Ricinusolaj, mint csodaszer?

Meglátjuk. A jövőben készüljetek egy kisebb poszt-sorozatra, ugyanis úgy döntöttem kipróbálom ezt az ezer éve használt, mégis kevesek által ismert szert a hajamon.
Engem a cipők mellett a haj fog meg legjobban a külső tényezők közül, ezt a kettőt nézem először az embereken. Hiszem, hogy rengeteget elárulnak a személyről: nem mindegy, hogy a cipő szakadt, lyukas és koszos, a haj ápolatlan, fésületlen, vagy az őket viselő személy ápolt, minden körülmények között látszik rajta, hogy megfelelően szeretne megjelenni.
Mindig is elbűvölt, hogy mennyi mindent változtat az embereken a hajviseletük és szerencsére ehhez megfelelő partnert találtam a fodrászom személyében, aki az elmúlt 10 év során rengetegszer változatott meg engem, kihozta belőlem a legtöbbet, az egyéniségemhez igazította a külsőmet is. Azért, hogy az ő gondos ápolását megháláljam, természetesen itthon is a legjobb (nem feltétlenül a legdrágább) szerekkel ápolom a hajam és nem riadok vissza a különböző, nagymamáink által használt gyógynövényes keverékek elkészítésétől sem.
Nemrég olvastam arról, hogy a ricinusolaj csodákat művel a hajjal: megerősíti a hajszálakat, fényessé és puhává teszi őket, nem mellesleg segíti a hajnövekedést. Én eddig csak mint hashajtó szert ismertem a ricinusolajat, ám egy patikus elmondta, hogy ez a szer külsőleg sokat segíthet a hajon, illetve a szempillákon is.
Elhatároztam, hogy kipróbálom én is, hiszen éppen hajnövesztési stádiumban vagyok a bubim után. Természetesen megbeszéltem a fodrászommal, hiszen az ő szava a döntő: tudnom kell, hogy az én adottságaim mellett, a hajam igénybevételét is belekalkulálva ajánlja-e nekem a ricinust. 10 éve szőke a hajam, ez idő alatt volt 3 év, amikor a legvadabb frizurákat és színeket havonta váltogattam( vörös,barna,fekete,félig rózsaszín,félig lila), de arra mindig odafigyeltünk, hogy a hajam állaga ne romoljon, Ennek köszönhetően 10 év után sem töredezett, túl száraz vagy túl zsíros, nem korpás a hajam: láthatóan egészséges és ezt nem szeretném elrontani.

Miután megkaptam az engedélyt elmentem a gyógyszertárba megvenni az olajat. 1 liter ára körülbelül 1600 forint, ennyi egyszerre nyilván nem kell, így érdemes 100 ml-ként megvenni. Ez körülbelül 250 forint az üvegcsével együtt.
Én első alkalommal 30 ml-t kevertem össze ugyanennyi olívaolajjal. Fontos, hogy a ricinusolajhoz hidegen sajtolt olajat keverjünk. Ezen kívül néhány csepp citromlevet nyomtam hozzá, ezt szőke hajra ajánlják a természetgyógyászok.
Miután kicsit felmelegítettem a keveréket (sokkal könnyebb kezelni az olajat, ha folyósabb) hajfestőecsettel vittem fel, először hajtövekre, majd később az egész hajra. Ezután körülbelül 10 percig masszíroztam a fejbőrömbe, majd zuhanysapka híján nejlonzacskót húztam az egészre, arra egy sapkát és hajszárítóval kicsit megmelengettem. Miután szépen bedunsztoltam, nekiálltam írni ezt a posztot, így is telik az idő, hiszen 3-5 órán át rajta kell hagyni.
Természetesen a hajnövesztő hatást is várom, így lemértem a hajam: 10 cm (hátul,középen,ugyanis oldalt aszimmetrikus a fazon). Remélem a következő posztnál javulásról tudok nektek beszámolni :)


Ha a szempilláiddal nem vagy megelégedve, akkor a ricinust fülpucival, vagy egy kimosott szempillaspirál segítségével tudod felvinni. A szakértők szerint nem nőnek tőle új szálak, viszont a hosszukon javíthatsz, így a szemzugokban lévő rövidke szálakat láthatóvá és erősebbé teheted.

A leleplezés
Letelt az időm, úgyhogy nekiálltam lemosni a hajam. Igaz nem volt a legkellemesebb, ugyanis a csap kinyitása után 2 perccel elfogyott a meleg víz, de nézzük a jó oldalát: a szakértők szerint az utolsó öblítést hideg vízzel kell végezni, így nem zsírosodik le hamar a hajunk.
Tehát a hogyanok:
Első lépésben sima samponnal mosom meg a hajam, ezzel eltávolítom az olyan szennyeződéseket, mint a hajlakk, hajhab és hasonló termékek. Ezután jön a 2. tisztító fázis, amikor a mélyebben lévő szennyeződéseket mosom ki a hajamból. Ilyenkor alaposan átmasszírozom az egész fejbőrt. A harmadik lépés nálam, hogy hamvasító samponnal átmosom a hajat és 2-3 percig hatni hagyom. Ezt azért teszem, hogy a hajam szőke legyen és ne sárga.
Az utolsó lépés a balzsamozás. Miután feltettem a balzsamot átfésülöm a hajam, mert ilyenkor könnyebb kibontani és nedvesen, és a hajszerkezet is kevésbé roncsolódik. Végül hidegvizes, alapos öblítés és kezdődhet a szárítás.
Egy dolgot jegyezzetek meg, ha kipróbáljátok a módszerem: NAGYON alaposan mossatok hajat, hogy az olaj teljes mértékben eltűnjön.

Tapasztalatok
Nyilván való, hogy első alkalommal még nem lett hosszabb a hajam, valószínűleg odébb van még, hogy Rapunzelként dobáljam és férfiak mutassanak be rajta kimerítő légtornász gyakorlatokat, de annyi biztos, hogy káromra nem vált. A hajam nagyon jó tapintású lett, könnyű volt formázni és olyan pihe-puha, mint fodrász után. A citromlé, sokat segített a hamvasító folyamatnak, ezt már a hajmosás előtt is láttam mikor a sapkát lehúztam.
Nem kérdés, hogy folytatom a kezeléseket és leírom nektek a tapasztalatokat ezután is.

Agent „V”

Almából 10 perces arcpakolás?

Nők vagyunk. Naponta többször belenézünk a tükörbe és fontos számunkra, hogy megnyerő arc lessen vissza ránk.

Sokszor jutott eszembe, hogy amikor még nem voltak ilyen flinces-flancos pakolások, a nők vajon mitől voltak szépek? Mert Ők is Nők voltak, nekik is szükségük volt szépítőszerekre, krémekre. Ők is Nők voltak, és Ők is szerették a testüket, lelküket táplálni. Sőt, lehet még ezek a pakolások szebbé tették a bőrt, mint most némelyik krém.

Nézzünk meg néhány tanácsot, amit akár nagyanyáink is mondhatnának:

  • Hámlasztó hatású az alma. Lereszelve, a levét kinyomkodva és joghurttal összekeverve már meg is kaptuk a nagymami hámlasztó pakolását. E felvitel előtt még arcradírra sincs szükség.10 perc lazítás a pakolásos arcunkkal ( addig olvassuk a Gossip Sisters legújabb bejegyzéseit ), majd langyos vízzel, vattapamaccsal mossuk le.
  • Ezután következhet egy tápláló pakolás. Egy felvert tejszínhabba tegyél egy kis mézet, kend fel az almával letisztított arcodra, és hagyd fent 15 percig. Addig ismét visszatérthetsz a már említett oldalra cikkeket olvasgatni, kommetezni. Ha minden bejegyzést elolvastál már le is moshatod a tejszínhabos pakolást.

A két pakolás után olyan ragyogó és felfrissült lesz a bőröd mintha a kozmetikustól jöttél volna! ( és minden új pletykát tudni fogsz , mert a Gossip Sisters érted van…értünk….ezért van.  Tápláljuk együtt testünket -lelkünket )

Szépségtippek mitesszeres bőrre

A kamaszkorral, serdüléssel együtt járó kellemetlenségek, nem csak a hang mutálódása a fiúknál, vagy a túl gyorsan való megnövekedés, hanem sajnos azok a fránya pattanások is, mindkét nem esetében. A minap felkerestem a kozmetikusomat arckezelés végett. Ahogyan nézte, kezelte az arcomat, nyomkodta ki a mitesszereimet- adott pár nagyszerű tippet, amit szeretnék megosztani.

Íme a tippek, hogy minél később legyen mitesszeres az arcunk:

- Naponta 2 liter folyadék bevitele a szervezetbe (az év minden napján, minden évszakban) Tudjuk, hogy télen visszaesik a vízfogyasztás, de a szépség érdekében be kell tartani! Ha kevés folyadék van a szervezetünkben, megmutatkozik a mitesszerek színén is (fekete színű lesz).

- Kerülni a zsíros ételek fogyasztását, illetve a csokit is (A csoki miatt fáj a szívem, de néha a kísértés nagy úr, nehéz ellenállni a csokinak! :) )

- Hetente jól lekezelni az arcbőrt a következőkkel: a nedves arcbőrt bőrradírral jól bekenni, bő vízzel leöblíteni, ezt követően arctisztítóval bekenni, leöblíteni, és végül tonikot felvinni.

-Nem szabad magunknak nyomkodni a mitesszereket, pattanásokat, mert könnyen előfordulhat, hogy nem jön ki teljesen, és a töve begyulladhat, ami nagyon kellemetlenül tud virítani pirosan az arcon.

-Nem szabad elvájkálni sem a pattanást, mitesszert, mert nagyon nehezen fog begyógyulni (saját tapasztalat).

-Ha kozmetikushoz megyünk kezelésre, két kezelés között nem szabad sok időt (hónapokat kihagyni), mert minél több időt hagyunk ki, annál nehezebben jönnek ki a kis frányaságok.

Remélem, hogy tudtam segíteni a tippjeimmel! :)

Katie Holmes 10 évet letagadhatna

A 33 éves színésznő, Katie Holmes az H. Stern legújabb ékszerkollekciójának kampányfotóin szerepel, és elképesztő formában van:10 évet letagadhatna életkorából.

Tekintve, hogy  ő Tom Cruise felesége, nem feltételezhetjük, hogy szépészeti beavatkozásoknak köszönheti kirobbanó formáját, így viszont egy lehetséges magyarázat van arra, amit a képeken láthatunk: a hölgy rettentő szerencsés, hiszen nem öregszik, szinte úgy érezzük, hogy tegnap volt, mikor a Dawson és a haverok újabb epizódja elé ültünk.

Agent „V”

12 káros étel amit mi egészségesnek gondolunk

Most lerántjuk a  leplet az ételek-italok felett. Íme 12 olyan élelmiszer, amit minden nap eszünk és nem is gondoltuk volna, hogy mennyit ártunk vele :

  • Gyümölcsital: A gyümölcsital kategóriába sorolt italok általában csak 12-25% gyümölcsalapot tartalmaznak, így a csábító jellegüket és ízüket a színezékeknek, aromáknak, édesítőszereknek és a cukornak köszönhetik.  A gyümölcsnektárok valamivel jobbak, hiszen a bennük található gyümölcsmennyiség eléri a 25-40%-ot is. A legegészségesebbek a 100%-os levek, melyek cukormentesek.
  • Kekszek: A kekszeket, gabonaféléket előszeretettel fogyasztjuk, és adjuk a csemetéinknek is, mivel azt gondolhatjuk, hogy a keksz megfelelő kiegészítő táplálék lehet a főétkezések között. Ám többségük  rengeteg cukrot, illetve glükózszirupot rejt magában. Az előállításukhoz gyakran térfogatnövelő szereket, sót, aromákat, lisztkezelő szereket és színezékeket is használnak, ami ártalmas.
  • Vitaminos cukorkák: Rengeteg olyan cukorkával találkozhatunk ami elvileg vitaminokat tartalmaz, tehát még jó is, hogy azokat esszük.  Ám ne dőlj be ennek a badarságnak, mert még ha tartalmaznak is C-vitamint, az a mennyiség igencsak elenyésző ahhoz, hogy támogatni tudja az egészséged, de a termék cukor- és színezőanyag- tartalma már sokkal károsabb.
  • Sós mogyoró: A legtöbben esszük, szeretjük, és eszünkbe sem jut , hogy egészségtelen lenne. A földimogyoró alapvetően egészséges táplálék, hiszen számos fontos vitamin és ásványi anyag megtalálható benne. A sózott változatából viszont egy zacskónyi tartalom már meghaladja a  napi sószükséglet mértékét. Ez pedig azért nem jó, mert a só vízmegkötő hatású, aminek hatására a nátrium-kálium háztartás felborul, és a méreganyagok sem ürülnek ki a szervezetből.
  • Ketchup :A ketchup könnyen egészségesnek hihető, paradicsomból készül. Ehhez a sűrítményhez azonban olyan alapanyagot használnak fel általában, amely másra már alkalmatlan. A paradicsompép mellett pedig nagy mennyiségben tartalmaz állományjavítókat, tartósítószert, illetve cukrot.
  • Mogyorókrém: Sokan szeretjük ezt a finomságot, pedig a legtöbb változatnak köze sincs a mogyoróhoz. Cukorral, színezékkel, kötőanyagokkal teszik ellenállhatatlanná, és mogyorót még távolról sem lát az üvegek többsége.
  • Halrudacska: A halról köztudott, hogy egészséges, és többet kellene enni, mint amennyit fogyasztunk belőle. De a halrudacskák többsége azonban nem halfiléből, hanem halreszelékből készül rengeteg adalékanyaggal.
  • Gyümölcsös joghurt: A joghurt finom, egészséges. Legalábbis így tudjuk. De ebből sem minden fajta az. Egyes gyümölcsjoghurtok gyártása során több cukrot és adalékot, ízfokozót kap a joghurt, mint gyümölcsöt.
  • Ízesített gabonapehely: A boltok polcain jobbára olyan ízesített gabonapuffancsok és színezett pelyhek sorakoznak, melyek nem tartalmaznak magvakat, sem aszalt vagy szárított gyümölcsöket, ráadásul a rosttartalmuk is elenyésző. Leginkább üres kalóriákkal, fehér cukorral, valamint csokoládéval dúsítottak, egyes termékek pedig javarészt édesítőszerekből, aromákból és sűrítőanyagokból, illetve gluténból állnak, melyek megterhelik a szervezetet.
  • Dzsem: A dzsem és egyes lekvárféléket  inkább mesterséges tápláléknak lehetne nevezni, mint egészséges  ételnek. Sajnos csak elenyésző részben található benne gyümölcs. Ehelyett inkább cukor,ízfokozó és színezőanyag alkotják.
  • Virsli: Így szilveszter elmúltával nézzük csak, hogy mit ettünk. A virslik olcsóbb változatát szerintem mindenki tudja, hogy miből is készül, de próbálunk nem tudomást venni róla. Se hús, se vitamin, csak maradék, selejt hús…
  • Pattogatott kukorica: A zacskós-mikrós kukorica szintén a legegészségtelenebb ételek közé tartozik a sok ízfokozóval, zsírral és E-számokkal.

Úgy gondolom, hogy ezeket az ételeket, nasikat mi is minden nap fogyasztjuk, pedig tudjuk, hogy nem is olyan egészségesek.

Szerintem mindennek a titka, hogy olvassunk egy kicsit a cimkék között…nézzük meg, hogy mit fogunk megenni. A boltokban is lehet kapni ezen ételek egészséges változatát, és már nem is elérhetetlen árakon. Sokan úgy gondoljuk, hogy nem lesz semmi bajunk. Most nem is de mi lesz 10 év múlva? Akkor is egészségesek szeretnénk lenni, nem?

De szerinted ez a sok adalékanyag, tartósítószer, édesítőszer bevitele egészséges??? Sajnos nem!!

Figyeljünk egy kicsit arra hogy mivel bombázzuk a szervezetünket.

A vékony lányok 7 legnagyobb titka

Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki látszólag nem tesz érte semmit, mégis tökéletes teste van, ami után legtöbbünk csak álmodozni mer.
Ahogy a túlsúlyos emberek többsége,  ők is a genetikát okolják, mi meg csak irigykedve hallgatjuk, amikor azt mondják:  ”Nem tudok hízni!”.  Ez néhány esetben igaz is lehet,  de   sokan nem is sejtik, hogy nem a gének, hanem az életmódjuk áll annak a hátterében, hogy különösebb odafigyelés nélkül megőrizhetik alakjukat.

De vajon mi a titkuk? Az alábbiakban pár olyan tippet osztok meg veletek, amiket ha betartotok drasztikus fogyókúrák nélkül is ledobhattok néhány kilót és ha ezt az életmódot folytatjátok hosszútávon tartható is a megszerzett álomsúly.

1. Nem keverik össze az éhséget az unalommal
Nem esznek ha nem éhesek, csak azért hogy elüssék az időt, vagy levezessék a feszültséget. Helyette találnak más elfoglaltságot és nem egyből a konyhába rohannak.

2. Aktív életmódot élnek
Egész nap csinálnak valamit amiben örömüket lelik, vannak hobbijaik, mindig találnak alkalmat, hogy kimozduljanak otthonról.

3. Tudnak nemet mondani!
Hiába csábítja őket a hűtőben pihenő bonbon, vagy a sarki McDonald’s, nem mondanak mindig igent az egészségtelen és felesleges nassolnivalóknak.

4. Szeretnek mozogni
A jó alak legnagyobb titka egyértelműen a sport, ha nem csak vékony, de formás is szeretnél lenni mindenképpen rá kell szánnod magad egy kis mozgásra, még ha a kezdet nehéz is. Egy idő után már a mindennapjaid része lesz ez is, ahogy a vékony lányok többségének.  Ök nem azonosítják a sportot a szenvedéssel, hanem élvezik csinálni, ami nem is csoda, ugyanis ha megmozgatod a tested ugyanúgy endorfint termel, mintha befaltál volna egy tábla csokit.

5. Nem jutalmazzák magukat étellel
Nassolásra mindig lehet indokot találni, ha valami jó dolog történt veled azért, ha rossz kedved van azért érdemelsz meg egy kis harapnivalót, igaz?
Önmagad jutalmazására rengeteg más módszer van az evésen kívül, az alakod hálás lesz ha például inkább elmész vásárolni és a délutáni süti árát egy új szájfényre költöd! ; )

6.  Csak addig esznek még jól nem laknak
Jó ha tudod, hogy az agyadnak 20 perc kell, hogy feldolgozza a jóllakottság érzését, ezért is vagyunk hajlamosak a túlevésre.
Soha ne egyél addig, még megfájdul a hasad vagy már alig tudsz felállni az asztaltól, inkább hagyd meg az ételt ha már érzed, hogy nem vagy éhes, akármennyire is hízeleg az utolsó pár falat hogy egyél még egy kicsit.

7. Jó anyagcseréjük van
Ez lehet a jó genetika következménye, de ha nem vagy ilyen szerencsés akkor se csüggedj, a legkönnyebb mód, hogy felpörgesd az anyagcseréd az a rendszeres étkezés! Egyél 3 óránként pár falatot, inkább többször kevesebbet, mint egyszerre túl sokat. Napi 5-6-szori étkezés javasolt, így egy idő után beáll a szervezeted arra, hogy rendszeresen kap ételt, így nem fog raktározni!

Ha ezeket, vagy ezek közül legalább egy párat betartasz, már biztos tettél valamit az álomalakod és nem utolsó sorban az egészséged érdekében!

8 egyszerű tipp és minden nap szupernő leszel

Íme néhány egyszerű tipp, amit nem is olyan nehéz beépíteni a mindennapokba, de a hatás annál szembetűnőbb.

  • Hajszín frissítése:  zuhanyzás közben néha kenhetünk a hajunkra két hajfestés között hajszínező habot. Ez nem roncsolja a szálakat, nincs benne semmilyen károsító anyag, így nyugodtan lehet használni két festés között is. A haj újra friss és fényesen ragyogó lesz.
  • Étrendkiegészítő: Lehet nem szeretjük, vagy úgy gondoljuk, hogy mi egészségesen és vitamindúsan táplálkozunk, de hidd el ez nem így van.Vagy legalábbis a legtöbbünknél. Válasz magadnak egy étrend-kiegészítő tablettát, és nézd meg szükséged van e rá. Szebb lesz a bőröd, hajad, kedved.
  • Radírozás: Sokszor olvassuk de el is felejtjük mennyire fontos a rendszeres bőrradírozás. Az elhalt réteget le kell szednünk a bőrről, hogy az rendesen tudjon lélegezni. Gondolj csak bele, mennyi szenny, piszok, por rakódik kár napközben, a buszon, metrón utazva, úgy hogy mi észre sem vesszük.
  • Lábápolás: Ezt sem használjuk rendszeresen, pedig nem csak a lábaknak tesz jót hanem a léleknek is. Jóban-rosszban vagy Barátok közt közben, egy forró aromaterápiás vízben lógatva  lábunkat még az álmunk is kellemesebb lesz.
  • Szőrtelenítés:14 óra után fájdalommentesebb ez a folyamat, mivel délután több boldogsághormont termel a szervezetünk. Így a szőrtelenítést is erre az időszakra tervezzük meg.
  • Narancsbőr gyilkolása: Este a legjobb a bőr vérellátása, ezért a cellulit krémeket ekkor hatásosabban tudjuk használni.
  • Krémezés:Fürdés közben-után használjunk gyors arcmaszkot, testápolót, hogy a napközben használatban lévő bőrünknek visszaadjuk a “táplálékot”.
  • Ránctalanítás: 20 éves kor felett ajánlott a feszesítő és ránctalanító krémek használata. Ezeket a legjobb éjjel felvinni a bőrre, így reggelre sima arccal ébredhetünk!

Ezek a dolgok csak néhány másodpercet vesznek igénybe, és újra szépnek, csábítónak érezhetjük magunkat. A bőrünk ezt meg fogja hálálni néhány év múlva!

Télen is barnán. Szoli kontra barnító krémek ( plusz az 5 legjobb önbarnító listája)

Én személy szerint nem szeretem amikor fakó az arcom…bár szoliba meg sokszor lusta vagyok elmenni.

Ezért teszünk most egy kis vizsgálatot, hogy mi a jobb…szoli vagy a krémek.

A barna bőr minden évszakban divat. Persze megoszlanak a vélemények, hogy ki szereti ki nem, kinek áll jól, kinek nem. De leszögezhetjük….a barna bőr még a kedvünket is jobbá teszi. Kicsit a nyárban érezhetjük magunkat, a narancsbőrünk sem olyan feltűnő, és szerintem még a felesleges zsírréteg sem tűnik olyan vészesnek amikor barnák vagyunk.

Szolizásról…

Télen nagyon jó érzés a hideg után befeküdni egy jó meleg szoláriumba, és egy kicsit lazítani. Sokan mondják, hogy bőrrák, leégés. De szerintem ha ésszel csinálja az ember semmi baj nem lehet belőle. Bár ennek megállapítását hagyjuk meg a szakemberekre. De ahhoz nem kell hozzáértőnek lennünk, hogy a gépből felkelve, felöltözve a világot is szebbnek látjuk.

Fontos tanács szoli előtt:

  • Smink, parfüm ne legyen a  bőrödön, mert leégést, foltot hagy, csak bajt csinál.
  • Ha lehetőséged van vegyél fel védőszemüveget, és kend be magad a bőrödnek megfelelő előkészítő krémmel.
  • nézz utána  szolinak azért , nehogy valami rossz csövezésűbe köss ki.
  • fokozatosan szoktasd hozzá a bőrödet a szolihoz. Ne akarj rögtön néger csaj lenni.
  • Az arcbarnítót ne használd végig.
  • Szolizások között hagyj ki napokat, vagy akár egy hetet is.
  • szoli után legalább egy órát ne fürödj!!

Fontos tanács barnító krém használata előtt :

  • A krémek a bőr felső rétegében fejtik ki hatásukat, így nem károsítják azt. Ezért fontos a megfelelő bőrtisztítás, bőrradírozás.
  • felkenés közben, után azonnal moss kezed, nehogy az ujjaid között ott maradjon egy kis krém, mert érdekes látványt fog nyújtani barnítás utána  kezed!
  • látványban változás kb 2-3 óra múlva lesz csak.
  • a barnító krémek nem tartósak ezért 3 naponta a folyamatos ismételni kell
  • utána ne fürödjünk egy jó darabig, mert lemossuk a krémet.
  • várjuk meg amíg a bőrünk beszívja a krémet, mert foltot hagyhat a ruhán.

És még egy kis extra: Íme az 5 legjobb barnító krém: / egy szépségápoló honlap ajánlása szerint / 

  • Ambre Solaire No Trance Bronzeur Spray
  • Biotherm Sunfitness
  • Dowe Summer
  • Rimmel Sun
  • Sundance Intenzív Önbarnító

Ezek után mindenki maga döntse el, hogy melyik barnítást választja. Bármelyik is legyen, lényeg hogy jól érezzük magunkat !

Tojás a hajra

Vasalod vagy csak alapból száraz és töredezett a hajad? Zsebpénzedből nem telik drága, márkás  hajápoló szerekre. Készíthetsz pénztárcakímélő házi pakolást fürtjeidre, az olívaolajos kencétől életteli lesz a hajad. 1/4 csésze olívaolajhoz adj két tojássárgáját, majd dolgozd össze és kend fel a tincseidre és hagyd rajta egy órán keresztül. Figyelem. A hajtövekre ne kenj belőle, ugyanis attól zsírosabb lesz a fejbőröd. 

Bőrönd nőtt a szemem alá

Bőrönd nőtt a szemem aláReggel felkelsz, belenézel a tükörbe és kellemetlen meglepetés vár. A szemed alatt ott van egy hatalmas, óriási fekete paca.

Nincs nő, aki az idő előre haladtával ne került volna még ilyen kellemetlen szituációba. De a sötét karikák öreges, fáradt, megviselt kinézetet kölcsönöznek. A táskák kialakulása leggyakrabban alváshiányra vagy helytelen táplálkozásra vezethető vissza. Általánosságban elmondható, hogy aki nem piheni ki magát, sápadtabb lehet, mint normálisan, ami kedvez a vér bőrön való áttünedezésének. Némi étrendi változtatással elkerülheted, illetve megszüntetheted a vashiányt. Fontos, hogy elegendő C-, illetve B vitamin jusson a szervezetedbe- mindkét vitamin elősegíti a vas felszívódását.

Ezen kívül kialakulhat még egyszerűen öröklődés miatt, vagy allergia esetleg kóros állapotok miatt. A zsírszövet mennyisége a genetikai háttérnek megfelelően egyénenként változik. A táskák kialakulásában az is  szerepet játszik, hogy a szem alatt a bőr igen vékony, csupán fél milliméter vastag. Ha valami irritálja a bőr érhálózatát, a hajszálerek kitágulnak, és a fokozott véráramlás sötétebb tónust kölcsönöz a bőrnek.

Tuti tippek a karikák ellen:

1, A reggeli mosakodásnál csukjuk be a szemünket és locsoljuk hideg vízzel, amely serkenti a vérkeringést, segít feszesn tartani a bőrt illetve enyhíti a szem alatti duzzanatokat.

2, Főzzünk szalmasárga teát a gyógynövényből, majd a leszűrt,  langyos folyadékba mártsunk gézt vagy vattadarabot. Félig kinyomkodva tegyük a csukott szemhéjakra és gyakran cserélgessük. Befejezésül töröljük szárazra és vékonyan kenjük be hidratáló krémmel!

3, Mennyei csodauborka! Az, hogy az uborkamaszktól szebbek lesznek a szemek, bizony igaz! Az uborka nedvességkölcsönző hatásától a fáradt szemek ismét frissnek és tisztának tűnik.  Az uborkaszeletektől ráadásul az arcbőr is pirospozsgás lesz. Ha tehát üdén szeretnél a randin megjelenni, néhány percre tegyél fel vékony szelet uborkát a szemeidre!

4, Rendszeres krém használat! Nagyon fontos és elengedhetetlen!  A legtöbb kozmetikai cég évről évre egy sor speciális szemkörnyék ápoló terméket dob piacra, a karikás szem enyhítése céljából. Már csak annyi dolgunk van, hogy a széles palettából kiválasszuk a számunkra megfelelő terméket!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.