ValóVilág 5 – és aki mindent vitt…

2012.február 26-án véget ért hazánk legnézettebb valóságshowja, a ValóVilág…Közel 6 hónapon át tartott a küzdelem a luxusautóért, a csodálatosan berendezett lakásért, az exkluzív nyaralásért, és a 12 millió forintért !
Hétről hétre estek ki a játékosok, és tértek vissza a villába, vagy pedig a való életükbe…
Míg végül 3 szereplője lett a tegnap esti Finálénak. Az Összeférhetetlen Attila, Helyes Pasi Csaba, és Szenvedélyes Nő Seherezádé.
Miután megérkeztek a stúdióba, pár percnyi beszélgetés után kiderült, hogy Seherezádé végzett a 3. helyen, és egy luxusnyaraláson pihenheti ki a műsor okozta fáradalmakat! És így, már csak ketten harcoltak a fődíjért!
Csaba és Attila: Mindketten komoly utat tettek meg a döntőbe jutásért, bár játékstratégiájuk merőben eltért egymástól…Míg Attila a taktikázást, mások kiszavazását, kibeszélését választotta, addig Csaba csendben, helyesen, olykor-olykor nagy vitákba keveredve élte végig az 5 és fél hónapot!
Egymás ellenségeinek is mondhatjuk őket, ugyanis Attilának feltett szándéka volt, hogy ki akarja űzni a villából Csabit, így a Kihívások alkalmával többször megbeszélte játékostársaival, hogy rá rakják jeleiket!
De végül mégis, ők ketten értek a legközelebb álmukhoz…
Az est végéhez közeledve mindkét fiú nagyon izgult, a feszültséget pedig érezni lehetett még a levegőben is!
A végeredmény még a Villa falain belül várták meg.. És végül éjfél előtt pár perccel kiderült, hogy a ValóVilág 5 győztese:

ATTILA ! :)

68%-kal utasította maga mögé Csabát.
A mindig ridegnek és szívtelennek tűnő Attila ekkor könnyek közt vette tudomásul, hogy élete örökre megváltozott!

Gerard Butler elvonóra ment!

Újabb szexi sztár, aki rosszfiús-bugyihúzogatós imidzsét még megfejeli egy elvonóval: a borotválatlanság (manapság) koronázatlan királya, Gerard Butler.

A színész állítólag 3 hete csekkolt be a kaliforniai Betty Ford Központba, ahol alkohol- és drogproblémákkal kezelik.

A jól értesültek szerint kiváltó okként közrejátszott a sármőr tavaly év végi balesete, amikor a “Men of Mavericks” című mozi forgatásán épphogy megmenekült a 12 láb magas hullámok elől. (A színészt lesodorta a víz a szörfdeszkájáról, kórházba is szállították.)

Gerard maga is elismerte, hogy bizony rendszeresen a pohár fenekére nézett – nagyjából “filmszakadásig”.

Miért érzem azonban úgy, hogy a kérdéses mozinak igenis jól jön ez a potya marketing sztori?

És miért áll Gerard Butlernek egy ilyen hír sokkal jobban, mint güzü Harry Potterünknek (alias Daniel Radcliffe) ?

Van élet a Harry Potter után – Rowling új könyve

Kis szünet után mi mással is térhetnék vissza, mint egy hírértékkel nemigen rendelkező szösszenettel..?

Úgy látszik kedvenc írónk J.K. Rowling Harry Potter büdzséje eddig tartott, a verebek ugyanis azt csiripelik, hogy jön a hölgy legújabb könyve! A dolog érdekessége, hogy az új mű a Little, Brown gondozásában kerül a nagyközönség elé, és nem a Harry Potter felett bábáskodó Bloomsbury közreműködésében.

Persze nekünk halandóknak ez nem sok mindent mond, az viszont annál inkább, hogy a könyv olyannyira szupertitkos, hogy semmit se tudni róla: se cím, se dátum, se semmi. Az egyedüli infó, hogy ez felnőtteknek szóló sztori lesz, egy teljesen új írói szerepbe helyezve ezzel Rowling-ot.

Csak remélni tudom, hogy nem valami Piton-pornó, vagy Dumbledore-krimi…

Minden esetre kíváncsian (és kritikusan) várjuk!

Isten veled Whitney!

A 48 éves, többszörös Grammy-díjas énekesnőt, Whitney Houston-t tegnap holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában - erősítette meg a rendőrség.

Halála oka egyenlőre ismeretlen, a rendőrök csak annyit közöltek, hogy a délutáni órákban törtek rá az eszméletlen énekesnőre. Egyes hírek szerint a saját testőre talált rá a fürdőkádban.

Whitney sajnos nem csak ragyogó hangjáról hanem viharos házasságáról, drog és alkohol problémáiról is híres volt, 2001-ben például már igen komoly sajtóvisszhangot keltett ál-halálhíre.

A hölgy mindezek ellenére olyan hirességek példaképe volt, mint Christina Aguilera vagy Mariah Carey. “I will always love you” vagy “One moment in time” című száma örök sláger marad.

Köszönjük Whitney, nyugodj békében!

Lady GaGa legyőzte a bulimiát

,,Már a középiskolában is komoly evési zavarokkal küszködtem..” -árulta el a sztár egy nőknek tartott konferencián.
Olasz családból származott, ahol rengeteg húsételt és tésztafélét ettek. Idővel rendszeresen kiosont a vécére, és visszaöklendezte, amit megevett. „Olyan vékony akartam lenni, mint egy balerina, de csak egy testes olasz kislány voltam, aki minden este húsgombócot kellett, hogy egyen”

Aztán ebből mánia lett. A hiú sztár nem bírta elviselni, ha előnytelen fotó jelent meg róla, és saját bevallása szerint már az idegösszeomlás szélén állt. A sok hánytatás miatt a  gyomorsav  kikezdte a torkát. Amikor már a hangja sem volt a régi,  úgy döntött, hogy leszámol a betegséggel – írja a Sun brit napilap.

„Könnyebben beszélek róla most, hogy túl vagyok rajta, és már nem csinálok ilyesmit. A sav majdnem szétmarta a hangszálaimat, szerencsés vagyok, hogy ez visszatérített. Sajnos sokan vannak, akik nem énekelnek, ezért semmi sem menti meg őket a bulimiától. Pedig ez egy életveszélyes betegség” – mondta Gaga.

Ezek után a tettek mezejére lépett, és létrehozott egy alapítványt, ami segít a fiataloknak abban, hogy felhagyjanak az ilyen mértékű diétáikkal, és beszéljenek a problémáikról, mert ez az egész életükre rámehet.

Katy Perry köszöni jól van

Bár az énekesnő csak nemrég vált el férjétől Russell Brand-től, mégis, úgy tűnik, köszöni jól van.

A válás utáni első nyilvános szerepléseinek egyike egy las vegasi jótékonysági rendezvény volt, ahol a sztár nagyon nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt.  Mi sem bizonyítja jobban, hogy Katy továbbra is színesben látja a világot, mint a meghökkentő kék hajszín. Vagy mindez csak elterelő hadművelet?..

Noha Katy-től minden extremitást szeretünk, a kedvencünk mégis az alábbi képen látható ruha. Ennek a nőnek minden jól áll és nem lehet nem szeretni! Russel, apám, bánni fogod még a dolgot…

Oprah lesz Ivy Blue keresztanyja?

Noha a kis Ivy Blue Carter még csak nem rég jött csodás világunkra, mégis pletykaország középpontjában áll. A legutóbbi híresztelések például a keresztszülők kiléte körül keringenek. (Mi más?)

Szerencsére kis Ivy Blue-nk még (remélhetőleg) nem sokat érzékel az őt körüllengő mizériából, noha a családban egy főre jutó paparazzik száma még abnormálisabban emelkedett a következő pletykával: állítólag maga Oprah Winfrey lesz kedvenc celeb-babánk keresztanyuja!

A büszke szülők, Beyoncé és Jay-Z se nem cáfolták, sem nem erősítették meg az infór. Annyi tűnik bizonyosnak, hogy a kultikus keresztapai posztot Jay-Z legjobb barátja Tyran Smith kapja.

Kedves Tyran jobb, ha felkötöd amit fel szokás, üdv Híreséknél!

Angie és Brad letiltották a Google-t

Nos, mit csinálnánk, ha mi lennénk a kéklő hollywoodi égen a legfényesebb női csillag, a férjünk minden idők egyik legsármosabb szexbálványa lenne és szerelmünk gyümölcssalátájaként lenne egy rakat közös gyerekünk? Bingó! Letiltanánk a guglit!

Angelina és Brad úgy tűnik megpróbálnak a körülményekhez képest normális családként élni, éppen ezért az otthoni kis családi gépeken le van tiltva a funkció, hogy a gyerkőcök rákereshessenek a szüleik nevére.

Állítólag egyik csemete PC-je se dob ki ugyanis találatot, ha gazdája nem szép módon “ráguglizik” anyura vagy apura.

Hogy mi a helyzet a suligépekkel, illetve a gyerekek leleményességével, arról nem szól a mese, mindenesetre Brad az ügyhöz hozzáfűzte: nem akar a róla szóló hírek függőjévé válni…

Most akkor ki óv kit?!

Infarktust kapott Kevin Federline

Britney Spears ex-férje Ausztráliában forgatta fogyókúrás műsorát amikor  hirtelen rosszul lett. Kevin az oldalát fájlalta és  kapkodni kezdte a levegőt. A stáb persze rögtön kihívta hozzá a mentősöket akik megállapították,hogy szív infarktusa volt az egykori táncosnak.

Szemmel láthatóan felszedett pár kilót K-Fed a válása óta és nagyon stresszes időszakon ment keresztül így egyes források szerint nem volt véletlen az infarktus. Jelenleg is egy ausztráliai kórházban tartják megfigyelésre. Britney is értesült a hírekről és állítólag gyerekeivel együtt kiment meglátogatni ex-párját.

Reméljük azért hamarosan jobban lesz ,jobbulást neki!

Heidi Klum és Seal válik?

Nem, nem biztos.

Szárnyra kaptak a hírek, hogy Heidi Klum válik férjétől, és beadja a válókeresetet a Los Angeles-i bíróságon.

Heidi és Seal 2005-ben Mexikóban házasodott össze. Három gyerekük született, a  most 6 éves Henry Günther, 5 éves  Johan Riley,és a 2 éves Lou, valamint az énekes felesége első, Flavio Briatore Forma 1 mogultól született gyermekét is örökbe fogadta.

A párhoz közel álló források szerint tényleg nehéz időket éltek meg mostanában, de együtt vannak, és nem válnak.

Nos, én drukkolok nekik, remélem kacsa, de majd az idő megmondja…

Forrás: People

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.