Tudom, hogy amiről most szeretnék ejteni pár szót, az nem minősül pletykának, de talán másokban is olyan kérdéseket vethet fel, mint bennem. Ti mit gondoltok?

Pop, rock, rap, reggie, retro, funky, house, techno, jazz, és így tovább a végtelenségig. A wikipédia alapból 116 féle stílust sorol fel, és feltehetőleg a lista nem teljes. Még így is sokról azt se tudni, hogy eszik e vagy isszák. Személy szerint zenei pályafutásom során viszonylag sok (bár a 116 tételes listához képest elenyésző) zenei irányzathoz volt szerencsém. Kezdődött a komoly és klasszikus zenével, majd belecsöppentem a rock világába, aztán a rap, a pop, az r’n’b, és végül az elektronikus. műfajnál ragadtam le – ki tudja még meddig. Igazából minden stílusnak meg van a maga szépsége, de mégis mindenki más „kaszthoz” tartozik. Vajon mitől függ, hogy valaki a rockot, vagy éppen a popot tolerálja/szereti? Hiszen szegről végről, minden zenének ugyanaz az alapja, csak más hangszerrel szólaltatják meg a dallamokat, illetve más hangszínnel éneklik a dalokat. Vegyük például a Deep Purple klasszikus Smoke on the water számát, és képzeljük el hogyan szólna egy hegedű-cselló duettben. A vájt fülű komoly zenei kedvelő biztos nem menekülne el a hallatán, nem borsózna a háta a gitár riffektől. Persze aláírom, hogy Vivaldi Négy évszaka nem hasonlítható össze Rihanna Umbrella-jával, csak az alapok megítélésével vannak problémáim. Miért nem képes mindenki mindenféle zenét meghallgatni és szeretni? Miért kell eldöntetnünk, hogy a papot vagy a papnét válasszuk? Ilyenkor jönnek a hangzatos „ahány ember annyi szokás”, „ízlések és pofonok”, és hasonló népi bölcsességek. De az ízlés nem egy tudományosan behatárolt tény, tehát akkor mi a valós oka? Az apró szőrsejtek és kalapácsok függvénye a fülünkben? Vagy csak egyszerű sztereotípia ami már annyira beleépült a társadalomba, hogy már már genetikusan öröklődik? Rock = bőrszerkó, Rap = aranyfog, Country = cowboy kalap, és még sorolhatnám… mindezek eredményeként pedig az egészhez társul egymás zenei stílusának utálata, kritizálása. De miért is? Ez a zenei rasszizmus? Hisz előbb még arról volt szó, hogy ízlések és pofonok. Akkor miért nem tiszteljük a másik döntését? Miért ítéljünk el egy embert csak azért mert rockot, vagy éppen technot hallgat? Természetesen azért, mert az előzőleg említett egyenlőségek rögtön lelki szemeink előtt lebegnek, az agyunk rögtön sztereotipizál, akár Pavlov kutyái mikor meghallották a vacsorára szólító csengő hangját. Ezzel szinte meghatározva azt is, hogy egyes zenei stílusok milyen egyéniséget „követelnek” meg, azaz zenei ízlés = egyéniség? Adrian North skóciai professzor szerint igen. Csak egy pár az elméletei közül:

ROCK/HEAVY METAL Bizonytalan önbecsülésű, kreatív, nem munkabíró, nem közvetlen, szelíd, fesztelen.

KOMOLYZENE Szilárd önbecsülésű, kreatív, zárkózott és fesztelen.

DANCE Kreatív, közvetlen, nem szelíd.

SLÁGERLISTÁS POP Szilárd önbecsülésű, nem kreatív, munkabíró, nem fesztelen.

Fentiek alapján kár, hogy én nem voltam a teszt alanyai között, lehet tudathasadásosnak titulált volna. J Lényeg, hogy engem ezzel nem győzött meg. Manapság mindenre van tudományos magyarázat, szokták mondani. Így hát kíváncsian várom, hogy egy fül-orr gégész professzor mikor áll majd elő a nagy felfedezéssel, vagy marad a zenei rasszizmus?