Egy olyan helyről szeretnék írni, amely valamilyen úton-módon magával ragadja azokat a szerencséseket, akik eljuthatnak – sőt, még azokat is, akik csak álmodnak róla. Mindenki hallotta már a szomorú, mégis egzotikus történelmének darabkáit, és úton-útfélen belebotlunk az aktuális bolondságaikba, adakozunk, ha elsodorja egy cunami, vagy megrázza egy földrengés. Tátott szájjal nézzük az ezzel kapcsolatos filmeket, olvassuk a könyveket, hisz a gésák és a szamurájok is mind-mind lenyűgözőek a mi – közép-európai – szemünkkel nézve. Nekik az utolsó szamuráj nem egy katanával randalírozó Tom Cruise, hanem valaki, aki ott figyel a történelemkönyvekben, mint nekünk Görgey. Szajuri, a gésa sem holmi Rómeó és Júlia távol-keleti másolata, hanem a (részben ma is élő) kultúrájuk része. És ott a hatalmas metropolisz, Tokió, mely a legváratlanabb dolgokat okozhatja egy ember életében, csak úgy, mint Az elveszett jelentés című filmben.
Feltételezem, egy mindennapi ember nem olvas útikönyveket elalvás előtt, és nem is Japánba utazik a hosszú hétvégéken, éppen ezért csupán annyit tud erről az országról, amennyit ezekben a filmekben, könyvekben látott. Az én célom az, hogy bemutassam a világnak Japán azt az oldalát, ami sem a híradóból, a filmekből, sem pedig az útikönyvekből nem derül ki – hogy a személyes tapasztalataim alapján mindenki elgondolkozzon, elkezd-e spórolni a közel sem olcsó repülőjegyre.
A következő rövid, száraz tényeket viszont illik tudni, mielőtt a lovak közé csapunk.  Az egykori császárság, ma egyszerű alkotmányos monarchia, és a Felkelő nap országa helyett is egész egyszerűen Japánnak hívjuk. Zászlaja fehér alapon egy nagy piros kör. Az állam élén a tennó (császár) áll, aki ma elsősorban kulturális és vallási feladatokat lát el. 1989 óta ezt a címet a II. világháború híres uralkodójának, Hirohito császárnak a fia: Akihito tölti be. A vallása kifejezetten érdekes téma, ami a későbbiekben megérdemel egy külön bekezdést, de ha már a száraz tényekről beszélünk: a sintoizmus, a buddhizmus illetve a kereszténység fordul elő leggyakrabban. Hivatalos nyelve a japán, melynek több erős nyelvjárása is létezik. Pénzneme a jen, amely az egyik legerősebb a Földön.
Alaphangon körülbelül tizenhat órát vesz igénybe eljutni Budapestről Tokióba, és mivel kis hazánk repterének leszállópályája nem büszkélkedik nagy méretekkel, így egy hatalmas nemzetközi Boeing landolására sem alkalmas; más szóval: kénytelenek vagyunk átszállni. Az európai repülőgépek Narita repülőtérre érkeznek, amely egy órányi autóútra helyezkedik el a fővárostól. Ne tévesszenek meg a filmek és a videoklipek: a városba vezető autópálya nagy része felhőkarcolók helyett fallal van körülvéve, amennyiben pedig vonattal indulunk neki, a rizsföldek és kockaházak kivételével szintén nem sok látnivaló akad
Tokió a legnagyobb város az országban és majdnem az egész Földön is: a maga (agglomerációval együtt) 23 milliós lakosát, csak Sao Paolo és Mexikóváros előzi le. Japán második legnagyobb városa Oszaka, mely durván 600 km-re van a fővárostól és nagytestvéréhez hasonlóan pezsgő élet zajlik benne. Többek közt, a két város közt száguld a méltán híres gyorsvasút: a sinkanszen is, mely lehetővé teszi, hogy kb. 3 óra hossza alatt eljussunk egyik helyről a másikba, alig egy repjegy áráért. Szerintem a sinkanszent minden arra járónak ki kellene próbálnia, ha másért nem, akkor azért, mert úgyis addig fogja izgatni a csőrét az embernek, hogy később szánni-bánni fogja, hogy kimaradt. Maga az utazás első percei élményekben gazdagok, hiszen a MÁV után nagy váltás egy 300 km/h-val száguldó csodavonat. Először a hatalmas épületek tövében hajt el, majd ahogy maga mögött hagyja a várost, a tájkép a hegy-rizsföld-falusi ház kombinációját fogja mutatni: Hegy-házikó-rizsföld, házikó-rizsföld-hegy és rizsföld-rizsföld-hegy. Amely, valljuk be: korántsem érdekfeszítő. De legalább elmondhatjuk, hogy ültünk a világ egyik leggyorsabb vonatán. Ahogy már említettem, a sinkanszen vonala nem korlátozódik az Oszaka-Tokió vonalra, szerte az országban közlekednek ilyen csodák: még az északi Hokkaidóra, vagy az ország legdélebbi főszigetére, Kjúsúra is.
Az ország négy fő és több ezer kis szigetből áll. Az utóbbiak közül szót érdemel Jakusima és Okinawa. Jakusima a „Mononoke no hime” című japán mese ihletéül szolgált: több ezer éves fák gyökereznek itt, a szigetből kimagasló hegyeket felhők veszik körül, erdeiben pedig majmok és turisták garázdálkodnak. Kjúsú főszigetről közelíthető meg a legkönnyebben: komppal. Az út nekem egy éjszakát vett igénybe. Japán másik gyöngyszeme, Okinawa maga a tengeri paradicsom: korallzátonyok, homokos tengerpart és pálmafák örvendeztetik meg az arra járókat. Eredetileg nem Japánhoz tartozott: a XVII. században, a Tokugawa-sógunátus alatt kapcsolódott össze jelentősen Japánnal, habár önállóságát az évszázadok alatt jelentős mértékben sikerült megőriznie. Ennek köszönhető, hogy mind a kultúrája, mind az írásjeleinek olvasata eltér a „standard” japántól.
Vallását tekintve, ahogy már említettem jelen van az ország saját vallása: a sintó, a Kínán és Koreán keresztül beáramlott buddhizmus, illetve egykor a portugálokkal érkezett kereszténység. Persze számtalan más vallás is jelen van valamilyen formában: a konfucianizmus, a taoizmus stb. A japán emberek nagyon érdekes hitéletet élnek. Van egy mondás, hogy mikor megszületnek sintoisták, mikor házasodnak keresztények, halálukkor pedig buddhisták. Ez a vallási szinkretizmusnak köszönhető, mely miatt minden vallás békésen megfér egymás mellett. Van olyan, aki egyszerre keresztény és buddhista, az újévi rítusokkor pedig a sintoista szertartást követi. Ennek a szinkretizmusnak köszönhető a több ezer dzsindzsa, otera és keresztény templom Japán szerte.
Ha Japánban járunk ezek közül érdemes megnézni a kiotói Kiyomizu-derát, ahol a Wasabi c. film egyik jelenetét is forgatták, vagy pedig a tokiói Aszakusza Dzsindzsát, mely a város szívében található. Ez utóbbit nem csupán a turisták és éppen hitéletet gyakorolni szerető japánok látogatják előszeretettel, de azok a falánkak is, akik tudják, hogy a szentélyt körülvevő utcánkban igazi különlegességeket árusító édességboltok bújnak meg.
Remélem érdekesnek találtátok, és sok újat megtudtatok a Felkelő Nap Országáról. Hamarosan folytatom, ne felejtsetek el visszanézni!