
I. A legújabb divat: használj két színt! A gyűrűsujjadra válassz valamilyen halvány árnyalatot, a többi körmödet pedig lakkozd minél kontrasztosabbra!
II. A tavalyi neonos csillogás után halovány pasztellszínek hódítanak, még az örök klasszikus, a piros is narancsossá szelídült.
III. A 2012-es év körömlakktrendjének legfontosabb újítása, hogy a pasztell is felkerült a palettára. A tavalyi év neonos, extrém színei után a legnagyobb divatházak modelljei halovány mézszínnel, leheletnyi rózsaszínnel vagy krémes, tejes árnyalatokkal a körmükön tűnnek fel a kifutón.
Természetesen a csillogó árnyalatok sem maradtak ki, hiszen közeledik a tavasz, de idén inkább fémes, hideg tónusokkal hódítanak
IV. A világos körömlakkok idén nagyon divatosak. Főleg, ha a tavaszi sütiárnyalatokból válogatsz. A zöld, lila és rózsaszín akkor mutatnak a legszebben, ha két rétegben lakkozod ki velük a körmeidet.
V. A barack és bézs színek romantikusak és visszafogottak. Ha a ruhád már eleve színes vagy mintás, elég egy ilyen körömlakkot választanod ahhoz, hogy ápolt és mégis divatos körmeid legyenek. Ezek már olyan árnyalatok, amikből bátran választhatsz a hétköznapokra is csillogós, gyöngyházfényű változatot.
VI. A kék minden árnyalata szuperdivatos, akár matt, akár csillogó. Bulikba a csillámos, magas fényű kéket ajánljuk, nappalra a babakék és pasztellszínű változat a legjobb választás.
VII. A lila nemcsak sütiárnyalatban, de mély, sötét színekben is divatos az idén. Vannak olyan körömlakkok is, amelyek szinte már feketének látszódnak, de ha a fény felé fordítod, lilás árnyalatuk lesz.
2012 körömlakk trendjei – a 7 legtutibb tipp, hogy a te körmeid ragyogjanak a legszebben !
Legek a New York Fashion Week-ről
Nos igen, véget ért a New York Fashion Week, a tervezők, modellek, érdeklődök és a divatvilág fontos személyiségei most átköltöznek Londonba, ahol mi magyarok is láttatjuk magunkat, hiszen egyik legérdemesebb tervezőnk, Abodi Dóra is bemutatja kollekcióját.
Azért bennem még élénken élnek a New Yorkban látott szépségek és rengeteg hasznos tudnivaló is a fejemben maradt, úgyhogy nézzük mit hordunk 2012-ben.
Királynőség és díszítés
A Marchesa egy gyönyörű kollekciót állított kifutóra, ahol csodálatos, lágy esésű anyagok, gazdagon díszített ruhák és királyi stílus olvadt egybe. Ahogy a fotókon látható, a ruhák, szinte egytől egyig a vörös szőnyegre valók, és önmagukban hibátlanok, további díszes kiegészítőt vagy feltűnő frizurát nem is kívánnak.


Nőiesség Oscar de la Renta szerint
Oscar de la Renta tollából csodálatos tervek szoktak születni, őrületes, hogy a tervező mennyire tisztában van a nőkkel és a nők igényeivel, valamint azt is tökéletesen látja, mitől lesz a nő igazi nő. A modellek frizurája számomra egyértelműen Donna Reedet idézi, aki az 50-es és 60-as évek tökéletes háziasszonya volt.


A vagány csajok kedvence
A Proenza Schouler tervezőpáros alkotásai alapján a laikusoknak is egyértelmű lehet, hogy két pasival van dolga: nem akármilyen szabásvonalak jellemzik a New York-ban bemutatott kollekciót. Valószínűleg a ruhák nagy része nem előnyös minden alkatra, de abban biztos vagyok, hogy egy-egy kabát vagy szoknya mindenki ruhatárában méltó helyet kapna.

Kényelmesen a mindennapokban
Valószínűleg ez lehetett a mottó a Y-3 rajzasztalai fölött, hiszen a kollekciót elnézve az ablak előtt látod magad, amint kényelmesen összekuporodva szürcsölöd a kakaód és bámulod a hóesést. A ruhákat sem lesz túl nehéz kombinálnod, ha tőlük választasz, hiszen néhány geometriai hatású mintát leszámítva a fekete, a szürke és a bordó rozsdás árnyalatához kell csak válogatnod.

Örök elegancia
Zac Posen kollekcióját elnézve az volt az érzésem, hogy a Vogue vezető szerkesztőire, vagy egy világcég vezető női alkalmazottaira gondolt a tervező, miközben papírra vetette a rajzokat. Minden egyes darab irodába, üzleti vacsorára vagy a filmbemutató partira készült. Ennek ellenére csak a csodálatos, hibátlan, eszméletlen jelzők jutnak róla eszembe.


coming soon,
Agent „V”
Ruhamustra a Grammy-n
Még alig hevertük ki a Golden Globe-on megjelent Sarah Michelle Gellar bugyuta ruháját, már is túl vagyunk egy újabb díjátadón, ahol a sztárok ismét villantottak. Fogták milliárdos bankkártyáikat és meg sem álltak a nevesebbnél nevesebb divattervezők háza tájáig, ahol szép kis vagyonokat költöttek el a jól, illetve nem túl jól sikerült ruhákra. Megint összeválogattam a kedvenceimet és pár olyan sztárt is, akinek a stylistja valószínűleg rossz kedvében lehetett aznap, ezért engedte kilépni munkaadóját így a vörös szőnyegre.
Kezdjük is a sort egy bájos kismamával, Lily Aldredge-el. A Kings Of Leon énekesének felesége, valamint a Victoria’s Secret modellje egy sötét, virágmintás chiffon Gucci ruhát választott, ami kiemeli gömbölyödő pocakját.
Jessie J és Taylor Swift valószínűleg összebeszélhettek, mert mindketten egy nemesfém ihlette ruhacsodában mosolyogtak a fotósokra a vörös szőnyegen. Míg Jessie egy Julian MacDonald által tervezett ezüst csillogású ruhát választott, Miss Swift maradt az aranynál egy Zuhair Murad sellő fazonú estélyiben. Mindketten elragadóan néztek ki.
Díjak tekintetében az est abszolút befutója Adele volt, aki egy fekete, csillogó Giorgio Armani ruhában ölelhette magához a 6 Grammyt. Adele ismét bebizonyította, hogy igenis nem csak a csontsovány sztárok nézhetnek ki elbűvölően!
Katy Perry ismét hozta a formáját, a tőle már-már megszokható színes hajkoronával érkezett. Ezen az estén Katy választása a kékre esett minden tekintetben és meglepően csinos volt még ezzel a szokatlan hajszínnel is világoskék Elie Saab kreációjában.
A kedvencem pedig egyértelműen Kelly Rowland ruhája volt. Az énekesnő csodásan nézett ki Alberta Ferretti tervezte, krémszínű, ezüst mintázatú ruhájában.
És most lássuk azokat, akik talán más választással jobban jártak volna.
Rihanna nem hazudtolta meg önmagát, egy fekete Giorgio Armani kreációban lejtett végig azon a bizonyos szőnyegen, a villantás viszont szerintem kissé túl sok volt a barbadosi énekesnőtől. Nem beszélve az új hajszínéről, vagy inkább annak látványos lenövéséről.
Mióta Gaga bontogatja a falakat meghökkentő jelmezeivel többen kedvet kaptak ahhoz, hogy utánozzák szabadszelleműségét. Így követett el hatalmas baklövést Nicki Minaj ebben a vörös ruhában a „pápával” az oldalán.
Számomra érthetetlen választás volt még Fergie neon-narancssárga csipkeruhája is, ami alatt az énekesnő fekete fehérneműje teljes valóságában átvilágított.
Nálatok melyik ruha volt a befutó?
A testékszerek I.- Bevezető
Testékszerek. Néhányan majd’ megőrülnek értük, akadnak olyanok, akik undorral gondolnak rájuk, és vannak, akik már hozzászoktak a -napjainkban átlagosnak mondható- látványhoz. Egy biztos: egyre több fiatal dönt valamilyen piercing mellett.
Az emberek már a nagy ókori civilizációk előtt is viseltek fából készült testékszereket, de akkoriban még nem a gyönyörködtetés vagy az egyéniség kifejezése volt a cél. Az idő múlásával sok minden megváltozott, mára nem a vallás, hanem a divat és az általunk képviselt stílus az, ami befolyásolhat minket egy-egy szúrás előtt.
De vajon mennyire fáj? Mit kell tennem, miután “elkészült”? Mi történik, ha megunom? Ha gondolkoztál már valamilyen piercingen, akkor ezek a kérdések biztosan benned is felmerültek. Mielőtt azonban fejvesztve rohannál az első szalonba, van néhány dolog, amit érdemes átgondolnod.
Hová szeretnéd csináltatni? A lehetőségeknek szinte csak a képzeleted szab határt. A legáltalánosabbak a szemöldökbe, orrba, nyelvbe szúrt ékszerek, de a legtöbb helyen extrémebb megoldásokat is elvállalnak.
Mi van, ha nem tetszik/megunom? Kiveszed. A testékszer nem akkora felelősség, mint a tetoválás. Ha úgy döntesz, hogy még sincs szükséged rá, akkor egészen egyszerűen hagyod összeforrni a lyukat (az esetek 80%-ban ez nyom nélkül megtörténik). Legrosszabb esetben egy apró, pirosas pont maradhat az ékszer egykori helyén, de ez szabad szemmel alig látható (ha nagyon zavar, akkor minimális korrektorral vagy alapozóval tökéletesen eltüntethető).
Mit csináljak a szúrás után? Ha jó helyen, jó emberrel csináltatod, akkor ezt valószínűleg ő is el fogja mondani neked. A legfontosabb: fertőtleníts! Erre gyakorlatilag bármilyen “sebbarát” fertőtlenítőszer alkalmas, de néhányat hígítani kell (szerintem a legjobb a gyógyszertárakban kapható 2%-os szalicilsavas oldat, ami semmi otthoni bűvészkedést nem igényel, és a friss sebet sem kezdi ki). A nem megfelelő higiénia gyulladáshoz, vadhús kinövéséhez vezethet, ezért nagyon fontos odafigyelni rá! A rossz utókezelés nagyon sok kellemetlenséget okozhat.
Hol csináltassam? Mindenképp szalonban, vagy olyan emberrel, akinek van tapasztalata. Ha van lehetőséged rá, akkor nézd meg a korábbi munkáit. Menj biztosra! Ha valami miatt nem tűnik megbízhatónak, akkor inkább keress mást! (Ha gumikesztyűt visel és előtted bontja ki a tűt, akkor már nem lehetsz nagyon rossz helyen
).
Szúrás vagy lövés? Egyértelműen szúrás!! A lövés nagy mértékben roncsolja a szöveteket, porcokat és jelentősen hátráltatja a gyógyulást, nem mellesleg fájdalmasabb, és a szövődmények kialakulásának kockázata is nagyobb (ez a fülbevalókra is vonatkozik).
Fontos továbbá:
- A szúrás napján ne fogyassz alkoholt, kábítószert! Ezek értágító hatásúak és erős vérzést eredményezhetnek.
- Aludd ki magad, és indulás előtt egyél! Fáradtan és éhgyomorral könnyebben leeshet a vércukorszinted, ami rosszulléthez, ájuláshoz vezethet. (Jó, ha viszel magaddal szőlőcukrot, mert sokat segíthet ilyen helyzetekben.)
- Érdemes őszi-téli időszakban piercinget csináltatni. Ilyenkor (a hidegebb hőmérsékletnek köszönhetően) könnyebben gyógyul, és az elfertőződés valószínűsége is kisebb.
- Szájba, nyelvbe történő szúrás előtt alaposan moss fogat, ezután pedig már ne egyél, ne rágózz! Más testrészre történő szúrás előtt alaposan fürödj meg! Az érintett terület környékén ne használj kozmetikumokat, testápolót! (Amennyiben ezt szőr fedi, borotválkozz meg!)
Az ékszereket tekintve létezik kővel díszített, színes, mintás, rezgő, villogó, olcsó, drága, fém, műanyag, szilikon, akryl, vékonyabb, vastagabb, a piercing elhelyezéséhez hasonlóan ezeknek is csak a képzelet szab határt.
Egy jó választással feldobhatod a megjelenésed, ráadásul megfelelő kezelés mellett semmilyen maradandó heget, elváltozást sem okoz. Az ízlésesség határait persze nem érdemes feszegetni, de -akárhogy is nézzük- ez nem egy életre szóló formája a testmódosításnak, és az eltávolítása sem kerül horribilis összegekbe. Én azt ajánlom, hogy aki szeretne egyet, az vágjon bele nyugodtan- nincs vesztenivalója!
Na de mit, és hova? Még jelentkezem!
Burberry divat történelem – hogy tudd miért is szereted!
Szeretem a divatot, és követem, de nem feltétlen öltözködöm mindennap úgy, ahogy az aktuális trend ajánlja. De a divatszeretetem miatt fontosnak tartom azt, hogy ne csak a márka nevét ismerjük és, hogy melyik országban alakult, hanem a valódi kilétét is. Hiszen azért váltak a divatvilág vezetőivé, mert fontos dolgot próbáltak megalkotni. Valószínűleg sokan ismerik a Burberry a nevet. De hányan tudják, hogy valójában mi is rejlik a név mögött, hogy miért vált „nagy márkává”?
A Burberry 1856-ban alapította, a 21 éves Thomas Burberry. A kezdetekben csak egy kis textil üzlet volt, egy kis Hampshire-i városban Basingstoke-ban. 1870-ben a kis üzlet jövedelmezőnek látszott, így T. Burberry a ruhákra fordította figyelmét, azon belül is, a szabadidő ruhák váltak főprofiljukká..
10 évvel később feltalált egy olyan anyagot, amely hasonlít a szőrméhez, vízálló és mégis igen szellős anyag, melyet közepes erősségű gyapjú, vagy pamut fonalból szőnek. Ez volt a gabardine, amelyet 1888-ban szabadalmaztatott. Ez az anyag ma is a legellenállóbb szövetek közt szerepel, köszönhetően, az átlós és párhuzamos szövésnek.
Sok nagyember hordta ezt az anyagot, például, az első ember, aki megjárta a Déli-sarkot azaz Roald Amundsen, és Sir Ernest Henry Shackleton is ilyet viselt mikor expedíciójával elérte az Antarktiszt, s további számos pilóta hordta a Burberry speciális szövetét. 1937-ben például a Burberry szponzorálta –az ő ruhájukat viselte – az a pilóta és utasa is, akik a leggyorsabban megtették a Fokváros – London utat, azaz A. E. Clouston-t és Betsy Kirby Green-t.
T. Burberry nevének végén hivatalosan nem szerepel(t) „s” betű, csak a vásárló közönség ragasztotta rá, mikor „Burberrys of Lonon” néven kezdték emlegetni ám egy idő után elhagyták a városnevet, és így maradt Burberrys. Ám tudni kell, hogy hivatalosan, mind a kettő be van jegyezve; azaz szerepel Burberry-ként is és Burberrys-ként is. Sok régi terméken, még ma is fellelhető az „s” betűs forma.
A márka logóját 1901-ben kiegészítették a zászlóba írt Prorsum felirattal, ami azt jelenti „előre”, s így jegyeztették is be.
1914-ben a Burberry megbízást kapott a katonaságtól, hogy katonáinak készítsen olyan kabátot, egyenruhát, amik kiállják a háború megpróbáltatásait.
Elkészült a trenchcoat, azaz a viharkabát, amely elnyerte viselői, valamint a civilek tetszését. Nem kellett sok idő, és Anglia Burberry-be öltözött. A katonák már a szolgálaton kívül is hordták kabátjaikat. A cég a sikerein felbuzdulva, pár változtatást eszközölt; kiegészítette kabátjait vállrojttal, derékövvel, és az állíthatóságért még két darab anyaggal, és megszületett a Burberry ballonkabát. – Az eredeti ballonkabátoknak 10 gombja van, és khaki, krém- vagy fekete színűek. -
Ezen kabátok védjegye a kockás belső, csak 1924-ben került fel a kabátokra és vált ikonná. Bár sokáig csak a kabát béléseként használták ezt a kockás anyagot, csak 1967-ben kezdték el szélesebb körben használni. – Esernyő, kesztyű, sál, stb. – Ezekre a termékekre később a Nova Check elnevezést használták és a fiatalabb korosztálynak készítették. Később nagyobb kockákat használtak, amit el is forgattak s alakjában hasonlított a gyémánthoz.
A cégnek nem tett jót a focikultusz, az 1970-es években, ugyanis a focihuligánok, korábbi ruháik helyett a Burberry darabjait aggatták magukra. ennek következménye lett, hogy a Burberry-t összekötötték a focihuliganizmussal. Később pedig egy Burberry mániás sorozatszínész tette a nevetség tárgyává, mikor lencsevégre kapták ahogy Burberry-be öltözve, kiemeli csecsemőjét – aki Burberry-be van öltöztetve akár csak anyja – egy Burberry babakocsiból.
A márka nevezetessége, hogy mindenszínben felvonultatja a hagyományos kockás anyagot.
Sikerét mutatja, hogy az egyik leggyakrabban hamisított márka, s ennek ellenére is a cég bevétele 2008-ban 995 millió £ volt.
Világszerte több tucat bolttal büszkélkedik; gyerek, felnőtt, férfi és női ruhákat, parfümöket is készít.
Burberrys-két is sokan emlegetik, de még többet Burberry-ként.
A vállalat elnöke jelenleg John Peace, míg a kreatív igazgató Chrstopher Bailey – aki 2005-ben elnyerte a British Fashion Designer-díjat, és pályáját DK-nél, és a Guccinál kezdte. –
A Burberryhez ma számos sztár hűséges. Köztük van Kate Moss – akit a Milanói divatbemutatón viselhette és mutathatta be a Burberry ház kreációit -, Liv Tyler, Kate Hudson, Kelly Osborne, és még sokan mások.
2007. áprilisában került bejegyzésre Burberry üzlet Magyarországon, Burberry Hungary Kft. néven. 2008-ban nyitotta meg üzletét a Burberry Hungary Kft. Budapesten az Andrássy út 24.-es házszám alatt.
Official Burberry oldalak:
http://uk.burberry.com/store/?WT.srch=1 (honlap)
https://twitter.com/#!/Burberry (twitter)
http://www.facebook.com/pages/Burberry-London/130268180353568?ref=ts&sk=wall (Facebook)
5 kedvenc haute couture
Elérkezett az ideje, hogy körbenézzünk kicsit a 2012-es tavasz-nyári haute couture bemutatókon. Én a magam részéről a prêt-à-porter bemutatókat és darabokat kedvelem, de mint divatrajongó, nagy élveztet lelek az haute couture-ben is. Persze közülük is azokra a darabokra teszem a voksom, amiket eltudnék képzelni felvéve is, tudjátok, amikről nem egy jelmezbál jut eszembe.
Megmutatom nektek azt az 5 darabot, amiért a lelkemet is eladtam volna a párizsi divathéten:)

Bevallom a Chanel ezzel a kollekcióval nem lopta be magát a szívembe, túl sok zseb, túl mélyek szabásvonalak, nincs semmi különleges, ami felzaklatna, de ez az együttes mégis betalált. Bár a babakék nem tartozik a kedvenceim közé, mégis egy napsütéses szerda délután jut eszembe, amikor az utolsó tárgyalás után hazafelé szinte szárnyalsz a sétáló utcán, melegít a nap és ha lenne ott egy medencényi tollpihe, akkor belezuhannál.

Idén a Versace Atelier kollekciót nem csak fotósorozaton, hanem a kifutón is láthattuk, illetve láthatták a szerencsések. Ez az ezüst gyönyörűség biztosan ott lesz valamelyik színésznőn az Oscar gálán.

A Dior bemutatók általában nem mozgatnak meg különösebben, idén mégis nagyot alkottak: az haute couture kollekció szinte minden darabjában különlegesés maga a bemutató is élmény volt. Ez a gyönyörű fekete ruha nyilván hibátlan testet követel meg, és persze bevállalósnak is kell lenni hozzá, de egy ilyen ruhában biztos a hódítás.

Giambattista Valli is odatette magát az haute couture fashion week kedvéért: egy nem akármilyen kollekciót vitt kifutóra, amelyben a ruhák egytől egyig csodás kidolgozást kaptak, gazdag,de mégsem túl sok díszítéssel. Egy ízig-vérig nőknek való ruhatár tárult a szemünk elé.

Nálam az abszolút No.1 ez az arany, kicsit az arénában harcoló gladiátorokat idéző Versace darab. Donatella Versace az utóbbi időben nem mutatott túl korábbi kollekcióin, úgy éreztem csak a szintet hozza, de az Atelier kollekció vastapsot érdemel. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövő vörös szőnyeges eseményein dúskálhatunk kreációiban.
coming soon,
Agent “V”
Meghökkentő fehérneműk
Párizsban a napokban megdöbbentő fehérnemű kollekciót mutattak be Zahia Dehar tervezésében. A hölgy mindössze 19 éves, igazi kebelcsoda, aki korábban call girlként kereste a kenyerét. Nem is akármilyen férfiakkal állt kapcsolatban, jó néhány botrány fűződik a nevéhez:mindössze 16 évesen hetyegett a francia foci válogatott több tagjával.
A dolog pikantériája, hogy a kollekció lookbookját maga Karl Lagerfeld fotózta.





Zahia a show zárásakor:

Az én ízlésemnek sem a modellek, sem a kollekció nem felelt meg: túlságosan olcsó hatást kelt, szedett-vedett és folyamatosan Medveczky Ilona jut róla eszembe, de Zahia biztos tud valamit,amit én nem…végülis Frank Ribery is megvolt neki.
Ti megpróbálnátok ezekben a “fehérneműkben” elcsavarni a pasitok fejét?
coming soon,
Agent “V”
Mi történt Rihanna hajával?
Ezt most nem szánom egy hosszú bejegyzésnek. Igazából csak lapozgattam megint a magazinokat, és megakadt a szemem Rihanna legújabb fotóján. Ugye róla tudjuk, hogy egy nagy átváltozóművész, hol fekete a haja, hol vörös, hol szőke… hol ilyen?!
Vagyis azt kérdezem, mégis mi történt Rihanna hajával? Nem ártana neki is valamilyen csodaszer.
Az oké, hogy vörösen szerintem nagyon dögös volt, de akkor most átváltott ilyen göndör, kuszára? No meg a leányzó így ránézésre elég lepattant, még az sem mentség, hogy US Magazine szerint a kép elkészültekor épp nyaralt…Hawaii-on.
Na jó, mindenesetre, ebből leszűrtem egy tanulságot: ne váltogassuk túl gyakran a hajszínünket, mert az megárt.
Vagy ezt már tudtuk?
Golden Globe ráadás
Tudom, lassan már mindenki elfelejti a 69. Golden Globe díjátadót, én viszont még csak most jutottam el addig, hogy megnézzem. Néhány ruhát már láthattatok egy korábbi cikkünkben ITT, valamint Zooey Deschanel körmeit is megcsodálhattátok ITT, én pedig most egy kis személyes beszámolót hoztam a ruhakölteményekről, amelyeket a legjobbnak, vagy éppen a legrosszabb választásnak gondolok.
Legelőször Charlize Theron púderszínű Dior Couture ruháját emelném ki. Diszkrét lábvillantás, a hatalmas masni ott előnyös ahol kell, na, nem mintha Theron kisasszonynak takargatni valója lenne e téren. Az övet egy csillogó Cartier csat fogja össze, ami összhangban van a szintén csupaglitter fejpánttal, a vintázs hatást pedig növeli a laza kontyba fogott haj, valamint a visszafogott smink.
Angelina Jolie-tól már megszokhattuk, hogy mindig a tökéletességre törekszik, és ezzel a szatén, fehér Atelier Versace ruhával sem adta alább a mércét. A ruha fehérségének egyhangúságát kitűnően megtöri a vörös vállrész. Szoros konty, vörös rúzs, Angelina igazi „Szívkirálynő” ebben a szerelésben.
Reese Witherspoon Zac Posen tervezte ruháját személy szerint zseniálisnak tartom. A színésznő elragadóan néz ki benne. Vállvillantós, egyszerű, a ruha alján egy kis csavarral. Kell ennél több? Az egyszerű, de nagyszerű ruhához pedig visszafogott smink és laza hajviselet dukál.
Emma Stone egy sötétlila-fukszia Lanvin kreációban jelent meg a díjátadón. A ruha annyit mutat amennyit kell és engedni láttatja Ms. Stone hosszú lábait is. Ez a ruha bebizonyítja, hogy egy fiatal tehetség is lehet igazi díva a vörös szőnyegen.
És most jöjjön az abszolút kedvencem. Sarah Hyland ruhájáról képtelen voltam levenni a szemem. A krémszínű Dolce & Gabbana csipkeruha a fekete szatén övvel szinte magáért beszél. Azt hiszem elég a képre nézni és nem is kell mást mondanom. Egyszerűen káprázatos!
A következő két ruha számomra a nemtetszik kategóriába tartozik. A korábbi cikkben is szintén feltűnt Sarah Michelle Gellar ruhája, amit Monique Lhuillier tervezett, de én sem tudtam kihagyni az összeállításból, annyira szíven ütött a látvány. A szabás előnytelen, optikailag nem kis súlyfelesleggel „ajándékozza” meg a színésznőt, a minta pedig engem a jó öreg batikolásra emlékeztet. Édes dolog a 2 éves kislányunkra hagyni a ruhaválasztást, de ez azért mégis csak túlzás egy kicsit.
Lea Michele Marchesa ruhájával pedig egyszerűen nem tudok kibékülni. Az biztos, hogy az ezüstszínű ruha érdekes választásnak bizonyult, viszont a felsőrészen látható motívumok számomra túl bizarrul „hálózzák be” a Glee sztárját.
Így a végére pedig úgy gondoltam, megmutatom a gálán résztvevő férfiak közül a két kedvencemet. Adam Levine, aki díjátadóként vett részt a gálán bebizonyította, hogy nemcsak a bőrnadrág-fehér póló összeállítás áll neki jól, csokornyakkendővel és szmokingban is ugyanolyan szexi. Joseph Gordon-Levitt bohókás, sötétlila csokornyakkendőjét pedig egyszerűen imádom. A színes kis kiegészítő kiemeli a szmokingot a tömegből, a piros kitűzővel együtt.
Ti hogyan vélekedtek a ruhákról?























Legújabb kommentek