtelen. Ez adja leginkább a realitását a könyvnek, ugyanis még a legérzéketlenebbnek tűnő embernek is vannak érzései(én aztán már csak tudom, én is ilyen vagyok).
Peeta pedig…nos, annyit leszögezhetek, hogy akár olvassátok, akár nézitek, ő lesz az, akibe mindenki belezúg, legalábbis nekem sikerült. Ő az a helyes srác, akivel az előzetesben beszélget Katniss az ablakban. Ebben a sziszifuszi versenyben ő a másodlagos főszereplőnk, aki pont olyan, mint a mesebeli herceg(mint mindig). Iszonyat helyes, érzékeny és mindeközben még sikerül neki férfiasnak is lenni, bár időnként ezutóbbit elvéti. Mégis csak mosolyogni lehet ezen.
Nem véletlenül magasztalom Suzanne Collinst. Azokat a könyveket szeretem, amik érzelmeket váltanak ki belőlem. Hát ez kiváltott. Sikerült könnyeket csalnia a szememben, gyakran mosolyogtam és még időnként fel is kiáltottam széles vigyorral, vagy épp meglepetten, hogy „Hoppá!”. A sztori egyszerre szörnyű és szerethető. Maga a tény, hogy a kormány ráerőszakolja a 12 és 18 év közötti gyerekekre minden évben ezt a halálos kimenetű viadalt és még közben direkt szívatják is őket, az valami szörnyű. Az még szörnyűbb, hogy egyes versenyzők még élvezik is. Katniss szemszögét megiserve, valamint az ő szerepét és történetét ebben a dologban mégis imádni KELL!
Ja és megnyugtatásul, Peetán kívül még akadnak olyan csávók, akikre folyni fog a nyálunk 
Cesar Millan – Hogyan neveljünk tökéletes kutyát
2012/02/16 Szerző: 1 hozzászólás
Egy kutyám volt eddig, egy bullmasztiff. A maga 70 kilójával nem különösebben volt mozgékony fajta, az egész napi mozgása nyáron az árnyék – télen a napfény követésére korlátozódott. Nem lehetett vele játszani és mi sem tartottuk különösebben fontosnak, hogy tudjon trükköket; nem harapta le a vendégek kezét-lábát, ez már elég volt.
Miután pedig idén szeptemberben saját lakásba költöztem, eldöntöttem, hogy én bizony kutyát szeretnék, akit lehet dögönyözni, sétáltatni, tanítgatni. De hogyan is kezdjek hozzá? – gondoltam magamban.
Akkor történt, hogy az egyik nagy netes könyváruház aktuális ajánlatában megláttam ezt a könyvet. Sosem hallottam még Cesar Millan nevét azelőtt, nem tudtam milyen csapatban focizik, de olyan szép fehér fogsora volt, és a könyv címe is szíven talált: „Hogyan neveljünk tökéletes kutyát”. Pont erre volt szükségem, rögvest meg is rendeltem.
Az első benyomásom a könyvről teljesen pozitív. Keményborítós kiadás, a borítót védő lap tapintása kellemes, a lapjai mintha újrahasznosított papírból lennének (ám erre semmiféle utalást nem találtam). Amerikában 2009-ben jelent meg, a magyar változat viszont két évvel később, 2011-ben látott napvilágot Kós Judit fordításában. Tíz jól megírt fejezetből áll, amelyekben Cesar minden apróságra kitér, és elolvasván gyerekjátéknak tűnik az egész kutyanevelősdi. (Pedig nem az.) Számára persze, hogy könnyű, hiszen ő a suttogó, aki „ért a kutyák nyelvén”, és szinte bármilyen problémás eben képes segíteni. Saját tv-műsora a NatGeon fut péntek esténként „A csodálatos kutyadoki” címen.
A könyv nagyon jó stílussal rendelkezik, szinte lehetetlen volt letenni, mintha egy regényt olvastam volna. Volt ugyan egy szájbarágós vonal is, hogy mindig nagyon figyeljünk, milyen „energiával” közelítjük meg a kölyköt, de ez is teljesen belefért.
Már a kiskutya kiválasztásánál is sokat segít, majd felkészít arra, hogy mi várható, ha hazavisszük a legújabb családtagot. Leírja, hogy elviekben milyen úton-módon lehet kiküszöbölni, nehogy a szemünk fénye egy idegbeteg, agresszív állat legyen felnőtt korában, és mindezt gyakorlati példával is alátámasztja. Pár lépésben leírja a szobatisztaságot, szót ejt az oltásokról, a fogzásról, mindenről, ami felmerülhet egy kutyababa nevelése kapcsán.
Miután befejeztem a könyvet, már 100%-osan meg voltam győződve affelől, hogy kiskutyát szeretnék. Sok utánajárás, szakkönyv elolvasása után októberben végre megérkezett Pedro, a mopsz. Nagyon cuki volt, olyan kicsi, hogy gond nélkül elfért egy cipős dobozban. És akkor elkezdődtek a megpróbáltatások, kiderült, hogy egy bébimopsz képébe bújt ördögöt vettünk. A Marley&én c. történet süti hozzánk képest. Pedro magasról kakilt (szó szerint) a csodálatos elképzeléseimre, minden különösebb lelkifurka nélkül végezte el a dolgát a lakás különböző pontjain, harapott a tűhegyes kis fogaival és halvány lila jelét nem mutatta annak, hogy tökéletes kutya szeretne lenni. Néhány apróbb kivétellel betartottam a szakirodalomban olvasottakat, csittegtem mikor nem tetszett valami, megpróbáltam rendszerezni a szétcsúszott, egyetemista életemet, mindezt hiába. Ma Pedro öt hónapos múlt, és ő a legnagyobb fenegyerek az utcában, mindenki messziről felismeri, ám hiába a sok erőfeszítésem, nem hajlandó jó kutya lenni: felugrál, bekakil és a nagy barna szemeivel kunyerál kaját a gyengébb természetű rokonoktól, ismerősöktől.
Végszóként: ez a könyv nagyon jó olvasmány, szórakoztató, és lelkiekben megpróbál felkészíteni mindarra, ami majd rád vár, ha eldöntöd, hogy kutyamamivá válsz. Ugyanakkor, szinte lehetetlen egy könyvből begyűjteni azt a sok év tapasztalatot, amelyből Cesar Millan beszél, ezáltal az egész könyv egy tündérmesévé válik. És mi történik akkor, ha a kutya egyszer csak betart valamit, amit a könyvben olvastál? Suttogónak érzed magad, pedig az még nagyon-nagyon messze van.
Fogadom – az elmúlt évek legszerelmesebb alkotása
2012/02/16 Szerző: Hoszzászólás
Ez a 104 perces, romantikus dráma, Rachel McAdams és Channing Tatum közreműködésével igazi Valentin-napi kikapcsolódássá válik.
Az alapszituáció az, hogy Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum) házasok, és boldogan, szerelmesen élik hétköznapjaikat, amíg…egy STOP táblánál való várakozás közben beléjük nem hajt egy teherautó.
Túlélik a történteket, de az ifjú ara kómába esik, majd miután felébredt, amnéziába esik, és nem emlékszik imádott férjére, SŐT! senkire nem emlékszik a “régi” életéből…Emlékei onnan kezdődnek számára, mikor még szüleivel élt és testvérével, és bálokról bálokra járt, pénzmániás barátnőkkel, és akkori vőlegényével, Jeremyvel.Megkezdődik tehát a harc Paige szerelméért, és emlékei visszaszerzéséért.
Vajon kitartó lesz-e Leo, és segít ifjú feleségének az emlékezésben, vagy hagyja, hogy új életet kezdjen Jeremyvel? És a szülők? Mennyiben segítenek lányuknak, vagy épp gátolják őt? A filmből minden kiderül!
Ui.: Szerelmes pároknak kötelező!
Salinger Richárd: A szerelem könyvei
2012/02/12 Szerző: Hoszzászólás
A bájos, pici vasútállomáson Viktorra vár az egész család: a szerelemkutatás professzora és vonzó felesége, valamint két lányuk, az egyetemista Vivien és húga, Laura, a gimi legjobb csaja. Viktor betoppanásával szenvedélyes és mulatságos történések színhelye lesz a tóparti családi nyaraló, pontosabban annak stégje. A szerelem ugyanis nem elméleti kérdés, azt gyakorolni kell, és a fiatal költő és jogász mindenki számára váratlan edzőpartnerré válik. Feltűnik még egy csinos média-szociológia szakos hallgató, valamint egy krimibe illően titokzatos akt is. A tévedések sorozatos vígjátéka során Viktor többször össze-, majd kicsomagol, mígnem minden a helyére kerül. Vagy mégsem? A nagy sikerű Apám beájulna című regény szerzőjének új műve egy fülledt nyári hétvége és egy szerelmi hatszög izgalmas és kacagtató története, könnyed stílusú, mégis elgondolkodtató könyv.
Hát mit mondjak. A borítója megfogott. Sőt, valahogy biztatónak éreztem, hogy Salinger Richárd műve. Ő írta az Apám beájulna! című film forgatókönyvét(bár úgy rémlik, könyv is volt belőle). Én ezt garanciának éreztem, mert nagyon szeretem ezt a filmet. Óriásit tévedtem!
Maga a sztori nem egy rossz ötlet. Bejövős. Igazából a lényege annyi, hogy van egy család. Ebből az egyik lánynak van egy barátja(baráti barátja), akit meghív nyaralni. És aztán ehhez képest minden nőnemű családtag lefekszik vele. Ő Viktor, a palimadár. Talán úgy tűnhet, ő használta ki a család hölgytagjait, de ez téves gondolat. Épp hogy a tüneményes, önmagukat kereső és nem találó nők használták ki őt.
Itt van először is Vivien. Tipikusan az a fajta hisztérika, aki maga sem tudja, miért hisztizik éppen. Elkényeztetett, ő a nagy testvér. Mi a baja Viktorral? Fogalma sincs, de azért milyen jó őt meggyötörni. Szadizmus a köbön!
Viviennek van egy húga is. Ő Laura. 17 éves, kis idegbeteg leányzó. Az ő élete logikusan még a fiúk körül forog, meg a romantikus regények körül. Ezzel semmi baj nincs is, oda van Viktorért, el van tőle ájulva. A módszerei azonban nem kicsit kikészítenek. Egyezségek a nővérével, szüzesség elveszítése a stégen és mindezt ráadásul egy regény alapján kivitelezve. Te jó ég.
A harmadik hölgytag a kedves mama. Ingrid. Szeretné a tökjófej és tökéletes anya szerepét játszani, csak elég rosszul megy. A férjével már egymásra sem néznek. Nem igazán érdekli, hogy az ő drága jó Robertje mit is csinál. Inkább aktképet festet magáról és lefekszik a lánya pasijával. És a tetejébe még ő is hisztériázik, valamint nagyon hülyének próbál tűnni.
Aki mindezt rajtam kívül összegezni tudta: Robert. Tökéletesen ismeri a családját és tudja jól, hogy mire képes ez a három nő. Képesek kirobbantani a harmadik világháborút. Az egész könyv alatt úgy tűnik, ő a rossz fej, pedig nem. Pont ő próbálja kihúzni a csávából Viktort, aki mindezt támadásnak fogja fel.
Na és hát Viktor! Hát ez egy pancser. Nagyon kemény csávónak érzi magát. Végigkeféli a házat és azt hajtogatja, hogy ő mennyire szerelmes Vivienbe. Most akkor szerelmes, vagy nem? És hogy még ennyire be is palizható. Hát öcsém….
Az i-re a pontot az abszolút érzéketlenség tette fel. Néhol meglehetősen el van sietve a sztori, mintha csak lusta lett volna az író megírni, mi történt. Máshol meg elfelejtette, hogy a szereplőinek kéne, hogy legyenek érzelmeik. Pedig vannak. Ők is emberek. Képtelenség volt beleélni magam úgy, hogy szinte semmit nem tudtam meg. Forgatókönyvnek egész jó lett volna. Regénynek kevésbé. Legfeljebb hosszabb utazások közbeni időelütésre alkalmas, bár bevallom, én, ahogy olvastam, még arra se használnám. Sem mosolyt, sem homlokráncolást, sem könnyet nem csalt ki belőlem. Pedig kellett volna. Legalább egy fél mosoly minden könyvből jár. Azt mondom: ne ebből induljunk neki a romantikus irodalomnak, mert nem sok romantikát és szerelmet látott.
Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt
2012/02/08 Szerző: Hoszzászólás
„EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.”
Eddig három része jelent meg a könyvnek, az első a Csitt, csitt. A második része a Crescendo, a harmadik pedig a Silence. Hogy várható e több, azt sajnos nem tudom, mivel még nem olvastam végig, de én kíváncsian várom, hogy mi lesz Folttal és Norával. Vörös pöttyös könyv, így elsőre is jót lehet róla sejteni, hisz nem véletlenül olyan népszerűek tulajdonképpen a legtöbb korosztályban.
Bevallom, úgy álltam neki a könyvnek, hogy semmit nem tudtam róla. Még fülszöveget sem olvastam. Rákaptam mostanság az elektronikus könyvekre és véletlenül belebotlottam. Láttam már persze párszor, hisz mindig belebotlani néhány fiatalba, aki ezt olvasta, úgyhogy letöltöttem, hogy alkalomadtán ezt is elolvassam.
Eljött a nagy pillanat, belekezdtem. És addig alig tettem le, amíg el nem olvastam. Csak addig nem volt a kezemben, amíg suliban voltam. Egy nagyon jól kidolgozott történet. Egy pillanatig sem unatkoztam felette, már az első oldalon is történik valami, nem csak az unalmas és sablonos, táj, előtörténet és egyéb megszokott dolgok. Persze van, akinek nem jön be, az, hogy belecsapunk a közepébe, de az író nem maradt adós a múlttal sem. Beledolgozta szépen a cselekménybe mind a két szereplő múltját, amelyeknek egyébként kulcsszerepe van. Folt a bukott angyal, emberré szeretne válni, ehhez egy nephilim női leszármazottját kell megölnie, aki mily meglepő, a női főhősünk, Nora, a tizenhat éves gimis leányzó. Persze nem lenne ifjúsági regény, ha nem lenne benne szerelem, van benne bőven és nem hiányzik belőle a misztikus légkör és az akció sem. Folt minden lány álma, sötét titokzatos és rettentően dögös, ráadásul ért hozzá, hogy hogy hozza zavarba a nőket, Norát pedig nem is különösebben nehéz. Megszokott sablon ugyan a rosszfiú és az átlagos tinilány, de mégis, feledteti ezt az apróságot a jó sztori és az írónő remek stílusa.
Az összes poént viszont nem szeretném lelőni, de van benne pár meglepetés, amire még én sem számítottam, pedig régebben sok krimit olvastam, így a legtöbb esetben hamar rájövök mindenre. Nekem nagyon bejött, érdemes leülni vele, mert kikapcsol és nehéz lerakni. Egy jó könyvhöz pedig ennyi kell. Nem különösebben hosszú sem, így aki a vaskos könyveket nem preferálja, annak is megfelel.
Az a bizonyos századik – szerintem
2012/01/31 Szerző: 3 hozzászólás
Noha az egész napom a spoilerek nem-el-ol-va-sá-sá-val telt, sok meglepetés mégsem ért az este beköszöntével.
Szóval az a bizonyos 100. Gossip Girl rész, AZ a bizonyos, szinte épp az imént haladt át a retinámon – és hagyott némi nyomot agyam egy hátsó rejtett zugában.
Numero uno: a naaaagy “lesz-e, nem lesz-e lagzi?” kérdés. Hát kérem volt royal wedding, de még mekkora! Azt egyébként már a hetekkel ezelőtt kiszivárgott fotók alapján megállapítottam, hogy az amcsik hozzá se szagolnak egy “jófajta” igazi királyi puccparádéhoz, de hát hogyan is tennék szegények? Szimpla pap, “sima” ápperísztszájdos csilli-villi, semmi “rojál”. (Még csak egy jófajta, svájcból kölcsönzött, faarcú kidobólegény se az ajtóban, aki úgy kivágja kedves Chuck-unkat, mint macskát a szüksége esetén.)
Nem baj New York, megbocsájtjuk! Ha mondjuk egyszer én leszek Monaco hercegnője, én egyébként inkább Monacóban esküdnék, nem a taximetropoliszban… Majd szólok ha aktuális a dolog.
Kettő: Blair anyuja hatalmas arc, hogy még az utolsó pillanatban is csavarint egyet a lánya amúgy is simán sárgaházi beutalót érdemlő lelkiállapotán. Well done. Kicsit gyengusz ötlet volt a forgatókönyv írótól, de valahogy Chuck-nak oda kellett ugye keverednie…
Három: … és milyen jó, hogy nem frenglish papunk segítésével tette! Drukkoltam, hogy kevesett szerepeljen a részben, mert nem elég, hogy unszimpi a terminátoros arcvonása, a kiejtésétől fut a hátamon a hideg. (Mínusz húsz fok ide vagy oda…)
Négy: Apropó frenglish. Hát a hercegünket megcsókolta a királylány és az nyomban békává változott. Eddig se bírtam a csávót, mert olyan málén áll a 
szája és nincs olyan bugyihúzogató szeme, mint Ed cimboránknak, de most aztán masszívan utálom a kis köcsögöt. Remélem az, hogy Blair – aka frenglisül Blaihhhhh – hogyan szabadul meg tőle, nem lesz úgy elbagatelizálva, mint a baby-dolog. Azt a lufit – mint ahogy az várható volt – elég sablonosan pukkaszották ki, remélem ha már dűlőre jutottunk azügyben, hogy Lujít utálni kell, rendesen ki lesz csinálva a kis csigaevő. Ámen.
Öt: Serena és Dan. Nincs új a nap alatt, elvégre megint a trapéz jön divatba. Ettől független egy perverz részem drukkol nekik. Csak Blair-rel ne hozzák össze a kis Magányost, mert nevetőgörcsöt kapok. (Szerintem nagyjából már csak ők nem kavartak egymással.)
Hat: Leighton. Noha szerintem feltűzött hajjal “rojálosabb” menyasszony lett volna belőle, így is csodaszép volt. Szép smink, szép mosoly, szép ruha, megkaptunk instant képkockákban saját álmaink esküvői képét, így oda a fantáziánk utolsó ép darabjának is. Ezúton is big thanks a rendezőnek. (Persze Lujít sztornózzuk.) Ja Serena ruhájától még mindig elakad a szavam, abszolúte WOW.
Hét: Georgina, mint Gossip girl. Most komolyan..! Georgina mint Gossip Girl?! Viccnek is rossz. Dzsordzsi karaktere egy idegbajos, bosszúszomjas, manipulatív, ámde a felszín alatt éppen ezért buta és impulzív csaj, GG ellenben mindig is egy intelligens és pártatlan szereplője volt a sorozatnak. Arról nem is beszélve, hogy amikor pl. Dan-nel kavart, akkor Dzsordzsi saját magáról posztolt ki pletykákat?! Nem értem én ezt… Ne, mondjátok, hogy csak rossz tréfa. Szerintem még kiderül, hogy nagy hacker a csaj, és betámadta GG szerverét. Oszt annyi. Amúgy az jutott eszembe, hogy málészájú Lujínk szerintem szép párt alkotna szintén furaszájú, albínó Dzsordzsinkkal, nemde?
Plusz a ráadás: az új Ivy. Nem lájk. A régi sokkal szimpibb (és szebb!) volt, kérem vissza! Ja hogy jön? Ráadásul Serena újra elfeledett doki-apujával? A wedding kapcsán így is olyan “összefújja a szemetet a szél” feelingem volt, de tény és való, hogy van, aki még hiányzik a csokorból. Lássuk!
Sztéj tyúnd, kszokszó.
Jeannette Walls – Az üvegpalota
2012/01/31 Szerző: Hoszzászólás
“Egy reggel, három évvel azután, hogy New Yorkba költöztem, épp az órámra készülődtem, s közben rádiót hallgattam. A bemondó iszonyú méretű közlekedési dugóról számolt be a legforgalmasabb autópálya-szakaszon, a New Jersey Turnpike-nál. Lerobbant egy furgon, és az útra szóródott ruhák meg bútorok hatalmas torlódást okoztak. A rendőrség megpróbálta megtisztítani az utat, de a furgonból egy kutya ugrott ki, és le-fel, rohangászott az autópályakapuk között, nyomában jó néhány rendőrrel, akik üldözőbe vették…
Aznap este a pszichológus szólt, hogy telefonom van.
- Kicsi Jeannette-tem! – Anya volt az. – Találd ki, mi van? – kérdezte és hangja tele volt izgalommal. – Apáddal New York-ba költöztünk!”
Ez a könyv nem egy New York-i gazdag, jól öltözött, sikeres nőről szól. Nincs benne fényűzés, sem csillogás, továbbá amiről Jeannette Walls ír, az megtörtént és nem mással mint vele! A történet az élet kicsit sem fényes oldalát mutatja be reálisan.
Jeannette Walls írónő élete, kicsit sem volt átlagos! A szülei, négy gyerekkel folyamatosan változtatta a lakhelyét. Kis időkre telepedtek csak le, akkor is olyan helyeken, melyeken egy családos ember sem élne szívesen. Az apa (Rex Walls) alkoholfüggő, de tiszta óráiban alkalmi munkákat vállal, továbbá, ő tanítja meg gyerekeit néhány iskolai tantárgyra, például fizikára és földrajzra. Az anya (Rose Mary) pedig… otthon van, mert művész, és hol fest, hogy ír. A családjára odafigyel, de épp csak annyira, hogy mellette legyen ideje kiélnie művész hajlamait. Így éli nomádnak nevezhető életét a Walls család, míg teljesen ki nem fogynak a pénzből. Mikor ez megtörténik, a család visszaköltözik Rex családjához, ahonnan annak idején a férfi minden erejével szabadulni akart. Ennek köszönhetően az apa alkoholproblémái eldurvulnak, és napokra is eltűnik a családfő. A gyerekek így igazán egymásra maradnak, és így egymást segítve kell felnőniük, miközben „otthon” a családi problémák egyre csak szaporodnak. Mikor sikerül a nagyobb gyerekeknek meglelniük a kiutat – hisz felnőttek és már elhagyhatják a “családi fészket” – New Yorkba mennek. Ám Jeannette és testvére “jó” élete a Nagy Almában sem tart sokáig.
Tanúi lehetünk, amint egy apa átadja barátainak a szeretett lányát, akik erőszakoskodnak vele… Kis betekintést nyerünk milyen is volt egy rasszizmus által szétcincált iskolai életet túlélni… Egy elhagyott vonatállomást birtokba venni és lakásnak használni… Egy omladozó lakás, amiből mindenkinek elege van… Milyen volt kikerülni a már ismert körből, és megpróbálni megállni két lábon a világ egyik legmozgalmasabb városában… Továbbá milyen az, amikor múlt visszatér a jelenbe…
A történetet feldolgozni nem annyira könnyű. Elgondolkodtató, szomorú, ám megtalálható benne a humor is. Komoly és reális. Olvasás közben felmerül az olvasóban, hogy ő mit tett volna Jeannette helyében. Túlélte volna? Súlyos károkat szerzett volna? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel.
Ahhoz képest, hogy az írónő élete egyáltalán nem volt könnyű és egy leányálom, mégis nagy szeretettel ír szüleiről, harag nélkül. Ahhoz hogy egy ilyen gyerekkort valaki könyv formájában megfogalmazzon, lélekben már mindent el kellett rendeznie, mindennek tisztázódnia kellett.
„[…] Könyve nem csak annak példázata, hogy minden nehézség ellenére érvényesülni lehet, hanem egyben megindító mese is a feltétlen összetartásról egy olyan családban, amely súlyos hiányosságai ellenére elősegítette azt, hogy a szerző a maga fogalmai szerint tartalmas életet éljen.
Jeannette Walls, a New Yorkban élő sikeres újságíró két évtizeden keresztül titkolta gyökereit. […]”
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
A tetovált lány
2012/01/30 Szerző: Hoszzászólás
Már biztosan elég sokan hallottak a sárkánytetoválással büszkélkedő heckerlányról. Stieg Larsson könyvét az amerikaiak nem rég filmesítették meg. A svédek azonban leelőzték őket, hisz 2009-ben egy olyan lelki hatással bíró filmet hoztak létre, ami igen ritka a filmiparban.
Az trilógia első része Lisbeth hánytatott, megalázott életét mutatja be, miközben egy íróval egy 40 éve eltűnt lány esetét próbálják kinyomozni.
A film olyan erős érzelmekkel bír, néha igen nehéz lélegzetet venni a képsorok közben. Piskótalelkűeknek nem ajánlott. Oly őszinteséggel, nyíltan tárja fel a főszereplő sorsát, ami komolyan megérinti nézőit.
A második és harmadik rész a politikai összefonódások erejét mutatja be Lisbeth apjával való kapcsolatán keresztül. Személy szerint nekem ezek a részek már annyira nem jöttek át, vontatottak voltak.
Ajánlom tehát, hogy aki egy kis szorongásra, lelki gyakorlatra vágyik, nézze meg a filmet és gondolkodjon el, kinek mit is dob a sors nevezetű gép és mennyire is hálásak lehetünk néha neki!
Legújabb kommentek